Szürke, esős, becsületes őszi időben érkeztünk a Bulgakovba, tíz perccel a megbeszélt időpont előtt, Isten ments, hogy egy ilyen alkalommal lekéssünk. Alanyunkra várva mindenkin érezhető volt az izgalom, függetlenül attól, hogy mióta van a pályán, s hány filmrendezővel beszélgetett már. Mégiscsak egy Arany Medve- és Balázs Béla-díjas alkotóról van szó. Sok időnk nem volt izgulni, ugyanis kisvártatva betoppant egy apró, csupa mosoly hölgy, és kedves, lágy hangon köszöntött minket. – Jó reggelt kívánok, Enyedi Ildikó vagyok, elnézést a késésért.
Izgatottságunk forrása nyugalmat hozott, így már csak egy limonádét rendeltünk, és el is kezdtük a beszélgetést. Enyedi, kezdeti hezitálásunkat érzékelve, kezébe vette a gyeplőt, s a születésnapos Simon mágus eredetéről mesélt. A rendező második gyermeke születésekor, a kórházban Kálnoky Lászlónál olvasott a gnózis fogalmáról és Simon történetéről. Elmondása szerint ekkor sejlett fel előtte egy semmibe be nem illő, vonzóan autonóm figura. Később aztán, amikor világossá vált, hogy ebből neki filmet kell készítenie, keresett egy „enigmatikus, karizmatikus személyt”, akiről akkor is el lehet hinni, hogy varázsol, amikor semmi mágikusat nem csinál, és így esett a választás Andorai Péter színművészre, akire végül is Enyedi Ildikó Simon karakterét írta.
Volt a filmrendezőnek egy mestere, bizonyos Erdély Miklós képzőművész, aki a hatvanas években alkotott több helyen, több műfajban. Andorai Péter mellett Simon karaktere őt is ábrázolja, róla is szól. Kérdésemre, hogy hogyan fér bele Erdély Miklós ebbe a filmbe és hol található meg benne, Enyedi Ildikó kifejtette, hogy hasonló karakter az Andorai Péter által játszott mágushoz: kérlelhetetlenül autonóm, semmilyen mintázatba, normába nem illett bele, és róla is elhitte az ember, hogy egy igazi varázsló. Soha nem dacolt semmi ellen, szabad volt a diktatúra nyomása alatt is, Enyedi szerint pedig ez egy akkora erő, amekkorával csak egy igazi mágus bírhat.
– Az, hogy a lényegi kommunikáció nem verbálisan történik, az nagyon fontos volt – magyarázta Enyedi arra vonatkozóan, hogy Párizsba, idegen nyelvi környezetbe helyezte a történetet. Párizst a nyitottsága, sokszínűsége és befogadása miatt választotta, bár több nagy európai város is szóba került. A filmben magyar és francia nyelvű karakterek egyaránt szerepelnek, hiszen a francia rendőrség meghívására érkezik a kelet-európai, magyar parafenomén, hogy egy gyilkosság felgöngyölítésében segítse a hatóságok munkáját. Enyedi számára nagyon fontos volt, hogy mindenki, de főleg Simon, az anyanyelvén beszéljen, hiszen, ha elkezdi a tört franciát beszélni, az infantilizálja a figurát. A tolmács karaktere jelent hidat francia és magyar között, amikor ő nincsen jelen, a figurák másképp próbálják egymást megérteni.
– Amikor, anyagi értelemben, ennyire torkunkon a kés, akkor nagyon össze kell kapaszkodni. És mi nagyon összekapaszkodtunk. Franciák, magyarok, együtt – világított rá a vegyes stáb működésére és a forgatás nehézségeire a rendező. A Simon mágus huszonötödik születésnapján Enyedi felidézte, milyen volt a kelet-európaiaknak Nyugat-Európában forgatni, franciákkal közösen. A film szabad szemmel alig látható összegből készült, a stábnak nem volt engedélye a forgatásra, így trükközniük kellett: Párizsban maximum öt fővel lehet forgatni engedély nélkül. Ezért megvolt a stratégia, hogyha rendőr közelít, kik azok a személyek, akiknek el kell bújni autók mögé, és ki az az öt, aki látható marad. Ennek ellenére Enyedi Ildikó a szeretetre és a nagyvonalú gesztusokra emlékszik inkább, amelyekben a forgatás alatt részesültek. Például, a rendőrfőnöki irodának a mezőgazdasági miniszter irodája adott otthont. Az elöljáró ingyen rendelkezésükre bocsájtotta az irodát, sőt, még arra is felhívta a figyelmüket, hogyha az épületben, bárhol máshol találnak olyan bútorokat, amelyekre szükségük van, nyugodtan vigyék az irodába. A nyugat-európai filmesek elfogadták, hogy a kelet-európaiak napi 12 órát forgatnak 30 perces ebédszünettel, annak ellenére, hogy nekik 8 óra a munkaidejük egy órás ebédszünettel. A szakértelem, az emberi nagyvonalúság, segítőkészség és a kölcsönös odafigyelés eredménye lett végül a nagy sikerű Simon mágus.
Arra is kíváncsi voltam, hogy a párizsi befogadás és nagyvonalúság után milyen volt a film fogadtatása Magyarországon. Keserédes emlékeket idézett fel a rendező ezzel kapcsolatban: – jók voltak a kritikák, nemzetközileg is, de nem futotta ki azt a formát, amit én éreztem benne, és ez fájdalmas is volt. Magyarországon meg az a jó, hogy nagyon jó a film utóélete. A bemutató után 15 évvel jöttek oda hozzám tanítványaim, hogy megnézték és működött nekik.
Enyedi azt is megosztotta, hogy a film Magyarországon a 30. Magyar Filmszemlén mutatkozott be 1999-ben, ahol elnyerte a legjobb rendező, legjobb férfi színész és legjobb operatőr díját. Ebben az évben, a rendező elmondása szerint, nagyon furcsa zsűri döntött a díjakról, és a fődíjat illetve néhány másik díjat ki sem adott. Ezen felbőszülve, a filmes szakma egy kávézóban megszervezte a maga alternatív díjkiosztóját. Enyedi Ildikó a legjobb rendezőnek járó díjjal járó összeget megfelezte: az egyik fele neki maradt, a másikból pedig létrehozták az alternatív díjakat azoknak a kollégáknak, akik sokat dolgoztak, és furcsa okokból nem kaptak elismerést a filmszemlén.
A Simon mágus kibeszélése után áttértünk színész és rendező viszonyára, ezeket Enyedi Ildikó több szempontból is megvilágította. Természetesen, amatőr színészekkel és profikkal teljesen más dolgozni. A Simon mágusban Halász Péter, a Testről és lélekrőlben Morcsányi Géza kapott központi szerepet úgy, hogy nem rendelkeznek színészi eszközökkel. Enyedi Ildikó tapasztalatai szerint egy ilyen helyzet mindig a profi színésznek nehezebb, hiszen ők ahhoz szoktak, hogy a partnerek adnak is egymásnak a munka során, ez például Andorai Péter és Halász Péter esetében is így történt, hiszen Halász ezzel nem volt tisztában. Andorai segített neki, ő azonban nem tudott mit adni, mert nem ez a természetes közege. Ennek ellenére összebarátkoztak és megtalálták a közös hangot. Morcsányi Géza és Borbély Alexandra esetében ez nem merült fel, ugyanis a Testről és lélekről karakterei, Mária és Endre, nem vagy csak nagyon nehezen értik meg egymást, így a színészek is külön, más módon készültek a forgatásra. Annak kapcsán, hogy milyen egy amatőr színésszel rendezőként dolgozni, Enyedi Ildikó rávilágított: meg kell ismerni az embert, a személyiségét, és nem szabad annál többet kérni, mint amennyit az amatőr, saját maga jogán adni tud. A rendező szavaival élve, ha ezeken a kereteken az ember túlkényszeríti az amatőr szereplőt, az megcsinálja, amit a rendező kér, de nem lesz olyan hiteles és igazi, mert nincsenek meg az eszközei hozzá.
Ha az ember nézett már beszélgetést Borbély Alexandrával, vagy látott róla fotót civilben, tudhatja, hogy ő magánemberként köszönőviszonyban sincs Mária karakterével. Kérdésemre, hogy mit lát meg ilyen esetben a rendező a színészben, Enyedi Ildikó elmesélte a közös munka folyamatát a színésznővel. – Én ismertem őt az egyetemről és láttam Zsótér rendezésében, ahol átlépte a saját árnyékát. A Katona József Színházban is sok mindenben láttam, ahol Gothár rendezésében lépte át a saját árnyékát. És miután én nagyon szerettem őt, a pszichológus szerepét neki írtam. […] Ő tudta, hogy ez a ő szerepe és fel is volt rá készülve. […] Végül megkértem egy castingra és utána dolgoztunk egy picit. És még egyszer megcsináltuk ezt. Annyira hitelesen változott át, hogy két felvételnél többet nem készítettünk róla – így idézte fel a Testről és lélekről pillanatait Enyedi Ildikó. Szerinte Borbély Alexandra átlényegülésében az volt a legfontosabb, hogy a tekintetében lévő nőiességet, felnőttséget, tapasztalatot kiürítse, hiszen, hiába, hogy Mária egy felnőtt nő, korlátozott élete miatt hiányoznak bizonyos tapasztalatok az életéből.
Amikor sokat látott, elismert, tapasztalt művésszel beszélget az újságíró, sok körülmény vagy előfeltételezés adhat okot aggodalomra: mennyire fog összefüggően beszélni, mennyire lesz nyitott, fog-e pörögni a beszélgetés vagy megakad és kínos lesz? Enyedi Ildikó a megérkezése pillanatában eloszlatta ezeket a kételyeket. Közvetlen hangulatot teremtett, s annak ellenére, hogy a beszélgetés keretei sajtótájékoztató jellegűek voltak, limonádé szürcsölése közben könnyen el lehet felejteni az izgalmat. Még akkor is, ha az alany Arany Medve- és Balázs Béla-díjas filmkészítő.