Sugárzóna
Hirtelen egy kövér alak zöttyen mellénk egy táblával. „Én már huszonhét éve csinálom”, magyarázza, amikor szelíden célzunk rá, hogy mi korábban érkeztünk. De szerencsénk van vele: megáll neki egy srác, akit mindketten jól ismerünk: Noémi Zilahról, én a színházból. A kövért nem veszi fel, már nincs helye, az anyósülésen egy idős hölgy bóbiskol. Tyukival remekül beszélgetünk, és nemsokára kiderül, más értelemben is szerencsénk van vele: olyan zivatar érkezik, hogy csuda.
Közben zajlik a vita a Trianon 100 munkacsoporttal kapcsolatban, melyet a kolozsvári rektor szerint a magyar kormány hozott létre azzal a sanda céllal, hogy minden magyar igazságot megerősítsen. Egy váradi színikritikus és publicista fáradhatatlanul vitázik velem, köti az ebet a karóhoz. Az adevarul.ro-n folyik mindez, és én sem hagyom magam: elmagyarázom, hogy ez egy történészekből álló társaság, akiknek semmi közük holmi „ügyosztályhoz”, szakértelmükhöz kétség sem fér. Tyuki azt mondja, őt már megütötte volna a guta, én meg azt, hogy hát engem is kerülget.
Hazaérünk; éjfél körül jár az idő. Beszélgetünk Magdi nénivel is, aztán lefekszünk.
Másnap indul a Költészet Tavasza. Legalábbis számunkra, mert a többiek már elkezdték. Mi kihagytuk ugyan a nyitóvacsorát, de csütörtök délelőtt iskolába megyek másokkal együtt rendhagyó magyarórát tartani. A gyerekek élvezik a dolgot, mi még annál is jobban. Nem lehetünk elég hálásak azoknak a tanároknak, akik megszervezték ezt az egészet, és egész évben gerjesztik a folyamatot: beviszik a verseinket, elemzik őket, felajánlják versmondó versenyeken stb.
Ebéd, aztán rövidke pihenő. Én nem értem, miért kell minden kulturális tábort vagy rendezvényt úgy megszervezni, hogy az ember azt se tudja, mikor veheti fel a papucsát. Délután érkezik el a legkomolyabb felkészülést igénylő feladatom: Fordítás: mesterség és empátia címmel kerekasztalt moderálok. A résztvevők: Ioan Groșan író, Halmosi Sándor költő, Lakatos Mihály fordító, Daniel Săuca író, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ vezetője, és Visky András író, költő, dramaturg. Végül, azt hiszem, jól alakul minden, nem kevéssé Szabó Attilának köszönhetően, aki vállalja a szinkrontolmácsolást.
A kerekasztal után műhelybeszélgetés, aztán kocsmázás. Ez a nap legfelszabadultabb része. Beszélgetünk, hahotázunk, végül hazamegyünk.
Pénteken versmondó verseny. Arany a kötelező, a választott vers persze mindig más. Hárman az én verseimet választják – feszül a mellényem. Hálistennek a kortárs költészet szépen képviselteti magát, bár akadnak oly mívű dilettánsok, hogy az már kétségbeejtő és ízlésromboló. Fél három körül fejezzük be a zsűrizést meg a díjátadást, megint alig lehet pislogni, máris jön a felolvasás. A Költészet Tavasza XVII. rendezvénye ez, és a hagyomány úgy alakult, hogy évente kiadnak egy megadott téma köré rendeződő antológiát.
Este megint kocsmázás, ezúttal teljesen bedobjuk a gyeplőt, hámtalanul röhögünk, főleg én. Szombaton pedig találok egy srácot, aki bevisz Kolozsvárra, s a Tordai úton negyven percnyi várakozás után (az is érdekes, hogy szemlátomást remek és üres kocsik hogy gyorsítanak fel a stoppolók előtt) egy úriembert, aki egy másik úriembert visz, és amikor kiszállunk a városszéli MOL kútnál, és szembemegyek egy osztálytársammal, kiderül, ők is ismerik egymást.
Kicsi a világ, szép az élet.
Akárcsak Miskolcon, ahová Salat Lehel hív meg. Lélekcsönd címmel estet szerkesztett a verseimből, azt megnézendő visz a bátyja az Edda városába. Az utazás hosszú, Kolozsváron felvesszük Annamarit, Lehel barátnőjét és a versek nagy érzőjét, és megállunk Debrecenben, ahol megismerjük a kedélyes, olaszos, jó humorú Lipták házaspárt – nevetésük üdítően hat hat órányi megfeszített ülés után. Kimegyünk a debreceni vásárba, másnap pedig Miskolctapolcára, ahol vaddisznópörköltet fogyasztunk, és Liptákékat élvezzük.
A Lélekcsönd szép, bensőséges, a szó legszebb értelmében lélekhez szóló, lélekvergődő est, nyilván Márkos Albert csellóimprovizációinak is köszönhetően. Látszik, hogy Lehel magába szerkesztette. Utána büfé, ahol ellenben egy nyíregyházi orvos házaspárt ismerünk meg.
Másnap vissza, a pörkölt után Nyíregyházán kávé, Zilahon rövid megálló, Kolozsváron szintén, végül Vásárhely.
Nem is olyan kicsi a világ.
