Ismert napilapok is ráharaptak a csalira
Napok óta futótűzként terjedt a világhálón az a hír, miszerint életbe lép az új közlekedésrendészeti szabályzat, amely minden eddiginél szigorúbb büntetéseket és pénzbírságokat ír elő például ittas vezetés, a biztonsági öv be nem csatolása, vezetés közbeni telefonozás stb. esetén. A hír első ránézésre annyira igaznak tűnt, és annyi portál vette át és osztotta tovább apró módosításokkal, hogy az ádáz hírverseny közepette több napilapba is bekerült, sőt, két kolozsvári román lap egyenesen vezető anyagként tálalta.
Ennek ellenére a hírnek semmi köze a valósághoz, mint azt tegnap a Román Rendőrség is megerősítette Facebook-oldalán. „Szólunk mi, ha változik valami a törvénykezésben. Ma NEM lép életbe semmilyen változás” – áll a rövid rendőrségi posztban.
Az álhír gyorsabban terjed
Pszichológusok szerint – leegyszerűsítve a dolgokat –, ha valamit túl sokat hallunk, még a végén el is hisszük. Valahogy így járhattak azoknak a napilapoknak az újságírói, szerkesztői is, amelyekben megjelent a KRESZ változásáról szóló (rém)hír. Annyi helyen látták már a világhálón, annyira téma volt a virtuális térben, hogy nem is merték feltételezni, hogy nem lehet igaz. Amikor az újságíróktól mind a kiadó, mind pedig az olvasó elvárja, hogy azonnal és főleg a közvetlen konkurenciához képest hamarabb lereagálja a történéseket, nincs idő sokat mérlegelni, megvárni, míg egy illetékes intézmény szóvivője (akinek lehet, aznapi munkaideje már lejárt…) reagáljon. Ilyenkor marad az ösztön és/vagy a tapasztalat: például gyanút kelthetett volna az, hogy egyetlen „hírben” sem szerepel annak a törvénynek a száma, amely az új rendelkezésekkel kiegészíti/módosítja az ún. KRESZ-t.
Persze – mondhatnánk némi fekete humorral – nem is baj, ha sokan elhitték a hírt, hátha jobban odafigyelnek a közlekedési szabályok betartására és kevesebben halnak meg az utakon. Az érme másik fele viszont nagyon ijesztő: az álhíreknek sikerült a világhálóról a nyomtatott sajtóba kerülniük. Ez még inkább rávilágít az álhírekben rejlő veszélyekre, s arra, hogy milyen könnyen manipulálható a tömeg – hiszen ilyenformán szinte bármit el lehet hitetni velü(n)k.
Éppen ezért az álhírek jelenségével egyre több kutatás foglalkozik, ám a megállapítások egyelőre nem túl biztatóak: miközben egyre több az álhír, azok gyorsabban is terjednek, mint a valódiak. Ennek egyik magyarázata talán az, hogy az álhírekhez képest a valóság kevésbé „izgalmas”, másfelől pedig az, hogy az álhírek a valódi híreknél sokkal erősebb – jellemzően negatív – érzelmeket váltanak ki, emiatt hajlamosabbak vagyunk azokat megosztani.
Már a világpolitikát is foglalkoztatják
De miért is keletkeznek álhírek? Kinek és miért éri meg ezeket „gyártani”? Miért nem lehet kiszűrni őket a világhálóról? – ilyen és ehhez hasonló kérdések mindenkinek a fejében megfordulnak. A válasz pedig egyszerű, de mégsem az: egyrészt vannak olyan honlapok, amelyek a hirdetési bevételre hajtanak, kattintás alapú hirdetésekből élnek, s az ő céljuk az, hogy minél több látogatót, „klikkelést” vonzzanak. Ezt leginkább az igen szenzációsnak tűnő, vagy – mint fentebb szó volt róla – igen erős érzelmi reakciót kiváltó címekkel, tartalommal a legkönnyebb. Nem baj, ha nem igaz, csak hozza a klikkelőket… Kiszűrni, előbb-utóbb, ugyan ki lehet ezeket az oldalakat, de semmibe nem kerül másikat készíteni. Ráadásul napról napra több portál jelenik meg, mind több tartalommal „bombázzák” az ártatlan internetezőt, és ebben az információáradatban szinte lehetetlen minden információt több forrásból leellenőrizni.
Másrészt – s hogy egy internetes álhír korántsem egy ártatlan „pletyka”, mint amilyenekből rég is sok terjedt, amikor falun az asszonyok kiültek a lócára – Angela Merkel német kancellár a napokban azt nyilatkozta a szövetségi hírszerző szolgálat új központjának avatóünnepségén, hogy az álhírterjesztés az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás. Szintén az álhírek erejét mutatja az a hír (forrás: Magyar Távirati Iroda), miszerint automatizált külföldi Twitter- és Facebook-fiókok révén terjesztenek álhíreket Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök riválisairól. Ezzel az internetes álhírterjesztő eszközzel a kutatók szerint akár háromszázezer izraelit is el lehet érni az április 9-én esedékes parlamenti választások előtt. A botok eközben Netanjahuról kedvező információkat terjesztenek. A botok olyan, felügyelet nélküli működésre tervezett számítógépes programok, amelyek az adott esetben valódi emberek internetes fiókjaihoz hasonlítanak, és hirtelen nagy számban jelennek meg bizonyos célpontok támogatására vagy támadására, máskor álhírek terjesztésére személyek, kormányok, médiaszervezetek vagy más közintézmények ellen, hogy bizalmatlanságot vagy feszültséget keltsenek.
Legyünk kritikusak!
Egyszerű internetezőként marad hát a kérdés: hogyan különböztessük meg az álhíreket a valódiaktól?
Nem könnyű, sokszor időigényes is, néha pedig szinte lehetetlen – hiszen a KRESZ mostani változásáról is írt már hitelesnek számító forrás. Ennek ellenére az első feladat: ellenőrizni kell a hírforrást, és nem kell elhinni az olyan híreket, amelyeket gyanús nevű honlapok terjesztenek, vagy olyanok, amelyeknek nincs impresszuma, benne azzal, ki adja ki/szerkeszti/írja, s nincs fizikai elérhetősége (címe vagy telefonszáma). Másodszor, ellenőrizni kell a cikk forrásait is, alátámasztja-e valamivel az állításait, hivatkozik-e adatokra, ellenőrizhető külső forrásokra. Fogjunk gyanút, ha a cikk címének és tartalmának alig van köze egymáshoz, ha a cím sok jelzőt és felkiáltójelet tartalmaz, ha a honlap nagyon kaotikus és tele van hirdetésekkel, s ha eddig minden rendben, nézzük meg a cikk dátumát is, és ne osszunk meg a három évvel ezelőtti cikkeket, még ha akkor igaz is volt („az idei lesz a legforróbb nyár”). Nem árt ellenőrizni, hogy a hírről beszámolt-e olyan biztosnak számító forrás, mint például egy hírügynökség, s ha a hír például egy intézménnyel kapcsolatos, azt jó eséllyel ellenőrizni lehet az illető intézmény honlapján, esetleg Facebook-oldalán.
A sort még lehetne folytatni, ám röviden összefoglalva, a legfontosabb a kritikus gondolkodás – és ehhez az is hozzátartozik, hogy ne csak a cikk címét olvassuk el, és nyomjuk is a megosztást.
