Bent sem volt.
Érdekes, (érdekes egy francot…), hogy két hete a székelyudvarhelyi miccs-botrányról azon nyomban beszámoltak e lapok, ha emlékezetem nem csal, főoldalon, jókora betűkkel odabiggyesztett címekben, nehogy valaki ne vegye észre. Micsoda disznóság! Hogy ezek a magyarok mit nem képzelnek magukról!? Persze, miután kiderült, hogy az egész megjátszott-megrendezett, mondhatni szemenszedett hazugság, akkor már nem igyekeztek erről írni. Pedig igazán illett volna, csak hát szegény meg nem vásárolt miccs biztosan nem tudta elküldeni a cáfolatát – különben a sajtóetika szerint a cáfolatot ugyanazon a helyen és ugyanakkora terjedelemben illik közölni, mint a cikk, ami kiváltotta…
Most viszont sehol egy bekezdés erről a megdöbbentő balhéról. Pedig súlyosságát tekintve akárhogy is nézzük: az, hogy valakit nem szolgálnak ki egy boltban (még ha igaz is), mégsem hasonlítható össze azzal, hogy 30 személy láncokkal, botokkal beront egy magánrendezvényre, s ott ütlegelni kezdi az útjába kerülőket.
Persze, ne legyünk naivak. Nyilván, arról van szó, hogy ha magyar „bánt” románt, annak van hírértéke, ha viszont román bántja a magyart, akkor annak nincs. Neki szabad. Legalábbis így tűnik egyes (és sajnos nagyon sok) többségi napilap szerkesztőségi elve szerint, mint ahogyan a közösségi portálok felhasználói is így gondolják, hiszen ez a hír korántsem terjedt futótűzként, szemben a miccs-üggyel. Ja, hogy ez nem nemzetiségi kérdés, etnikai konfliktus volt, hanem focidrukkerek közötti hürmür? Akkor a támadók miért nem azt kiabálták, hogy „hajrá U!”, s miért azzal kezdték, hogy „Románia, Románia!”
S ha már szerkesztőségi elveknél tartunk: míg a miccs-sztori többszáz kilométerre történt – ami már messze nem tartozik a kolozsvári napilapok lefedettségi területéhez –, addig ez az incidens Kolozsváron. Márpedig eddig én úgy tudtam, hogy helyi lapnak elsősorban a helyi történésekre kell figyelnie (bár azért az igazsághoz tartozik, hogy később, amikor Kelemen Hunor az ügyben a belügyminisztériumhoz fordult, azt már megírták belső oldalon, röviden összefoglalva az incidens részleteit…)
Kár, igazán nagy kár, hogy nem csak a hatóságok alkalmazzák a kettős mércét a magyar-román ügyekben, hanem a román sajtó is, amely ilyenformán számomra egyre inkább elveszti a hitelességét. Ám azzal, hogy ezentúl beléjük se nézek, a jelenség nem oldódik meg. Mint ahogy mi is hiába írjuk tele magyar nyelvű újságainkat az igazunkkal, sérelmeinkkel, az ugyanúgy nem jut el a román ajkúakhoz. Erre kellene kitalálni valami jó megoldást, jobbat, mint ami most van, hiszen az a néhány sabingherman és fehérholló nem tűnik elegendőnek. Márpedig enélkül a magyarellenesség nevű ragályos betegséget nem lehet visszaszorítani, aminek mi isszuk meg a levét, és nekünk lesz kuss. Nemcsak a CMC-pályán…
