Fedett lovardával bővült a lőrincrévei lovaskomplexum

A néhány nappal ezelőtt elkészült új fedett sátorban télen is folytatódhat a lovasterápia FOTÓ: FACEBOOK
A Balogh-házaspár által Romániában elsőként meghonosított lovasterápia mindeddig csak a „meleg szezonban” működhetett, szabadtéri foglalkozásként. Az új fedett sátorban viszont megszakítás nélkül folytatódhat a terápia, így több lesz az esély a fogyatékos gyerekek rehabilitációjára, és a rendezvények sem lesznek kitéve az időjárás viszontagságainak.

Balogh Csilla és Csaba 2009 óta foglalkoznak lovasterápiával, azóta évente 50-70, fejlődésben visszamaradt gyereken segítenek ezzel a módszerrel. A szolgáltatásokat nem csupán Fehér megyei, hanem kezelésre szoruló távolabbi gyerekek számára is igénybe veszik a szülők.

A néhány nappal ezelőtt elkészült új lovardát sok korábbi beruházás előzte meg. A kezdeményezés már a legelején komoly kihívást jelentett a lovaskomplexum infrastruktúrájának kiépítése tekintetében. „Egy gazzal benőtt, szemetes telket választottunk ki a falu határában, egy kiszáradt tó területén, amelyik a Maros egyik holtága volt. El lehet képzelni, mekkora bátorságra és mennyi munkára volt szükség, de szerencsére, ötévenként sikerült megvalósítani egy-egy nagyobb beruházást. Lovas istállót, szénatárolót építettünk, kialakítottunk két lovaspályát, egy szép játszóteret hoztunk létre. Állandóan szépítettük a kis faházikót, filagóriát, lelátót építettünk” – sorolja a teljesség igénye nélkül Balogh Csaba.

Az új, 21 méter széles és 36 méter hosszú lovarda egyúttal a rendezvények zökkenőmentes lebonyolítását is garantálja, telepítésének ötlete is épp egy ilyen eseményhez kapcsolódik, erről Balogh Csilla mesélt. „Tavaly hatalmas szerencsénk volt, mert miután lejárt a legnagyobb rendezvényünk, a MOL Gyermekgyógyító Kupa illetve az azt követő lovasfesztivál, a rákövetkező napra hatalmas vihar tört ki, elvitte a kisebb sátrakat és egyéb kisebb károkat is okozott. Akkor döbbentünk rá, hogy akár el is maradhatott volna az esemény, és tizenöt megyéből kétszáznál több résztvevő mindhiába utazott volna ide. Szerencsére, nem sokkal a kellemetlen esemény után, egy régebbi partnerünk, a Star Assembly jelezte, hogy támogat minket a fedett lovarda megvásárlásában. Ehhez további tizenöt cég társult és egy fél év alatt kész is lett a sátor. Egy álom vált valóra ezáltal, ezelőtt egy évvel még gondolni se mertünk rá. Most már nyugodt szívvel kezdhetünk neki a szervezésnek, de ugyanúgy örülök annak is, hogy megszakítás nélkül gyakorolhatunk a fogyatékos gyerekekkel. Mindig szomorúak, amikor nincsenek a foglalkozások” – mondta Balogh Csilla.

A lovasterapeutától megtudtuk: az idei MOL Gyermekgyógyító kupára  május 31-én, a lovasfesztiválra pedig június elsején kerül sor, ahova szeretettel várják az érdeklődőket.