Horváth Anna, kolozsvári polgár: aki közéleti szerepet vállal, az kockáztat
Lehet ma gerinctörés-mentes fiatalokat nevelni
A sétatéri 1956-os emlékműnél tartott ünnepség különlegességét fokozta az is, hogy kolozsvári polgárként jelen volt és felszólalt Horváth Anna, akivel kapcsolatosan a Korrupcióellenes Ügyészség nyomozást folytat, és aki emiatt két hónapra fizetés nélküli szabadságon szünetelteti alpolgármesteri tisztségének gyakorlását, miután attól a DNA eltiltotta.
A történelmi magyar egyházak képviselőinek (Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, és Veres Stelian rűmai katolikus segédlelkész) áldásával és buzdításával kezdődött a sétatéri 1956-os emlékműnél az ünnepség, amelyen közel ötszáz személy vett részt.
– Most nem parancsra jövünk ide, hanem azért, mert szükségét érezzük az együttlétnek. Ünnepeljünk azzal a reménnyel, hogy ma lehetséges gerinctörés-mentes fiatalokat nevelni, dolgozzunk a korszerű, baráti Kolozsváron, önmagunk határait is lebontva – köszöntötte az egybegyűlteket Kántor Lajos irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke.
Az egység lehetőségéről beszélt Dávid Gyula egykori 1956-os elítélt.
– A mi 56-unk akkor kezdődött, amikor a magyar forradalmat eltiporták. Emlékezzünk, idézzük fel magunk helytállásait vagy megalkuvásait. 1956 ma is világító példája a nemzet egységének, a közös cél vállalásának, amely mára sem vesztett időszerűségéből. De hol van ma az egység, a közös cél? Vajon képesek volnánk ilyen egységre? Vajon képesek vagyunk-e az egyéni boldogulásunkat a közjóba beolvasztani? – tette fel a kérdést Dávid Gyula irodalomtörténész, 56-os elítélt.
Horváth Anna elmondta, mindenki, aki ma közéleti szerepet vállal a saját tehetetlenségével küszködő közigazgatásban, ahol a közérdek helyett a paranoia diktál, mindenki, aki az ellentmondásos törvények szövevényes hálójában utat keresve a túlzott bürokráciába ütközik, az kockáztatja, ha nem is éppen az életét, de minden bizonnyal a becsületét és emberi méltóságát.
– Engem arra kértek, hogy ne beszéljek ma itt önök előtt. De azért vagyok ma itt, mert szabadság csak ott lehet, ahol az emberi méltóságot nem írja felül a történelem. Aki 1956-ról gondolkodik, a ma tusakodásaira keresi a választ. Ma a magyar nemzet Erdélyben olyan többségi társadalom közepette él, amely gyanakvó, félelemmel teli, és pont ezért könnyen manipulálható, sebezhető. A mai harc körülményeiben bonyolultabb viaskodás. Ennek a harcnak a társadalmi szolidaritás, a jövőnk a tétje. A többségnek el kell döntenie, hogy hogyan akar élni? Úgy, hogy a különböző nemzetek együtt tervezzék a jövőt? A félmegoldások kisebbségpolitikája helyett fogadják el a mi kisebbségi törvényünket, ami az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozaton, a dél-tiroli és a finnországi svédek gyakorlatán alapszik. A többségnek el kell dönteni, hogy a kölcsönös bizalom, a tisztességes párbeszéd jegyében építi a közös jövőt, vagy a gyanakvás mezejére lép. A romániai és az erdélyi magyar közösség újjáépítése a fejekben és a lelkekben kezdődik. Tudjuk, hogy a forradalmaknak hatalmas ára van. A mostani helyzetnek is lesznek áldozatai, de tudjuk, hogy bárkit is félreállítanak, százan lépnek a helyébe, akik új lendületet adnak a közösségnek. Ez a XXI. századi forradalom – mondta Horváth Anna kolozsvári polgár.
Az ünnepségen közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa (karnagy: Ercsey-Ravasz Ferenc zenetanár), a konferanszié szerepét Viola Gábor színművész látta el. A beszédek után a történelmi magyar egyházak képviselői, a politikai pártok, ifjúsági és civil szervezetek képviselői és magánszemélyek koszorúzták meg az emlékművet.
