Szakértői szemmel a 2022-es népszámlálás előzetes eredményeiről
Kiss Tamás szociológust, demográfus szakembert egyebek mellett arról faggattuk, elemzői szempontból mit lehet elmondani a 2022-es népszámlálás előzetes – egyelőre még viszonylag nyers, és országos szintű – eredményeiről, milyen tényezőkkel függhet össze a magyarságnak a 2011-es népszámláláson jegyzett lélekszámához képest a mostani csökkenése, és általában arról, hogy mi van az adatok mögött.
A szociológus megállapítása szerint a magyarok esetében a 225 ezres létszámcsökkenés legalább két szempontból vitatható: egyrészt azért, mivel az induló népességszám eleve jóval több volt, mint egymillió 225 ezer. A 2011-es népszámlálás során is végeztek statisztikai imputálást: 19 millió főt számoltak meg a számlálóbiztosok, majd ehhez a lélekszámhoz a népesség-nyilvántartó adatbázisokból hozzáadtak még 1,2 milliót. Márpedig, ha elfogadjuk, hogy tíz évvel ezelőtt valamivel több mint húszmilliós volt az ország lakossága, akkor a magyarok lélekszáma sem 1,225 millió volt. Még abban az esetben is, ha az etnikumukról nem nyilatkozók között kisebb arányban voltak a magyarok, valószínűleg egymillió 285 ezer lehetett a tíz évvel ezelőtti magyar népességszám – magyarázta Kiss Tamás.
Alsó becslés: legalább egymillió 120 ezres a magyarság
Másrészt, a 2022-es népszámlálás vonatkozásában, nem lehet eltekinteni attól, hogy két és fél millió állampolgárnak az etnikai, felekezeti hovatartozása nem ismert. „Ha reális adatként fogadjuk el, hogy jelenleg 19 millió fős Románia népessége, akkor is ellentmondásos azt állítani, hogy ebből csupán egy millió fő magyar. Amennyiben feltételezzük, hogy a meg nem számolt 2,5 millió személyből arányosan hat százalékot képviselnek a magyarok, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyjából egymillió 150 ezer körül lehet a magyarok száma” – fejtette ki a szociológus.
Elmondta: Veres Valér szociológus például egy nemrég közölt cikkében abból a hipotézisből indult ki, hogy a 2022-ben meg nem számolt romániai lakosok között – 6 százaléknál – alacsonyabb a magyarok aránya; ő 4,5-ös százalékarányt vetett fel, ami azt jelentené, hogy körülbelül egymillió 120 ezer magyar van az országban. Ez a felvetés egy alsó becslésnek minősül – elképzelhető ugyanis, hogy valóban hat százalék körüli, vagy akár annál magasabb is lehet a magyarok aránya a 2,5 millió állampolgár soraiban, akiknek nincsenek kitöltött kérdőíveik – vélte Kiss Tamás. „Ezt a kérdést empirikusan akkor fogjuk tudni megválaszolni, amikor a statisztikai hivatal közzéteszi a településsoros adatokat is. Például, ha kiderül, hogy Gyergyócsomafalván 250 embernek nem volt megjelölve a nemzetisége, joggal feltételezhetjük, hogy ők is a magyarok/székelyek soraiba tartoznak” – magyarázta a szakember.
Kiss Tamás szerint érdemes leszögezni: a két és fél milliós, adathiányos népességnek nagyon kis része minősül úgymond közömbösnek etnikailag, nemzetiségileg; nem arról van szó, hogy az emberek tömegével nem akarták vállalni nemzetiségüket, vagy úgy gondolnák, hogy nincs nemzetiségük.
A statisztikai hivatal közleménye leszögezi: egymillió főtől nem kérdezték meg ezt az adatot. Másrészt, az adathiányos személyek nagy részét olyanok teszik ki, akik az online kitöltés során valamilyen okból kifolyólag idő előtt lezárták a kérdőívet. Az online felület ugyanis sajnos lehetővé tette, hogy lezárhassák a kérdéssort úgy is, ha nem adtak választ az etnikumra, nyelvre, felekezetre, vagy akár más kérdésekre sem. Sőt, a felület – az informatikai tervezés hiányosságai miatt – kifejezetten buzdította a kitöltőt, hogy nyújtsa be a kérdőívet, mivel folyamatosan ott „virított” a kérdések alatt a „befejezem a kitöltést” gomb.
Ezt a problémát annak idején a nepszamlalas.ro csapata ismételten jelezte a statisztikai hivatal felé, de végül nem oldották meg – folytatta a szociológus.
Kérdésünkre, hogy miként viszonyítható a magyar népesség csökkenése a teljes román lakosságéhoz, a szakember elmondta: a népességfogyás kérdését több részre lehet bontani.
A csökkenés jórészt az adathiány miatt van
Országos vonatkozásban a népszámlálás módszertani problémái mellett a természetes népmozgalmi, valamint a migrációs veszteséget indokolt figyelembe venni. Ugyanakkor a magyar népességcsökkenés kérdésében négy lényeges tényezővel kell számolni: a népszámlálás módszertani/regiszrációs problémáiból adódó adathiánnyal, a természetes népmozgalmi és migrációs veszteséggel, továbbá az asszimiláció és identitásváltás jelenségével.
Magyar vonatkozásban a népességcsökkenés nagyobbik részét, több mint a felét, az etnikai/nyelvi/felekezeti hovatartozást illető adathiány magyarázza – hangsúlyozta a szociológus.
Kedvezőtlenebb a magyarság korfája
Ami a természetes népmozgalmi veszteséget illeti: ezt a folyamatot viszonylag jól lehet adatolni, vannak erre vonatkozó országos statisztikák (amelyek persze, többé-kevésbé megbízhatóak, hiszen nem tudjuk például, hogy a beregisztrált gyerekek közül hányan születtek és hányan élnek valóban Romániában) – magyarázta Kiss Tamás, hozzátéve: a magyarság vonatkozásában is elég jó becsléseik vannak arról, hogy mi történhetett a természetes népmozgalmi veszteség szintjén az elmúlt tíz évben.
A 2011-es és 2022-es népszámlálás között Románia-szerte 644 ezres volt a természetes népmozgalmi veszteség, ami abból adódik, hogy kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. A magyarok esetében ez az érték arányaiban kedvezőtlenebb: becslések szerint a magyarságnak körülbelül 85 ezres természetes népmozgalmi vesztesége volt, ami abból adódik, hogy a román népességhez viszonyítva nagyobb köreinkben az idősek aránya.
A természetes népmozgalmi veszteség nem annak a folyománya, hogy a magyar családok kevesebb gyereket vállalnának, mint a románok, hanem abból eredeztethető, hogy a magyar közösség korfája most is kedvezőtlenebb, mint a román lakosságé – mint ahogyan korábban a 2002–2011-es népszámlálás, az 1992–2002 közötti, sőt 1977 és 1992 között is az volt – részletezte a szakember.
Elgondolkodtatóak a vándormozgalmi adatok
A másik lényeges tétel a migráció, a vándormozgalmi veszteség – ezt azonban kevésbé tudjuk – a népszámlálástól független adatokkal alátámasztani – folytatta Kiss Tamás. Abban az esetben, ha valósként fogadjuk el a jelenlegi népszámlálási eredményeket, és ismerjük a természetes népmozgalmi veszteséget, azt mondhatjuk, hogy nagyjából 423 ezer fős migrációs vesztesége volt az elmúlt évtizedben Romániának. A szociológus szerint ez hihetetlenül alacsony szám ahhoz képest, hogy mit mutatnak a tükörstatisztikák – a németországi, angliai, olaszországi, spanyolországi stb. statisztikai hivatalok adatsorai a román bevándorlásról. Mindemellett vannak olyan megyék, amelyek az idei népszámláláson elég komoly vándormozgalmi nyereséget regisztráltak – Beszterce-Naszód, Bákó, Neamţi, Szucsáva például, ami szintén nem tűnik túl reálisnak – hívta fel a figyelmet a szakember.
A magyarok vonatkozásában – ha elfogadjuk a 2022-es népszámlálási adatokat – a megyei adatokból becsülve körülbelül 32 ezres lehet a vándormozgalmi veszteség. Ez az érték nem sokkal több, de valamivel mégis az országos arány fölötti. Míg a 2011-es népszámláláson a magyarok természetes népmozgalmi vesztesége kedvezőtlenebb az országos átlagnál, a migrációs vesztesége ellenben alacsonyabb volt, mint a többségi román népességgé. „Most úgy tűnik, valamivel kedvezőtlenebb a migrációs egyenleg is – persze, abban az esetben, ha elfogadjuk az adatokat, azzal együtt, hogy az észak-moldvai megyéknek migrációs nyereségük volt, ami mindenesetre elég kérdőjeles…” – jegyezte meg Kiss Tamás.
Mindezeken a tényezőkön felül, a magyarságnak vélhetőleg volt egy körülbelül 15 ezer fős, az asszimilációval és identitásváltással összefüggő vesztesége is – ezek azok az emberek, akik korábban magyarnak vallották magukat, mostanra pedig már nem.
Százezres lehet a magyar nyelvű roma közösség
Amennyire a mostani népszámlálási adatokból látható, az anyanyelv és nemzetiség szerinti kereszttáblákból kiindulva, 32 ezer, magyarul beszélő roma van az országban. A valóságban – amelyet egészen részletes szociológiai kutatások támasztanak alá – százezres nagyságrendű a magyarul beszélő cigányok száma. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik magyarul beszélő roma nevezte magát romának. A többségük tehát magyarnak vallotta magát, illetve nyilván vannak olyanok is közöttük, akiknek nemzetisége nem volt bejelölve – a már említett okok miatt.
Bár elvileg az asszimilációs/identitásváltási veszteség három – a magyar–roma, a magyar–sváb és a magyar–román relációból is adódhat, nagy valószínűséggel az utóbbival függ össze.
Az egyes régiók közötti különbségről nem szólnak az előzetes adatok. „Erről is akkor fogunk tudni többet és pontosabbat mondani, amikor meglesznek a területileg lebontott adatok. Ezek híján egyelőre csak találgatni lehet azt illetően is, hogy hol nagyobb mértékű a lemorzsolódás; valószínű, hogy a szórványban kedvezőtlenebbek az adatok, mint a tömbmagyarság által lakott vidékeken, de egyelőre nem tudunk újat mondani ahhoz képest, amit a korábbi vizsgálatok, demográfiai modellek mutatnak” – magyarázta Kiss Tamás. A vallási közösségek tekintetében az előzetes eredményekből az látszik, hogy a reformátusok valamivel nagyobb mértékben fogytak, mint a katolikusok, de ebben a vonatkozásban is szükségesek lennének a pontosabb képhez a megyékre, településekre bontott részletes adatok.
Kérdésünkre, hogy az ezeknek az adatoknak a tükrében hogyan kellene változtatnia az erdélyi magyar politikai elitnek az oktatási, társadalomszervezési stratégiáján, a szociológus úgy fogalmazott: az etnikai reprodukcióval, demográfiával kapcsolatos diskurzust szerinte mindenképpen tágítani kellene. Megállapította, elég egyértelmű, hogy a román politikai elitek, és a román társadalomtudományos szakma is – elsősorban – a migrációs átmenetben látja a népességpótlás megvalósíthatóságát.
Kiss Tamás szerint, van egy – többé-kevésbé hallgatólagos konszenzus arról, hogy ha a román állampolgárok elmennek Nyugat-Európába dolgozni, majd befogadnak másokat a romániai munkaerőpiacra. Sőt, a nyilvános diskurzus szintjén még abban is van szerinte egyfajta konszenzus Romániában – Magyarországgal, és Lengyelországgal ellentétben –, hogy nem is számít különösebben, hogy az új munkaerőként befogadott embereknek milyen a kulturális hátterük.
„Elsősorban munkaerőként tekintünk rájuk; lehetnek akár nepáliak, vagy Srí Lanka-i állampolgárok is. És ha elképzeljük azt, hogy például harminc év múlva, mondjuk Marosvásárhelyen, a város lakosságának húsz százalékát teszik majd ki a bevándorló hátterűek, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen nyelvhasználati kereteik lesznek, vagy ez a helyzet hogyan fogja alakítani a város oktatási rendszerét” – vetette fel a szociológus. Kérdés például, hogy a román oktatási rendszerbe integrálják-e majd a bevándorló hátterű tanulókat, vagy lesz arra vonatkozó stratégiája a magyar elitnek, hogy a kisebbségi oktatás intézményrendszerének befogadóbbá tétele által megpróbáljon „magyart faragni” ezekből az emberekből – jegyezte meg.
Érdemes lenne az integráción gondolkodni
„Mindenképpen ilyen irányba érdemes lenne bővíteni legalább a közpolitikai fantáziát. De ha nem is megyünk el a bevándorlókig, az jelenleg is fennálló kérdés, hogy a százezer magyarul beszélő romát hogyan lehetne integrálni a magyar intézményekbe – elsősorban az oktatási rendszerbe, és általában az, hogy miként tehetnénk befogadóbbá számukra a kisebbségi intézményrendszereket” – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette: az, hogy az RMDSZ-nek van népesedési stratégiája, politikai szlogen szintjén jól hangzik, de szerinte nincsen reális ereje a magyar elitnek arra, hogy a román népesedéspolitikát ténylegesen meghatározzák. Arra viszont lenne erejük, mozgásterük – a szociológus szerint –, hogy a magyar intézmények működését olyan irányba változtassák meg, hogy azok befogadóbbak legyenek a magyarul beszélő romákkal szemben, akik 8-9 százalékát teszik ki a magyar nyelvi közösségnek; az iskoláskorú népesség esetében ez az arány még ennél is nagyobb, közel 15 százalékos.
„Ezekbe az irányokba érdemes lenne – szerintem – bővíteni a közpolitikai cselekvést illető képzelőerőt, és nem csak a bejáratott diskurzusokban, politikai kommunikációs panelekben gondolkodni” – nyomatékosította a szakember.
(Borítókép: Rohonyi D. Iván)
