Mivel Láng Gusztáv nem tudott jelen lenni a bemutatón, levélben üzent, amelyet Dávid Gyula, a kötet szerkesztője olvasott fel. A levélíró szerint egy könyvbemutató általában egyfajta bemutatkozó, de ebben az esetben számára, Kántor Lajos halála miatt, „ez a pillanat nem a bemutatkozás alkalma, hanem a búcsúzásé.”
Láng Gusztáv elmondta, Kántor Lajossal, mint irodalomtörténészek és szerzőtársak az évek folyamán egyre inkább már csak egymásnak szerettek volna megfelelni és az lett a mérvadó, hogy mit szól hozzá a másik, a szerzőtárs. Amint azonban a levélből kiderült, nemcsak mint szerzőtársak ismerték egymást Kántor Lajossal, hanem rendkívül jó barátok is voltak.
„Ez a könyv ennek a barátságnak a megpecsételése lett volna. Mert nyilvánvaló, hogy maga az ötlet, a közös könyv ötlete, régi gesztus megismétlése volt. 1970-ben megírtuk ketten a romániai magyar irodalom háború utáni történetét s annak megjelenése után szakmai berkekben csak Kántor–Lángként emlegettek bennünket”, idézte fel a szerző a levélben.
Dávid Gyula szerkesztő is régóta ismeri a szerzőpárost, az említett erdélyi irodalomtörténeti kötetről, A Romániai magyar irodalom 1944–1970 című kiadványról elmondta: „aki a romániai magyar irodalom 1969-ig terjedő korszakát adatolva akarja ismerni, vagy hozzá akar férni egy könyv vagy jelenség hátteréhez, bibliográfiájához az mindent megtalál a Kántor–Lángban.”
Dávid Gyula úgy vélte, míg a régi kiadvány módszeres irodalomtörténeti kötet, ez az új könyv a szerzőpáros romániai magyar irodalomhoz fűződő hűségének tanúsága. A szerkesztő szerint, a szerzőpárosnak életük és munkásságuk során mindig volt „alkalmuk és igényük arra, hogy odafigyeljenek az erdélyi és romániai magyar irodalomnak bizonyos szerzőire, jelenségeire.” Így a Száz év kaland átfogó tanulmányokat, könyvkritikákat, könyvismertetőket, de születésnapi köszöntőket és nekrológokat is tartalmaz.
A szerkesztő szakmailag csak egyetlen vitatható dolgot talált a kötetben, mégpedig azt, hogy az első Kántor–Lánghoz képest az erdélyi magyar, romániai magyar irodalom fogalma megváltozott, kitágult, „mert az írótársak közül sokan kényszerültek arra, hogy elhagyják az országot, de folytatták az írói pályát”. A szerkesztő úgy vélte, amely véleményt Kántor Lajos és Láng Gusztáv is osztott, hogy az Erdélyből Magyarországra vagy máshova elköltözött és ott munkálkodó szerzőket sem lehet kizárni az erdélyi magyar irodalomból.
Markó Béla költő méltatásában megjegyezte: ez a kötet a régi Kántor–Láng egyfajta, teljesen más formába öntött folytatása.
– A kötet az elmúlt 100 évnek egy elvi–eszmei áttekintése, amelyben kikerekedik az erdélyi irodalom elmúlt évszázada és annak teljes skálája – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: a szerzők mindezt úgy foglalták össze, hogy nem esnek bele abba a csapdába, hogy „rendszerezett, mindenkire és mindenre kitérő új irodalomtörténetet írjanak.”
Markó Bélát az is foglalkoztatta a kötet kapcsán, hogy lehet-e egységes irodalomtörténetet írni ma Erdélyben vagy Magyarországon, amikor a közélet ennyire megosztott. „Nem naív-e az a szerző, aki bízik a közös értékrend lehetségében?” – tette fel a kérdést.
Markó szerint Kántor Lajos ezt nem kérdésként, hanem tényként kezeli, és a témát több esszében is tárgyalja a könyvben. Ezzel szemben Láng Gusztáv, aki inkább írt dilemmázó tanulmányokat, a kiadványban többször tér ki az értékek és az ízlések kérdésére, miközben „láthatóan izgatja, hogy lehetséges-e az együttmunkálkodás egy közös irodalomtörténet vagy egy közös irodalomkép érdekében.” A méltató megjegyezte: mindkét szerzőt a könyv elkészítése során az érdekelte, hogy azok, akik lényegeset alkottak az irodalomban, bekerüljenek a könyvbe.
Hajdú Áron, a kötetet gondozó BOOK ART kiadó igazgatója elérzékenyülve mesélte, hogy régi barátság fűzte Kántor Lajoshoz. Az igazgató szerint a Kántor–Láng szerzőpáros könyvét bármely kiadó szívesen elvállalta volna, így hatalmas megtiszteltetés számára, hogy a BOOK ART-ot választották.
(Borítókép forrása: Rohonyi D. Iván)
