Az est Răzvan Metea (sz. 1978, Nagyvárad) Înviere–Feltámadás című balettszvitjének ősbemutatójával indult. A tizenhárom perces zenekari szvit valójában sűrített változata annak a négy tablóból álló pantomimnek, amely Lucian Blaga szövegkönyve alapján készült. A balett „meséje” a román mondavilágból származik, és az élet–halál–feltámadás motívumára épül, telve feszültségekkel, drámai erővel, panaszos, sirató jellegű lírai pillanattal. Zenéje élvezhető, ahogy mondani szokás „jól emészthető” olyan kortárs zene, amely a „zene marad(t) a zene” kategóriába sorolható. Érdekes színfoltként hatottak a zongora és az ütősök által is megerősített „könnyűzenei” áthajlások. A zeneszerző jelenlétében elhangzott mű talán éppen ennek a zenei sokszínűségnek (is) köszönhette sikerét, a közönség elismerő tapsát.
Sokszínű műsort vezényelt Ingmar Beck FOTÓ: FILHARMÓNIA FACEBOOK-OLDALA
Ludwig van Beethoven (1770–1827) a IV. G-dúr zongoraverseny (op. 58.) keletkezésének szomszédságában olyan remekműveket alkotott, mint a Hegedűrománc, a Hármasverseny, a Waldstein-szonáta, az Appassionata, a IV. szimfónia, ekkor írta a Hegedűversenyt, és nyomtatásban is megjelent az Eroica. Mondhatjuk, hogy a harminchat éves Beethoven már mindent tudott a szimfonikus zenekarról és kedvenc hangszeréről, a zongoráról. Bármilyen műfajban gondolkodott, önmagát is túlhaladva, újításokra törekedett. Ezt tette a IV. G-dúr zongoraverseny esetében is. A megszokottól eltérően, a versenyművet a szólóhangszerrel indítja, öt ütemnyi, a lélek mélyéről feltörő tartózkodó-szemérmetes bemutatkozással, majd féltve őrzött zenében megfogalmazott „titkát” rábízza a zenekarra, hadd bontsa ki, gazdagítsa, töltse meg érzelemmel. Beethoven csillogóan, tisztán csörgedező dallamvonalakban, egy-egy álomszerű pillanatra elgondolkodva „meséli/ mesélteti” érzelmeit. A lírai szépségű lassú tétel meghitt vallomás, magával vívódó elmélkedés a magányról, a sors kegyetlenségeiről, a lemondásról. Aztán megállás nélkül attacca következik az utolsó tétel, a rohanó idővel szembeni száguldással. Minden előbbi fájdalom elszáll, Beethoven „kacagószemű muzsikájában” még a játékos kedv is előbújik rejtekéből, a bánatot végleg elűzi a boldog szárnyalás.
Daniel Petrică Ciobanu lélegzetelállító előadását az érzékeny lírai pillanatok, a drámai erő, a gyöngysortiszta menetek, briliáns trillák, a nyugodt-meghitt elmélkedő pillanatok, a rafinált dinamikai árnyalatok, a könnyedség és virtuozitás tették ragyogóvá. Egy évvel ezelőtti koncertjén, amikor Prokofjev I. zongoraversenyét és Gershwin Kék rapszódiáját játszotta, azon morfondíroztam, vajon hol a határa a virtuozitás(á)nak. Ezen az estén nemcsak határtalanul lebilincselő virtuozitása, hanem kifinomult érzésvilágának varázsereje is megdobogtatta a szívemet/szívünket. A közönség kitörő ovációját a ráadásként játszott Ernesto Lecuona Mazurca Glissandójával köszönte meg. Ingmar Beck nemcsak precíz kísérő karmester, hanem a jó formában muzsikáló zenekarral sikerült elővarázsolnia a romantikus szenvedélytől égő, és érzelmekben tobzódó Brahms-szimfónia nemes csillogását is.
Vajon hol a határa a virtuozitás(á)nak...? FOTÓ: FILHARMÓNIA FACEBOOK-OLDALA
A Johannes Brahms (1833–1897) I. c-moll szimfóniájának (op. 68.) elején megszólaló üstdob „szívdobogások” utalnak arra a lelki viharra, ami majd a zenekaron teljesedik ki. De honnan ez a drámai erejű lelki vívódás? A kérdésre maga Brahms adja meg a választ egy barátjához intézett levélben: „El sem tudod gondolni, milyen csüggesztő az ilyen magunkfajta számára, amikor egy olyan óriást, mint Beethoven hall maga mögött lépdelni.” Habár Beethoven árnyéka óhatatlanul rávetődik a műre, a hatalmas drámai erőket felszabadító, romantikus pátosszal, lírai szépségekkel, ragyogó hangszereléssel megírt I. szimfónia mégis Brahms stílusának egyik remeke. A lassú tétel nyugodt, békés hangulata egyfajta feloldása az előző tétel viharainak. A scherzo derűsebb ugyan, de játékossága nem felhőtlen, a vívódó érzelmek minduntalan visszautalnak a drámai alaphangulatra. A zárótételben, egy utolsó vészjóslóan drámai fellobbanás után, a biztató kürtszóval a lélek kiszabadul a fájdalom béklyói alól, és így válik végül a finálé a reménység és életszeretet himnuszává, Brahms „örömódájává”.
Ragyogó este, színvonalas hangverseny volt! A zenéből áradó érzelmek szimfóniája körülölelt, elringatott, felemelt, miközben az ajándékba kapott (zenei) szépség élményével gazdagod(hat)tunk.
Youtuber játszotta élőben az Angry Birds videójátékot, közben ő vezényelte a játék zenéjét. Egy ifjú megállította koncert után: „Ön a karmester?” „Igen.” „Tudja, a zene, amit ma este játszott, sokkal szebben szólt, mint a játékomban. Máskor is jövök.” Brazil zenekart vezénylő német karmester, Stefan Geiger (a képen) dirigál március 29-én, pénteken a filharmóniában, műsoron Berlioz Fantasztikus szimfóniája. Az estet Sarah Christian német hegedűművész nyitja, Csajkovszkij hegedűversenyével.
