Én, a román

Az adóhivatalba rohangálok. Először le akartak vonni két és fél száz lejt, holott már levonták. Aztán ismét zárolták a számláim. Aztán mégse zárolták. Végül alá kellett írnom, hogy visszakaptam az összeget.

Többek között ezért nem értem azokat, akik nem értik a tüntetőket. A romániai állapotok nem adnak felhőtlen eget a megelégedettséghez. Mikor az ember nevetséges összegek miatt tépi a haját, melyek nélkül mégsem tudna megélni, persze hogy felháborodik azokon, akik cinikusan nyilatkozgatnak bármiről. És meg lehet nézni: továbbra is cinikusan nyilatkoznak és cselekednek.

                                                                                                         *

Napokig nem alszom, egész éjjel a cicák koslatását hallgatom. Ha aludnék, valószínűleg nem érdekelne, így azonban halálosan zavar és idegesít.

Hédi szegény már nem lát, bizonyára az is zavarja, bár egészséges korában is egy nyivickó volt, ahogy Noémi nevezi. Fűtőtestre fel, fűtőtestről le, szekrénybe be, szekrényből ki. Semmilyen altató nem segített rajtam.

                                                                                                          *

Március elsején virágokkal koslatok a városban. „Olyan román szokás ez”, ugratnak néhányan. „Én román vagyok”, válaszolom, hadd legyenek nyugodtak.