HERDELÓ PATRIK
Új lemeze megjelenése előtt ellátogatott a KMDSZ Diáknapokra többek között Gyuris Bence is. Csütörtök éjfélkor koncertezett a magyar zenei színtér legsikeresebb kollektívája, a trap zenei műfaj meghonosítói, az OTL (On The Low, Magyarország vezető trap és new wave eseménysorozata és kiadója, ami 2018-ban alakult, tagjai közt rapperek és producerek egyaránt találhatóak – szerk. megj.) három oszlopos tagja: Ekhoe, Filo és Gyuris. A szegedi rapper a hetedik nagylemeze megjelenése előtt áll. A huszonöt éves Gyuris Bence tinédzseréveiben a Szeged 2011 Kft. futballcsapatában játszott, később a focit leváltotta a rappelés. 2016-ban kezdett el publikálni, eleinte SoundCloudra, a feltörekvők közkedvelt streamingjére, majd meghódította a Spotifyt és a YouTube-ot is.
Gyuris június 5-én a Budapest Parkban a Levendula Piknik összművészeti fesztiválon mutatja be új lemezét, a Natty Nattyt. Stotz Natália a márciusban megjelent, Dzsudló által vezényelt Boga ruhamárka megvalósítója és a Stotz – korábbi Gemini Hotstuff – márka tulajdonosa és tervezője is megtalálható lesz a Levendula Piknik második etapjában mint ruhatervező. Tavalyi kollekcióján együtt dolgoztak Gyurissal, amit hasonlóképpen ezen a rendezvényen mutattak be először. A Stotz új kollekciójának jeligéje, szintúgy Natty Natty. A lemez és a kollekció együtt lesz igazán kerek.
Februárban az OTL saját szervezésű bulisorozatán, a BB Touron, Erdélyben már találkozhattunk Gyurissal Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. Most a kolozsvári koncert előtt mikrofonvégre kaptuk. Elmondta, hogy milyen értékes pillanatokat adott neki a zene, milyen lesz az új lemez, és hogyan került kapcsolatba a divattal és a Stotzcal.
– Nyolc éve publikálsz SoundCloudra, később a többi streamingen is megjelentél. Mi volt a kedvenc emléked vagy időszakod?
– A kedvenc emlékek mindig a közösségi élményekhez és az emberi kötődésekhez köthetők. A közös meló a PP-vel, (Power Puff formáció), amikor az első lemezünkön elkezdtünk dolgozni a srácokkal: Szalaival és Grasával. Az elején nem is gondoltuk volna, hogy album lesz belőle, csak úgy vakon zenélgettünk. A 2022-es nyár, amikor nagyon-nagyon sok helyre elmentünk fellépni közösen a PP-vel. Mindhárman hirtelen szétváltunk a barátnőinkkel, szükségünk volt valamilyen kötődésre, mi ott voltunk egymásnak és ez nagyon közel hozott minket. Talán ezek voltak a kedvenc emlékeim, amikor a közös lemezeken dolgoztunk.
– Hogyan változott a trap megítélése a magyar zenei kultúrában, amióta zenélsz?
– Eltelt annyi idő, hogy ide is eljutottak azok a trendek, amik külföldön már pörögtek. Most úgy érzem, itthon ez a műfaj dominálja a popzenét, már általánosan művelik és elfogadottá vált. Amikor elkezdtem zenélni, ez egyáltalán nem volt könnyen befogadott és általánosan művelt műfaj a magyar kultúrában. Le lehetne bontani éves szakaszokra is, hogy éppen milyen pozícióban volt. Emlékszem pillanatokra, sok évvel ezelőtt, amikor már elkezdtek mainstream előadók is Magyarországon trapdobokat használni.
– Milyen hangulatú lesz a Natty Natty? Miből merítkezik?
– Hasonló lesz az előző albumokhoz. Az életem egyik fejezetét, epizódját mutatja be, de annyibban különbözik, hogy most nem arra törekedtem, mit szeretnék magamból megmutatni, átadni, inkább esztétikai és hangzási szempontból raktam össze. Próbáltam úgy válogatni a számokat, hogy olyan legyen, mint egy ruhakollekció, ha valaki egy számot meghallgat a Natty Nattyról, akkor kapjon összképet. Azt érzem koherens lett, aki majd meghallgatja az albumot, úgy fogja érezni, hogy egy hosszú számot hallgat.
– Hol találkozik a Gyuris-projekt és a Stotz márka?
– Nati ruhái és az én zenéim lépésről lépésre inspirálódnak egymásból. Ő megkezd egy darabot, én megkezdek egy zenét és megmutatjuk egymásnak. Nyilván ő nem mondja meg nekem, hogyan kellene a zenét tovább csinálnom, és én sem mondom meg neki, hogy azt a gatyát, dzsekit vagy bármi mást hogyan kéne befejeznie. Nekem ő az egyik kedvenc dizájnerem, én az egyik kedvenc előadója vagyok, és ez nagyban befolyásolja az egész alkotási folyamatot. Főleg, hogy ezt a projektet behatároztuk közösnek. Végső soron a kettő együtt alkot majd egész képet.
– Hogy ismertétek meg egymást Stotz Natáliával?
– Körülbelül másfél éve ismerem, de régebbtől figyelgetem már a munkásságát, próbálok tájékozott maradni a magyar underground divat szereplőivel. Emlékszem, volt egy kabát, amit egy modellen lefotóztak, nagyon megtetszett. Először csak a spanjaimnak küldözgettem el. Kérdezgettem tőlük, hogy jól állna-e rajtam. Később megkerestem Natit, és megkérdeztem tőle is, hogy jól állna-e. Behívott, hogy próbáljam fel a kabátot és nézzem meg. Nagyon megtetszett, meg akartam volna venni, erre ő ideadta nekem ajándékba. Utána felvetettem neki, hogy nem szeretne-e együtt dolgozni velem. Az előző lemezről a New Gatti számhoz készült volna klip, és ahhoz tervezett nekem ruhákat. Az egész így indult el, szinte ismeretlenül.
– Mióta érdekel a divat? Ki inspirál az öltözködésben?
– Nem tudok olyat mondani, aki inspirálna. Lehet, hülyén fog hangzani, de már első, második osztályban reggelente magamnak választottam ki, hogy miben akarok suliba menni. A legdurvább szetteket összeraktam. Csíkos hosszú ujjúra rávett focimezekkel, rövid gatya alá vett cicanadrágokkal. Utólag nem nevezném a nyolcéves énemet divatzseninek, de mindig volt bennem ilyenfajta törekvés. Szerettem előre kitalálni, hogy mit fogok felvenni. Nem mondanám, hogy a divat érdekel, én csak szeretem azt, ami szép. Nem tartom magam olyan arcnak, aki nagyon-nagyon naprakész a divattal kapcsolatban, nem szoktam soha figyelni a kedvenc márkáim új megjelenéseit. Élem az életem, és közben figyelem, az emberek hogyan öltözködnek. Nyilván, igyekszem igényesen öltözködni és az öltözetemmel kifejezni magam, mert úgy gondolom, hogy az sokat elmond az emberről, de nem vagyok divatsznob. A baráti körömben sok olyan ember van, aki sokkal jobban képben van a divattal, mint én. Érdekes, hogy ruházatot hordunk és ezzel szeretnénk magunkból kifejezni valamit.
– Mi a kedvenc ruházati kelléked, és szerinted milyen lehet abból a tökéletes?
– Egyértelműen a nadrág, de nem tudnék tökéletes nadrágot mondani. Arra gondolok, hogy hétfő reggel felkelek, és skinny jeans hangulatom van, másik nap lábszár közepéig érő melegítőt akarok hordani. Nehéz egyetlen darabra korlátozni. Szerintem a fekete foltvarrásos nadrág, amiben a Budapest Parkban felléptem, az talált a stílusomhoz. A maszkkal kiegészítve, ami ugyanabból az anyagból készült, mint a gatya.
– Visszatérve a zenére, milyennek éled meg az erdélyi hangulatot?
– Először tavaly nyáron voltam Erdélyben, a Vibe fesztiválon. Az volt talán a 2023-as év legjobb emléke, rendkívüli elköteleződést éreztem a közönség felől. Láttam, amikor megnyitották a sátor kapuját és egymás után rohantak be az emberek, akik aztán kívülről tudták a zenéinket, a látvány megváltoztatta a saját valóságomról alkotott véleményemet. Óriási össznépi helyen éreztem magam. Tőlünk független eseményeken azért sokkal nehezebb elérni, hogy megjelenjenek a koncertünkön, szívmelengető, hogy így is mennyien eljöttek. A turné is óriási élmény volt. Nyilván klisé, de azt tapasztaltam, hogy itt, Erdélyben magyarabbak az emberek, mint amennyire mi magyarok vagyunk otthon. A közönség sokkal emberibb és sokkal ősibb, amióta voltam itt, azóta büszkébb vagyok a magyarságomra. Amikor Romániába jövünk fellépni, inkább magyarok által lakott helyekre jövünk. Mindig megvan az érzésem, hogy külföldön vagyok, viszont a színpadon ez teljesen eltűnik. Tényleg büszke vagyok ilyenkor, hogy magyar lehetek.
Interjú után a koncert következett, Filo indította el a jóhangulat-csapot. A pophangzású slágereket üvöltötték az egyetemisták. Következett Gyuris, aki a koncertje elején éneklősebb számokat adott elő, majd jöttek a megőrülések, amikor arra figyelhettünk fel, hogy hatalmas kör keletkezik az emberek között. Ragyogó szemmel néznek egymásra arra várva, hogy elkezdhessenek pogózni. Egy adott ponton Gyuris lejött a „küzdőtérre”, bevetette magát a pogónak a közepébe, és együtt bulizott a résztvevőkkel. Aztán következett Ekhoe. Pogózással, énekléssel és egymást ölelő OTL-fanokkal találkozhattunk az első kolozsvári OTL-es nagykoncerten.
Gyuris üzenete az Erdélyi rajongóknak: „Az erdélyieknek, akik ott voltak akár egy fellépésünkön is, vagy csak elgondolkoztak rajta, hogy eljöjjenek valamelyikre, azt üzenem, hogy nagyon durván hálás vagyok nekik, a zene össze tud minket hozni, és nagyon örülök, hogy ezt megtapasztalhattam.”