Az est folyamán kiderült, hogy Szarukán László 1959-ben Aranyosgyéresen kezdte el az atlétikát, aztán Kolozsvárott, Bukarestben és a világ más pontjain jöttek a kiemelkedő eredmények vágtaszámokban és főleg távolugrásban, amiben sokáig tartotta a román csúcsot, és 1971-ban a szófiai fedettpályás Eb-n harmadik lehetett. A hetvenkét éves nemzetközi mesteri cím birtokosát ma is tiszteli a szakma.
Feleségének, Emíliának – akivel negyvenhét éve élnek együtt – a futókarrierje, hét esztendeig tartott. Legnagyobb dicsősége a Silay Ilonával alkotott 4 x 400-as váltócsapatban elért országos bajnoki cím. És emlékezetes maradt számukra az, amikor egy fővárosi versenyről hazafelel jövet vonatozva a férj és feleség nem kapott helyet a hálókocsiban, csak a szerelvény végi vagonban, és így úszták meg a súlyos balesetet, amelynek nyomán a hálókocsi utasai szörnyethaltak.
Fiuk, ifj. Szarukán László tizenöt évig főként a 110 méteres gátfutásban jeleskedett ifiként és felnőttként, országos bajnok és sportmester. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön él, ahol teaforgalmazó céget vezet, és közben a fiatalokat – személyes példamutatással – a mozgás fontosságára szoktatja, beleérve saját gyermekeit is.
A nyolcvanöt éves Gebefügi András esete a fentieknél cifrább. Ő a sízést, a vízilabdát, a rögbit, a cselgáncsot, az atlétikát, a turisztikát űzte magas szinten, legszívesebben – a festői környezet miatt – ma is a síléces mozgásnak hódol, de aktívan teniszezik is. Versenyzőként, játékosként és edzőként egyaránt megállta a helyét, a románok a mai napig sem tudták megszokni a nevének kiejtését.
A négy veterán erdélyi élsportolóban az a közös, hogy mindig akadtak olyan sportvezetők, akik magyar mivoltuk miatt igyekeztek őket gáncsolni sportpályafutásuk kiteljesedésében.
(Borítókép: Horváth László)
