Szerdán hozott döntésében a taláros testület a legfelsőbb bíróság óvásának helyt adva azokat az előírásokat minősítette alaptörvénybe ütközőknek, amelyek a bírák és ügyészek különnyugdíját korlátoznák, mivel szerinte ezek sértik az igazságszolgáltatás függetlenségének alkotmányos elvét.
A döntésről kiadott közlemény szerint a jogbiztonság alkotmányos követelménye is sérül, ha - a már nyugállományba vonult bírák és ügyészek esetében - utólag módosítják a szolgálati nyugdíj kiszámításának módját. A testület szerint a törvénytervezet hiányos, mert nem tartalmaz pontos rendelkezéseket a nyugdíjkorhatár (későbbi) fokozatos növelésével és a nyugdíjalap módosításával kapcsolatban.
Az alkotmánybíróság másfelől elismerte, hogy elvileg megadóztatható a szolgálati nyugdíjnak az a része, amely nem a járulékbefizetésen alapul (vagyis amit az állami költségvetésből fedeznek), de az adó nem lehet "büntető" jellegű, és egységesnek kell lennie valamennyi szolgálati nyugdíj esetében.
A parlament által a tavaszi ülésszak végén megszavazott törvénytervezet a bírák és ügyészek esetében 60, minden más foglalkozásnál - a fegyveres testületeket is beleértve - a Romániában általános 65 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, a korkedvezményes nyugdíjazás kivezetése azonban csak öt év türelmi idő után, fokozatosan kezdődne meg.
A speciális nyugdíjak reformjának másik alapelve az, hogy egyetlen nyugdíj sem lehet nagyobb, mint az adott munkakörben kapott fizetés, a nyugdíjaknak az országos átlagbért meghaladó részére pedig a tervezet szerint 15 százalékos adót vetnek ki.
Románia a nemzeti helyreállítási tervben (PNRR) vállalt kötelezettséget a katonák, rendőrök, hírszerzők, pilóták, törvényhozók, pénzügyőrök, bírák és ügyészek speciális nyugdíjának reformjára, ennek teljesítése nélkül pedig nem hívhatja le a számára elkülönített uniós pénzforrásokat.
Egyes kommentárok szerint a törvény "kijavítása" érdekében még a szeptemberben kezdődő őszi ülésszak előtt rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, mert ha Románia nem teljesíti a nyugdíjreformmal kapcsolatos vállalását, 3,1 milliárd eurót veszít a helyreállítási alapból.
A Hotnews.ro szerint Románia jelenleg 5309 korkedvezménnyel nyugállományba vonult egykori bírónak és ügyésznek fizet szolgálati nyugdíjat, amelynek átlagértéke havi 21 583 lej.