Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély szeptemberi számában.
Az ehető gombák gazdagítják étrendünket, de gyűjtésük az erdőkben és a réteken nem veszélytelen. Csak olyan gombákat szedjünk, amelyeket jól ismerünk, vagy kérjük ki a tapasztalt túratársak tanácsát. Nehéz volna, de nem is szükséges minden gombát ismerni, több ezer gombafajról vannak leírások, közülük több száz ehető, az erősen mérgezőké pedig egy-két tucat, sok olyan gomba van, ami nem mérgező, de fogyasztásra sem alkalmas. El kell sajátítani azt a bölcs népi szemléletet, hogy minden számunkra ismeretlen gomba „bolondgomba”. Ismernünk kell a legveszélyesebb mérgező gombákat, legelsősorban a gyilkos galócát. Addig ne szedjünk gombát, amíg nem tudjuk, hogy az illető fajhoz milyen mérgező gomba hasonlít, amellyel össze lehet téveszteni. Soha ne gyűjtsünk fonnyadt, öreg példányokat és olyan fiatalokat sem, amelyeken nem jelentek meg a faj jellegzetes tulajdonságai. Csak azokat gyűjtsük, amelyek megfelelnek a gombahatározóban előírtaknak. Szellős, nyitott kosárba szedjünk, ne műanyag zacskóba, hogy megelőzzük a bomlási folyamatok beindulását. Főzés előtt minden darabot újra ellenőrizzünk át.
Vargányák és galócák sokasága a Páter-gerincen
Augusztus 31-én, egy szerdai túrán a Páter-gerincen jártunk. Az esőt annyira beszívta a föld, hogy az ösvények nem is voltak sárosak, de az erdő nedves talajából már előbújtak a gombák, sok volt a vargánya és a piruló galóca. A Kolozsvár körüli lombhullató erdőkben az egyik gyakran előforduló gomba az ízletes vargánya (Boletus edulis), vagy ahogy mifelénk hívjuk, hiriba. A legtermetesebb és legkiadósabb étkezési gombák közé tartozik. Termőhelyei a tölgyesek, gyertyánosok, bár mindenféle erdőben előfordulhat. Kedveli a gyorsan melegedő erdőszéleket, tisztásokat. Kalapjának átmérője a 12–25 cm-t is eléri, zsírosan fénylő, gesztenyebarna. Fiatalon halvány, később zöldessárga spóratermő rétege csöves szerkezetű, a kalapról könnyen lefejthető. Tönkje akár 15 cm magasra is megnő. Húsának színe nyomásra nem változik. Nagyon ízletes és sokféleképpen elkészíthető: nyersen salátákba, gombalevesnek, pörköltnek, vajban párolva köretnek és rántva, de szárítva is tartósítható, vagy megőrölve fűszerként is használják. Nem szabad összetéveszteni a sátántinóru (Boletus satanas) és a farkastinóru (Caloboletus calopus) mérgező gombafajokkal, amelyeknek termete hasonló, de tönkje és kalapjának alja feltűnően piros, háta pedig nem barna, hanem fakó színű, húsa nyomásra gyengén kékül.
A Sárosbükk legjellegzetesebb gömbköve esőben is pompázik FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
Sok piruló galócát (Amanita rubescens) is találtunk. Barnásvöröses kalapú, nagyobb, zömök gomba, kalapján barnás színű, sűrűn álló, szabálytalan alakú pettyek, burokmaradványok. Fehér húsa és lemezei a nyomás helyén vagy megtörve, sérülésre jellegzetesen megvörösödnek. Kalapja fiatal példányoknál félgömb alakú, később lapos, szétterülő, 5–18 cm. Vörösbarnás színű, de különböző színváltozatokban előfordul: borvörös, piszkosvörös, szürkés hússzínű, sárgásbarna, okkerszürke vagy fehéres, vörös futtatással. A világosabb példányok nemritkán foltosak. A kalap bőre lehúzható, széle sima. Tönkje gumós, tövében vöröses, zömök, 8–18 cm hosszú, 1–3,5 cm vastag, alul rücskös, pikkelyes gumóval. A gumó 3–5 cm vastag is lehet. A tönk kezdetben majdnem fehér, később különösen alul vöröses, nyomásra és sérülésre szintén vörösödő. Gallérja jól fejlett, fehér, lelógó, csíkos. Fehér húsa a kalap bőre alatt halványvöröses, nyomásra vagy a törés helyén itt is többnyire megvörösödik. A tönk tövében mindig vörösödik, és ugyanilyen a kukacrágások helyén is. Jóízű, ehető gomba, de árusításra nem engedélyezett, mert a mérgezőkkel könnyen összetéveszthető. Csak olyan példányt szedjünk, amelyikben a hús vörös színváltozása akár a tönkben, akár a kalapban, akár a lemezeken jól megfigyelhető. Elkészítés előtt a kalap bőrét mindig húzzuk le. A mérgező párducgalócával és a légyölő galócával könnyen összetéveszthető. A párducgalóca sem kívül, sem belül nem vörösödik, a légyölő galóca kalapja inkább sárgásvörös, piros színű, és húsa ennek sem vörösödik.
Galambgomba-szüret a Sárosbükkben
Szombaton, szeptember 3-án hosszabb sétát tettünk a Bükkben. Már csütörtök estétől esett az eső, pénteken sem állt el, de csábított a gondolat, hogy sok lesz a gomba. Az M16-os autóbusszal mentünk a Bükki-telepig, onnan gyalog felfelé a Sárosbükkön. A levegő párás volt, apró szemű eső esett vagy a köd szitált. Sáros és csúszós volt az ösvény, a növényzet a nedvességtől a duplájára nőtt. A Majláth-kúthoz vezető kék jelzésen mentünk a forrásig, onnan a fehér békával jelzett tanösvényen ereszkedtünk a Szelicsei útra. Rengeteg volt a gomba, hiriba és piruló galóca mellett megkapó színekben pompáztak a galambgombák. Szabályos alakjukról, szép élénkszínű kalapjukról és világos húsukról jól felismerhetők. A galambgombák igen különböző méretűek lehetnek, az egészen kicsiktől a termetesekig. Kalapjaik 5–15 cm átmérőjűek, általában szabályos domború alakúak. Többnyire különböző élénk színekben pompáznak a kékesliláktól az élénkpirosas vagy sárgás árnyalatokig. A kalap alsó felszínén a lemezek világosak, hófehértől a sárgás árnyalatokig. A galambgombák között van néhány kifejezetten finom ehető gomba, néhányuk viszont a mérges gombák közé tartozik. Igaz, nem tartalmaznak erős mérgeket, egyik sem életveszélyes, de csikarást, hasmenést okoznak. A mérgező galambgombákra kivétel nélkül jellemző, hogy ízük csípős, kellemetlen, élvezhetetlen. Ehető például a közepes méretű kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha), a lilás-zöldeskék és a nagyobb fajta varashátú galambgomba (Russula virescens), amely kékes-szürkészöld, repedezett kalapú.
Őzláb- és rókagomba: ízletes kedvenceink
Augusztusban szokott megjelenni a nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera), ritkás erdők és erdőszélek lakója. Nagytermetű, feltűnő megjelenésű gomba. Csak a kalapja fogyasztható, a tönk húsa kemény, rostos. Rántott gombaként a legízletesebb, de pörköltként is fogyasztható. Feltűnő, igen nagy, hosszú tönkű, esernyőszerű gomba. A kalap közepén csúcsos, barna, a többi részén világos alapon barna, felszakadozó pikkelyektől tarka. Barnán tarkázott tönkje lefelé vastagodó, alul gumós, és rajta eltolható gyűrű van. Kalapja fiatalon tojásdad, később ernyőszerűen kiterülő, középen csúcsos púppal. 10–30 cm nagyra nő. A kalap bőre nem húzható le.
Szintén nagyon kedvelt a sárga rókagomba (Cantharellus cibarius), amely a lombos és tűlevelű erdőkben élő ehető gombafajunk. Kalapja 3–10 cm széles, alakja fiatalon domború, majd ellaposodik, idősen kissé tölcséresedik. Széle eleinte kissé aláhajló, begöngyölt, idősen egyenes, szabálytalanul fodrosodik, hullámosodik. Színe sárga; a tojássárgájához hasonlótól a sárgásfehérig terjedhet. A bükkösökben élő példányok egészen sárgásfehérek lehetnek. A kalap fokozatosan megy át a tönkbe, nem különül el egyértelműen tőle. Ehető, ízletes gomba, ritkán kukacos, ezért piacokon is gyakran árusítják. Nyersen kissé borsosan csípős, de ez az elkészítés során eltűnik.
Ezek a leggyakrabban előforduló ehető gombák a Kolozsvár körüli erdőkben, de a legelőkön is találunk mezei csiperkét (Agaricus campestris) és szegfűgombát (Marasmius oreades).
A következő szombaton, szeptember 9-én a Bácsi-torokban és a Hója-erdőben gombásztunk, indulás után eleredt egy zápor, de amikor leszálltunk a 31-es autóbuszról el is állt, eleinte felhős volt az ég, később a nap is előbújt és átszűrődtek sugarai az erdő lombjai között. Az erdőn keresztül a Hója gerinc felé vettük az irányt, erre is sok volt a gomba, a Kányafő úton ereszkedtünk le a Donát negyedbe megcsodálva a szép kilátást a Kis-Szamos völgye és a város felé.
(Borítókép: A zsírosan fénylő, gesztenyebarna, ízletes vargánya vagy hiriba FOTÓ: PÁL GYÖNGYI)
