Vitathatatlanul fellendíti a kereskedelmet is a népes(edő) lakosság, legyen szó őslakosokról, ide költöző vagy itt letelepedő munkavállalókról, üzleti útra érkezőkről, turistákról, itt tanuló egyetemistákról… Ok okozati összefüggés tehát mindezekben a jelenségekben fellelhető, és az adódó lehetőségek mindenképp szolgálták a város fejlődését, terebélyesedését, szépítését.
Egyesek szerint a rendszerváltás után, a nagy ipari vállalatok fokozatos eltűnése ellenére Kolozsvárt sikerült újraalakítani, és kihasználva a város egyetemi központ jellegét, rendre a szolgáltatásokra, a turizmus fejlesztésére, fesztiválokra és sportrendezvényekre, meg a mára híres számítástechnikai piacra tevődött a hangsúly, ami egyre ismertebbé és népszerűbbé tette, teszi a várost immár külföldön is. Hangoztatják is előszeretettel a kolozsvári IT-szektorról szóló mítoszokat, és valóban el kell ismerni, hogy ez az iparág nagyban meghatározza a város ingatlanpiacát és pénzügyi arculatát. Jelenleg tizenegy alkalmazottból egy az informatikai szektorban dolgozik, és jóval több cég foglalkozik itt programozással, mint a fővárosban. Első volt a város például abban, hogy mobiltelefonon lehetett parkolást fizetni vagy közszállítási jegyet váltani, és elsőként az országban itt utazhattunk elektromos buszon…
Tény tehát, hogy mindezekkel a lehetőségekkel jól vagy rosszul, de gazdálkodott a város, és a különféle statisztikák egyre több területen a főváros mellé, mögé vagy éppenséggel elé sorolják Kolozsvárt: alacsony a munkanélküliség, sok az állásajánlat és nagy a munkaerőhiány, magasak a bérek, lendületben az ingatlanépítés és (sajnos) a lakásárak, továbbra is sok a külföldi turista meg befektető, és az (egyik) legnépszerűbb egyetemi város. Mert Kolozsvár országosan a második (Bukarest után) az egyetemisták számát tekintve (annak ellenére, hogy az elmúlt húsz évben idén jegyezték az országban a legkevesebb romániai diáklétszámot alapképzésen, közel 380 ezret).
Az egyetemi tanévkezdéssel tehát ismét belakják a várost az ide érkező diákok, több mint hetvenötezren, akik nagy részének albérlet kell. Ebből a helyzetből ismételten hasznot húz Kolozsvár, mert ugye állandóan mozgásban van az ingatlanpiac, a kereskedelem, a szolgáltatások – és még sorolhatnánk. Az egyetemi intézmények mondhatni jelképes számú bentlakást képesek csak biztosítani a diákoknak, így közülük több mint hatvanezren keresnek úgymond kintlakást, albérletet a városban. A rengeteg épülő ingatlan ellenére mégis nagy a kereslet a kiadó lakások iránt, ezért tanévkezdéskor tovább emelkednek az amúgy is magas bérleti árak. Ami jó a lakástulajdonosnak meg ingatlanpiacból élőnek, de rossz az albérlőnek – viszonyítás kérdése, hogy akkor Kolozsváron élni jó vagy sem.
Konkrét példák sokasága támaszthatja alá, hova fajult/fejlődött az évek során az albérletek piaca, kezdve a folyamatosan emelkedő áraktól, jobb(uló) lakhatási körülményektől, egészen az emberi kapcsolatokig, amelyben az egyik fél adott esetben a másik kijátszására törekszik. Hiszen ez a piac az egyik legjövedelmezőbb, ugyanakkor nehezen ellenőrizhető, másfelől könnyen kijátszható.
Íme egy eset: egyetemisták megegyeznek szóban a tulajdonossal, hogy három szobából kibérelnek kettőt háromszáz euróért, és kifizetnek még kéthavi foglalót. Majd már az elején kiderül, amiről nem volt szó, hogy a tulajdonos a harmadik szobában munkanapokon irodai tevékenységet végez, ügyfeleket fogad. Jobb híján a diákok kénytelenek albérletet cserélni, és megtapasztalni, hogy írott szerződés nélkül a tulajdonos lazán és következmények nélkül megtarthatta a hatszáz euró foglalót is… Hasonló eset persze sok van, és bőven akadhat panaszolni való a bérbeadók oldaláról is. Ami ismét ráirányítja a figyelmet erre a régóta beszélt, de meg nem oldott problémára az albérletek piacán: minden esetben szerződéses viszonynak kellene léteznie a felek között, hogy mind a tulajdonos, mind az albérlő esetében érvényesíteni lehessen a jogaikat és kötelezettségeiket egyaránt. Persze, ez a fajta hivatalos, törvényes eljárás kevésbé népszerű az ingatlantulajdonsok körében, hiszen akkor jövedelemadót kellene fizetni — ami viszont ismételten kihatna a lakbérek nagyságára. De van ennek az albérleti kapcsolatnak egy harmadik fele is, amolyan csendestárs, aki kivár: az állam, az adóhivatalai révén. Ez utóbbi elsősorban abban érdekelt, hogy növelhesse bevételeit, aminek egyik feltétele adott esetben az albérleti szerződésből származó jövedelem utáni adó. És mivel a helyszíni ellenőrzés bonyolult, ezért jobb híján az irigy vagy elégedetlen szomszédok, netán átvert albérlők feljelentéseire vár…
