Emlékőrzés, menekülés, felfedezés, terápia, útlevél

Ma ünnepeljük a magyar fotográfia napját

Emlékőrzés, menekülés, felfedezés, terápia, útlevél
Azoktól az időktől, amikor a családok – akik megengedhették maguknak – évente elkészíttették a környék fotográfusával portréjukat az utókornak, eljutottunk odáig, hogy több (száz)millió fénykép születik és kerül nyilvánosságra naponta. A nagy tömegben könnyű elvesztődni, de azért hiszem, hogy ebben a világban sem szorul háttérbe, sőt az értő szemlélő számára egyre nagyobb értékkel bír az átgondolt, megkomponált, érzelmi töltettel és mögöttes tartalommal is rendelkező, nem csupán céltalan kattintgatásból álló fényképészet. A magyar fotográfia napjához közeledve gondolatban szétnéztem a környezetemben: számtalan tehetséges fotóst ismerek, akik bár különbözőek – főállásban vagy hobbiként, digitális vagy analóg technikával, színesben vagy fekete-fehérben készítenek portrékat, tájképeket, szociofotókat, utcafotókat vagy eseményfotókat –, a pillanat megörökítése iránti szenvedélyük közös. Ebben az összeállításban hatan vallanak arról – egy-egy fotójuk kíséretében –, mit is jelent számukra a fényképezés.

Elekes Károly:

Számomra a fényképezés talán mindig a menekülést jelentette a hétköznapokból. A fotózás által láthattam olyan helyeket – olyan órákban, olyan emberekkel –, amelyek másképp teljesen kimaradtak volna az életemből. És itt nem távoli helyekre gondolok: egyszerűen csak a Nagy-Hagymásban ébredni reggel ötkor vagy késő ősszel túrázni a Vit-havasban és közben fotózni. Régen nagyon számított, hogy elkapjam „A” képet. Rohanva kerestem a látnivalót. Később már nem is a képen volt a hangsúly, hanem a tájon és a társaságon. Filmre fotózva egyébként is legtöbbször nem a konkrét végeredmény lesz a lényeg, hanem az érzés, ami vele járt. Most, amióta becsöppent az életembe a lányom, megértem a szülőket is, miért olyan fontos számukra a fotó, mint emlékraktározó.

***

Nagy Dorottya:

Számomra a fényképezés az emlékek őrzését jelenti: ez lehet a világ számára nagy horderejű esemény, de akár egyetlen személy számára fontos pillanat megörökítése is. Ezen pillanatok együttese pedig összenézve nemcsak a fényképeken szereplő személyekről árul el dolgokat, hanem a fotók készítőinek világlátását, hangulatát is továbbadja.

***

Márkos Tamás:

Számomra az utcafotózás olyan spontán és ösztönös kreatív folyamat, amely eredményeként a lefotózott jelenségek, a képek összetevőinek illuzórikus viszonya, illetve összjátéka saját, belső tudati, lelki tartalmakat fed fel, jelenít meg. Az utcafotózásnak legtöbbször nincs előre eltervezett, behatárolt tárgya, témája, ehelyett a pillanatnyi benyomások, vonzódások, belső rezdülések határozzák meg, hogy mely helyzetek hordozzák egy-egy kép lehetőségét. A fotózást leginkább az éber, nyitott, derűs tudatállapot jellemzi, amelyben a mindennapi berögződéseket, viszonyulásokat felülírja a befogadóbb, bárkihez vagy bármihez kapcsolódó attitűd.

***

Benedek Helga:

A fényképezés számomra flow élmény. Elveszíteni az időérzékemet ebben a rohanó világban, mindent megér. Hosszú utazás is egyben: mindig vannak célok, amiket el akarok érni, de maga az út, amit bejárok addig, az az igazán izgalmas számomra. Ha le vagyok merülve, akkor már pár kattintás is képes feltölteni, elfeledteti a világ dübörgő zaját.

***

Gozner Gertrud:

A fotózás számomra terápia és alkotás egyben. Terápia, mivel segít kiszakadni a mindennapok rutinjából és egyfajta mágikus időt teremt. Az alkotói oldalát két részre bontanám: az elsőben csak szemlélődsz, és próbálod megragadni a számodra érdekes és/vagy fontos pillanatokat, a másodikban pedig te magad alakítod a témát, saját magad által teremtett világot próbálsz létrehozni és azt rögzíteni. Ez utóbbi folyamat sokkal kedvesebb számomra. Az, hogy többnyire negatívra fotózom, úgy érzem nagyobb összpontosítást igényel, mert a lehetőségek végesek, viszont a film által visszaadott érzés megéri a befektetett munkát. Fizikai valójában kézben tartani a negatívot egyfajta maradandóságot kölcsönöz az alkotásnak.

***

Ilyés Zalán:

Nagyon sok fotós szereti sajátjaként eladni azokat a gondolatokat, amelyek már jóval előttünk elhangzottak. Én bátran vállalom, hogy Diane Arbus szavai visszhangoznak a fejemben, amikor felteszik azt a bizonyos kérdést: mit is jelent számomra a fotográfia. Arbus ugyanis a fotográfiát útlevélnek tekintette, amivel olyan határokon kelhet át a fotográfus, amelyeket magánemberként talán soha nem ismerhetett volna meg, odaát pedig teljesen új világokat fedezhet fel. Számomra a fényképezés maga a felfedezés, a fénykép mint produktum pedig a megismerés eszköze és ezt a két dolgot használom arra, hogy megpróbáljam a világot, amelyben élek, mélyebb összefüggéseiben megérteni.

***

1840. augusztus 29-én született meg Magyarországon az első nyilvános eseményen készült fénykép – vagy ahogyan akkor nevezték, dagerrotípia – a Magyar Tudós Társaság tizenegyedik nagygyűlésén. „Vállas Antal rendes tag a nemzeti kaszinó Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak két – olajozás és égetés nélkül – általa készített Daguerre-féle fényképet mutatott be. Ezzel bizonyítva, hogy birtokában van mindannak a tudásnak, amellyel élethű képeket alkothat a világról” – olvasható a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) honlapján. A magyar fotográfia napját a MAFOSZ kezdeményezésére 2003 óta ünnepeljük augusztus 29-én.