Az elmúlt napokban részletes elemzést közöltünk arról, hogy a kisebbik kormánypárt elnöke miért adott kemény ultimátumot a szociáldemokratáknak, a kilépést és ezzel gyakorlatilag a Dăncilă-kabinet végét helyezve kilátásba. Tăriceanu így akarja rávenni a PSD-t, hogy őt támogassa az elnökválasztáson, és egyben elérni azt is, hogy Pontáék is őt támogassák. Ennek az volt az ára, hogy bekényszerítse a Pro Romániát a kormányba. A zsarolás nem volt eredményes, sőt, akár az ALDE ellen fordulhat, mindenesetre azóta is tart az izgatott várakozás, hogy mit lépnek Tăriceanuék.
A liberális-demokratáknak a miniszterelnök asszony félreérthetetlenül a tudomására hozta, hogy a PSD vezérkara hallani sem akar a Ponta-pártnak a kormányba hívásáról, úgy ahogy nem hajlandók további miniszteri tárcákról lemondani a kisebbik kormánypárt javára (sem). Egy ilyen félreérthetetlen visszautasítás hallatán Tăriceanunak, ha lenne egy kis önbecsülése, azonnal vissza kellett volna hívnia minisztereit a kormányból, és sértődötten beülni az ellenzék padsoraiba. Ami persze államfői ambícióinak sutba dobását is jelentette volna. Ehelyett elkezdtek lavírozni: hol azt üzenik, hogy tulajdonképpen Ponta akarta az ALDE közvetítésével betenni lábát a kormányba, nekik különben meg se fordult volna a fejükben ilyesmi, hol meg azt, hogy a liberális-demokraták megelégelték ezt a csődtömeget, ami a Dăncilă-kabinet, és mennének, amerre csak látnak. Teljes tehát a káosz.
Tăriceanu dupla vagy semmit játszott, amikor arra startolt rá, hogy a baloldalról jusson be a Cotroceni-be. Úgy tűnik azonban, nagyon elszámította magát. A PSD-vel való szövetkezéssel ugyanis szalonképtelenné vált a jobboldali szavazótábor - egykori támogatói - előtt, ezek körében ugyanis nagyon hangsúlyos a PSD-ellenesség. Illúzió tehát azt hinni, hogy a liberálisokban csalódottak majd őrá, a baloldal jelöltjeként induló Tăriceanura szavaznak az elnökválasztáson, és hogy ezzel majd pont azt a pluszt szerzi meg, ami annak idején Nastasénak, Geoanănak és Pontának hiányzott a második fordulóban. Ezek a voksok az USR-hez, vagy Cioloș pártjához vándorolnak, nem az ALDE-hoz. Kétségtelen azonban, hogy Tăriceanunak nőtt az elfogadottsága a baloldalon. Egy felmérés szerint a PSD-re szavazók 90 százaléka tartja érdemesnek támogatni őt az elnökválasztáson. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy nem a saját jelölt helyébe, az önálló jelöltállításnak ugyanis nincs alternatívája a szocdemek számára. Még akkor sem, ha ez nem más, mint Dăncilă asszony a maga 7 százalékos támogatottságával.
Önámítás? Téves számítás? Vagy csak a hazárdjátékos vakmerősége, aki egy lapra tesz fel mindent? Tény, hogy Tăriceanu még mindig nem adja fel, fenyeget, paktál. És reménykedik. Kampányol, ajánlja magát, fiatalos lendülettel, pedig jaj, az idő nyomott hagyott rajta is. A memóriáján. Különben emlékezne a jó Crin Antonescu esetére, aki szintén abban a hitben áltatta magát, hogy a PSD támogatásával nyer elnökválasztást, amíg az akkori szövetséges Victor Ponta vissza nem vonta ígértét. Most ugyanez a Ponta Tăriceanut hitegeti támogatásával, uszítja a PSD ellen, miközben saját térnyerését, hatalomra jutását készíti elő a helyzetet kihasználva. Ravaszul, cselesen, és vélhetően eredményesen. Mert Pontának valami olyasmije van, ami Tăriceanunak nincs. Nem csak arroganciája. Ideje. Jövője a politikában.
