Történt ugyanis valami, amit a mezei ember nem is ért pontosan: a mesterséges intelligencia. Ez a megnevezés eleve félrevezető, absztrakt, mondhatjuk úgy is, hogy nem jelent semmit. Nem is olyan régen rászabadult az emberiségre ez az… izé. Aminek parancsot adok, és megírja nekem, amit olvasni szeretnék. Nem baj, ha nem helyes, nem megalapozott, műanyagszagú és átlátszó, a lényeg, hogy nekem ne kelljen gondolkodnom, időt és energiát befektetnem pláne. De, félreértés ne essék: jelen írásban nem a mesterséges intelligencia / artificial intelligence (a továbbiakban, magunk között csak AI) veszélyeiről és lehetséges világuralmi törekvéseiről kívánok szólni. Sokkal földhözragadtabb téma ihlette ezt a szöveget, amelyet a kedves olvasó éppen befogad: az AI által generált Facebook-bejegyzések.
Mint azt már megénekeltem, a régen letűnt világban, ahol az emberek szabadon beszéltek és írtak, a közösségi médiára szánt bejegyzéseiket is maguknak kellett megírni. Ha az ember fia, lánya nem tudta, hogy milyen jével írjuk a muszájt, s hogy a román–magyar szótárban a kötőjel vajon milyen hosszúságú, hoppon maradt, és ország-világ előtt nevetség tárgyává válhatott. A generatív mesterséges intelligencia korában (tanult minták és adatbázisok alapján új tartalmak legyártására képes modell – szerk. megj.) ez mind elkerülhető, megúszható, lerövidíthető. A posztolni kívánó betáplálja a modellbe, hogy milyen bejegyzésre van szüksége, az AI megírja, neki már csak annyi dolga van, hogy kimásolja, és nyilvánossá tegye.
Igen ám, de aki harcedzett médiafogyasztó, annak azonnal kilóg a lóláb. Mióta velünk van ez a gépi modell, s széles körben elérhető (értsd: bárki használhatja anélkül, hogy értené és felmérné a súlyát), volt időnk megszokni, hogy milyen szerkezetű, nyelvezetű, és milyen emotikonokkal ellátott szöveget kapunk, ha a robotra hagyatkozunk az interneten. Na, mármost, egyre gyakoribb jelenség, magyar nyelven mindenképp, hogy valaki lakást vagy állást keres, ad absudrum állást hirdet a közösségi médiában, s hozzá a posztot AI-jal generálja. Ha én a mesterséges intelligenciát akarnám felvenni alkalmazottnak, vagy őneki akarnám kiadni a lakásomat, biztos, hogy nem Facebookon keresgélnék. Ugyanitt, ha én lakni szeretnék valahol vagy munkát akarnék vállalni, nem biztos, hogy a megfoghatatlan, számomra is érthetetlen működésű robotra bíznám az egzisztenciámat.
Réges-régen, abban a messzi-messzi galaxisban, ahol az embereknek muszáj volt felvállalniuk, hogy, kérem szépen, nem tudják, hogyan kell helyesen leírni a dzsesszt, vagy mikor és hova teszünk vesszőt. Az sem ideális állapot, ha az anyanyelvünk alapvető helyesírásával nem vagyunk tisztában. De az legalább nem áraszt égett műanyagszagot.
