Felmentette a szenátus a vádak alól Trumpot

Felmentette a szenátus a vádak alól Trumpot
Felmentették Donald Trump amerikai államfőt a szenátusban az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) keretében felhozott két vádpont – a hatalommal való visszaélés és a kongresszus akadályozása – alól. Következésképpen az elnök hivatalban marad.

Az államfő elmozdításához kétharmados többséget kellett volna kapnia az erről szóló két indítványnak, ez a feltétel azonban nem teljesült. A hatalommal való visszaélés vádpontról tartott szavazáson a demokrata szenátorok egésze Trump elítélése mellett szavazott. A Republikánus Párt soraiból egyedül Mitt Romney szenátor voksolt Trump ellen. A Republikánus Párt, amelynek többsége van a szenátusban, azonban 52 szavazattal elbuktatta az indítványt. Hasonló sorsra jutott a második vádpont is: 53 szavazattal 47 ellenében ebben is felmentették Trumpot.

Az eljárás három hétig tartott és az Egyesült Államok történetében a harmadik ilyen eset volt. A politikai küzdelem azonban nem ért véget: a demokraták kétségbe vonják az impeachment eljárás törvényességét, egyben azzal vádolják a republikánusokat, hogy összejátszottak a Fehér Házzal a tények elleplezésében.

Donald Trump a Twitter üzenőoldalon ünnepelte győzelmét.” Azt írta, félrevezető volt az ellene folytatott eljárás. Trump egyben egy 30 másodperces videót is közzétett, amelyen ő látható újraválasztási kampányplakátok előtt, évtizedek és évszázadok múlva, a jövőben. Ehhez egy üzenet volt csatolva „Trump4eva” felirattal, ami azt jelenti, hogy „mindörökké Trump.”

Trump ellen tavaly decemberben a képviselőházban indították az impeachment eljárást. Az volt az egyik vád ellene, hogy visszaélt a hatalmával, amikor lehetséges politikai vetélytársa elleni vizsgálatra kérve nyomást gyakorolt egy másik állam vezetőjére, Ukrajna elnökére a 2020-as elnökválasztások előtt. A másik vádpont szerint, akadályozta a kongresszust a történtek feltárásában. Trump végig azt állította, hogy ő semmi rosszat nem tett.

Mitt Romney szenátor az első vádpontban, a hatalommal történő visszaélésben a demokratákhoz hasonlóan voksolt. Trump egy órán belül egyperces videót tett közzé Romneyról a Twitteren. A gyorsan váltakozó képkockák felidézték Romney szavait, amikor 2012-ben, még a Republikánus Párt elnökjelöltjeként, hálás köszönetet mondott Trumpnak a támogatásáért. Később, 2016 novemberében – amikor arról volt szó, hogy külügyminiszter lesz a Trump-kormányban – úgy nyilatkozott, hogy Trump kiváló ember, aki jobb jövő felé vezetheti Amerikát. A videó ravasz, megbízhatatlan, rejtőzködő politikusként írta le Utah szenátorát.

Romney egyébként az amerikai történelemben az egyetlen szenátor, aki valaha is arra szavazott, hogy a saját pártjából származó elnököt elmozdítsák.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Külpol