In memoriam Szövérdi Erzsébet
Zongoratanárként elért sikereivel soha nem büszkélkedett, mert Ő csak ilyen volt: megbízhatóan lelkiismeretes, türelmes, segítőkész, diákjait anyaként és barátként szerető, meleg szívű, halk szavú, zeneszerető, talán túlzottan is szerény pedagógus.
Egy néhány hónappal ezelőtti írásomban, a régmúlt szép időkről így emlékeztem: „A koncert hallgatása közben, valahonnan mélyről, azok a féltve őrzött szép emlékeim is előbújtak, amelyeket diáklányként a Szövérdi családnak köszönhettem. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy egykori szeretett zongoratanárnőm Zsóka, tizenéves koromtól barátnőjének tekintett. Sokszor vendégeskedtem otthonukban, ahol szinte családtagként fogadtak férjével, Marcival, a felejthetetlen oboaművésszel. Vasárnaponként együtt néztük/hallgattuk és örültünk annak a televíziós sorozatnak, amelyben Bernstein, főleg gyermekeknek, de számunkra is élvezetes ismeretterjesztő zenés előadásokat tartott: énekelt, zongorázott, vezényelt és mesélt humoros-játékosan, felnőtteket is »székhez kötő«, igen megnyerő modorában. Soha nem felejtem azokat a vasárnap délelőttöket, amelyek a baráti együttlét, a tartalmas beszélgetések és a zenehallgatás örömével ajándékoztak meg. Úgy érzem, zenei képzésemnek egyik meghatározó epizódját éppen a Szövérdi házaspárnak köszönhetem.”
Drága Zsóka! Bánatos a lelkem, mert elmulasztottam a lehetőséget, hogy a kórházi ágyadon utoljára, legalább telefonon beszélhessek Veled. Nem hívtalak, mert féltem, hogy összeszorult torokkal, meg sem tudtam volna szólalni. Pedig el kellett volna mondanom, hogy milyen csodálatos ember voltál, hogy milyen sokan szerettünk.
Most könnyeimmel küszködve búcsúzom. Isten veled, Zsóka! Emléked legyen áldott, pihenésed csendes!
