Az rendezvényeknek szállást adó Emmanuel Macron – a francia „gloire” feltámasztására törekvő, honfitársai által Jupiternek becézett ambiciózus államférfi – ismét egy olyan ötlettel hozakodott elő, mely a nyugati világ legnagyobb katonai hatalmának, mellesleg önnön „legszorosabb” szövetségesének, az Amerikai Egyesült Államoknak az ingerültségét váltotta ki. Annak az Amerikának, mely – ez sajnos ténykérdés – Franciaországot mindkét világháborúban – nem jelentéktelen véráldozattal – voltaképpen maga mentette meg a végső vereségtől.
Macron Angela Merkel csillagának hanyatlása láttán – gazdasági nehézségeit ellensúlyozandó – Európa vezető katonai hatalma gyanánt szeretné stabilizálni szintén nem túlságosan rózsás helyzetét. Ez alkalommal is megismételte – tavaly szeptemberben, az Akropoliszon előterjesztett – ötletét, miszerint Európának 2020-ig önálló intervenciós hadtestet kellene felállítania, hogy az esetleges krízishelyzetekre saját erőből is reagálhasson. Ehhez közös védelmi költségvetésre és katonai doktrínára lenne szükség. Mindezt azzal indokolja, hogy Európa körül autoritárius hatalmak erősödnek és rohamos ütemben fegyverkeznek. Meg is nevezte őket: Kína, Oroszország és – nem tévedés! – maga az Amerikai Egyesült Államok. Utóbbi a középhatósugarú atomrakéták leszerelésére vonatkozó szerződésből való kilépéssel ugyanis veszélybe sodorja Európát, a kontinens védtelenné válhat az orosz atomrakétaarzenállal szemben. (Az oroszok rakétai már Berlint is fenyegethetik.) Hogy az oroszoknak miért kellene Európát lerohanniuk, nagy kérdés. Putyin ez idő szerint örül, hogy él. Még négy esztendeje van hátra. A csillaga sincs igazán emelkedőben… Legfeljebb a Kínáé. De Kínának sem Európával, hanem Amerikával vannak gondjai…
A korábbi javaslatot Németország még elutasította. Ursula von der Leyen német hadügyminiszter szerint a macroni javaslat nem volt napirenden. Trump már akkor ingerülten reagált. Úgy vélte, hogy nem európai hadseregre, hanem a NATO költségvetéshez való nagyobb (legalább a nemzeti jövedelem 2 százalékáig terjedő) európai hozzájárulásokra lenne szükség.
Ennek ellenére Macron – az évforduló nyomán – újra megismételte a javaslatot. Ezúttal azonban a német nagykoalíció pártjainak meghatározó személyiségei: Andrea Nahles (szociáldemokrata pártelnök), Angela Merkel kancellár és Annegret Kramp-Karrenbauer (kereszténydemokrata pártfőtitkár) is egyetértettek vele.
Angela Merkel az EU-parlamentjében elmondott beszédében újabban Macron mellett áll ki: „Ki kell dolgoznunk egy európai hadsereg megteremtésének vízióját”, mondta.
Trump a korábbinál is vehemensebben reagált a történésekre. „Nem az Egyesült Államok ellen kellene fegyverkezni” – írta twitterén. „Ezt Németország tette meg az I. és a II. világháborúban. Akkortájt a franciáknak arra is volt alkalmuk, hogy Párizs utcáin németül tanuljanak.” És ismét azt követelte: „A NATO-val szembeni adósságokat fizessétek be! Vagy semmit!” (Azaz Trump minden jel szerint megosztani szeretne, hogy továbbra is uralkodhasson).
Macronnak a francia bordömpinget is szemére hányta, s államelnöki legitimitását is kétségbe vonta. Macron támogatottsága ugyanis az első 100 nap után 36 százalékra csökkent, s ma már 26 százaléknál tart.
Egy másik twitterben – a tőle megszokott szerénységgel – azt is megjegyezte, hogy Franciaországnak is olyan vezetőre lenne szüksége, mint ő maga, hiszen – tette hozzá – „nincs nacionalistább állam Franciaországnál. És joggal.” (A közismerten bárdolatlan vezér tud ám hízelegni is!)
S tanácsait azzal zárja, hogy „Make France great again!” Magyarán: „Tedd ismét naggyá Franciaországot!” (A célzás a németeknek szól, akiknek a sajtója Trumpot folyamatosan gyalázza. Sajnos nem mindig ok nélkül.)
Ami azonban számunka ezeknél a pengeváltásoknál is érdekesebb, az az, hogy a DPA hírügynökség információi szerint Merkel első lépésben az európai államok egy „kisebb csoportja” által felállítandó hadsereg létrehozása mellett száll síkra. S ezt sem Európán kívüli használatra – ahogy azt Macron hangsúlyozni látszott –, hanem inkább az Unión belüli „feladatok ellátására”.
Hogy mit ért ezen…? A külső határok hatékonyabb védelmét vagy a magállamok migrációs politikáját elutasító államok sakkban tartását? Azt csak találgathatjuk. Bár túl sok fantázia aligha kell hozzá… A nyilatkozatok sajnos egybevágnak… (Hogy az ötlet korábbi változataival a V4-ek, élükön Magyarország is egyetérteni látszott, csak hab a tortán.)
Ami egyelőre egészen bizonyos, az az, hogy az Unió vezető államai – NATO-tagság ide vagy oda – egyre kevésbé bíznak meg Trump Amerikájában. De hogy ez egészen konkrétan mit jelent vagy mit fog jelenteni, szintén csak találgathatjuk.
Ember legyen a talpán, aki a mai világpolitikában képes eligazodni. A helyzet mind kaotikusabb, de a problémák megoldására talán ezúttal sem a fegyverkezés lenne az adekvát módszer, hanem a mindenki számára elfogadható kompromisszumok. Gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Még akkor is, ha a fegyverkezés „gazdasági szempontból” mindenki számára „gyümölcsöző” lehet.
A fegyverkezés mindazonáltal baljóslatú dolog. Nem csak azért, mert az emberiség vészesen fogyatkozó tartalékait emésztheti fel, hanem azért is, mert e tartalékok fogyatkozása nyomán a feszültségek csak fokozódhatnak. S a háború közismerten a (kudarcos) politika folytatása – más eszközökkel. Annak ellenére is, hogy immár két világháború bizonyította, hogy a háborúk nem oldanak meg semmit, csak növelik a bajt. Azt pusztíthatják el, amit a békeévekben a Nyugat és a feltörekvő hatalmak felhalmoztak. Az alapelv változatlanul: dögöljön meg a másik kecskéje is.
S ezen a világháborús győzedelmek megünnepléseinek világraszóló eufóriái semmit nem változtatnak. Főként, ha ezek is csak régebbi sérelmeket újíthatnak fel…
Újabbkeletűek gyanánt.
