A Sapientia EMTE Média Tanszéke az Erdélyi Magyar Filmszövetséggel társulva 2018-ban celluloid filmes workshopot szervezett, ahol a résztvevők elkezdték rekonstruálni a Drakula halála című filmet, elkészítve az első öt fejezet remake-jét. Mivel maga az alkotás a második világháború idején elveszett, a workshop résztvevői abból a regényből inspirálódtak (Pánczél Lajos Drakula halála – fantasztikus filmregényéről van szó, megjelent 1924-ben Temesváron, szerk. megj.), amely feltehetően a film alapján íródott. A projekt folytatásaként 2021-ben újabb két fejezet készült el Farkas Boglárka Angéla és Miklós Nóra sapientiás hallgatók rendezésében, így az alkotás rekonstruálása nagyjából félidőnél jár. A hétfői vetítésen az eddig véglegesített hét fejezetet egyben láthatta a közönség, az újraforgatott Drakula halála előtt pedig két werkfilmet is levetítettek, az egyik a 2018-as celluloid filmes műhely munkájába, a másik a tavaly elkészült két fejezet forgatásába engedett betekintést.
Blos-Jáni Melinda elmondta: a megtekintett fejezetek a régi és az új, a múlt és a jelen között helyezhetők el, dialógusnak tekinthetők a jelenlegi alkotók, művészek és az 1921-es film történeti jelensége között. A beszélgetés kezdetén a résztvevők a némafilmmel való kapcsolatukról, első némafilmes élményeikről meséltek: szóba került egy, a témában írt doktori disszertáció, a nonverbalitás, különféle forgatási tapasztalatok, de Buster Keaton neve és a képekben fogalmazás kihívása, a vizualitás jelentősége is a műfajban. A folytatásban a némafilm és a celluloid mellett a projekt másik fontos „összetevője”, Drakula került középpontba, a továbbiakban az ő figurája, a köré épülő hiedelemvilág és a jelenségét feldolgozó filmes adaptációk mentén alakult a beszélgetés.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Pál Emőke, Farkas Boglárka Angéla, Blos-Jáni Melinda és Lakatos Róbert, valamint a háttérben az online bekapcsolódó Pálffy Tibor. Fotó: Molnár Ferenc
Lakatos Róbert szerint az 1921-es Drakula halála – a fennmaradt filmregény alapján – nem a ma ismert Drakula-mítoszt alakító művek táborát erősíti, sokkal inkább a népi hiedelemvilág formálta, azon belül is főként a halott vőlegényről szóló történet. „Drakula-filmek kapcsán lehet a Drakula halálát említeni – mert ez volt az első, amelyik hozzányúlt a témához –, de a Drakula halála kapcsán nem kell feltétlenül további Drakula-filmekről beszélni” – fogalmazott Lakatos Róbert. Blos-Jáni Melinda egyetértett az elhangzottakkal, de kiemelte azt is, hogy a mai nézők már nehezen tudják elkülöníteni Lajthay Károly 1921-es filmjét a Drakula-mítoszt meghatározó többi alkotástól, önkéntelenül is beugrik az összehasonlítás Bram Stoker 1897-es Drakula című regényével vagy az az alapján készült, Friedrich Wilhelm Murnau által rendezett 1922-es Nosferatu című horrorfilmmel.
Farkas Boglárka Angéla szerint Drakula archetípusát elsősorban a benne rejlő idegen, transzcendens jelleg teszi izgalmassá, Drakula Maryvel való viszonya a mai popkultúrában pedig valahol a toxikus kapcsolat kategóriába illeszkedne. Mary ugyanis menekül előle, de közben vonzódik is hozzá, a történetben, így a fantázia, a macska-egér játék is helyet kap. Drakula nem egyszerűen csak a gonoszt testesíti meg, sokkal inkább az „ijesztő, de vonzó” jelzőkkel illethető. Egyedi vonása ennek a történetnek, hogy más Drakula-filmekkel ellentétben itt az árva sorsra jutó Mary a főszereplő. Farkas Boglárka Angéla kiemelte, ezek a fejezetek arra koncentrálnak, hogy a női perspektívát, Mary szubjektív tapasztalatait és a tudatában lejátszódó folyamatokat reprezentálják.
A női karakterek síkján továbbhaladva a Farkas Boglárka Angéla által rendezett A nászünnep című epizódban feltűnnek az élő halott menyasszonyok is, akik, mint mondta, ugyanolyan ártóak és veszélyesek, mint Drakula. „A horrorban a hetvenes, nyolcvanas évektől jött be az iszonytató nőiség fogalma, ezeket az ártó nőalakokat szerettem volna kicsit becsempészni a némafilmbe is, ami amúgy tele van szűzies női karakterekkel” – fogalmazott a rendező.
Blos-Jáni Melinda szerint ebben a remake-ben nagyon sok minden múlik a színészi játékon: mivel több rendező dolgozik rajta és a forgatókönyvnek tekintett regény is viszonylag szabadon értelmezhető, a színészi játék az, ami képes összefogni az egyes fejezeteket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Molnár Enikő (Mary) és Pálffy Tibor (Drakula) alakításának folytonossága okán a vetítésen szinte észrevehetetlen volt, hol ér véget a 2018-as felvételek sora és honnan kezdődnek a 2021-esek.
Pálffy Tibor elmondta: a némafilmben való szereplés sajátos technikát igényel, amely hozzá különösen közel áll, nagyon szereti ugyanis a nem verbális kifejezési módokat. „Nehezebb, mert olyan, mintha elvennének egy mankót az embertől, de a folyamat másfajta eszközöket hoz felszínre, amelyek nagyon izgalmasak” – fogalmazott, kiemelve, annak ellenére, hogy a színházi színészeket a filmforgatások során gyakran arra utasítják, ne játszanak, vagy ne játsszák túl a jeleneteket, ezen a forgatáson lehetősége volt bátrabban keresgélni azok között a bizonyos eszközök között, és bátrabban is merte használni őket.
Az érdeklődők az eseményen werkfotókból és filmes kamerákból álló kiállítást is megtekinthettek. A fotó a szerző felvétele
„Nagyon személyes kapcsolódást érzek ezzel a figurával, közel érzem magamhoz azt, amit egy ilyen karakter magában hordozhat” – fogalmazott Pálffy Tibor színművész, kiemelve: Drakula sokszínű archetípus, aki annak függvényében, hogy a rendező éppen miről akar beszélni, kifejezetten sok lehetőséget tartogat magában. Elmondta, a forgatás során elsősorban Drakula félelmeire fókuszált, ez volt a kapcsolódási pontja a karakter emberségével, arra próbált rájönni, a szereplőnek milyen szorongásai lehetnek a Maryvel való viszonya vagy épp a megsemmisülése kapcsán. Pálffy Tibor szerint Drakula éppen ettől nem szörny: miközben folyamatosan megfélemlíti környezetét, emberi oldala, hogy neki is megvannak a saját félelmei.
A színművész elmondta, nagyon nyitottan állt a projekthez, igyekezett mindenfajta prekoncepciót félretéve csak arra koncentrálni, hogyan közelítik meg a témát a fiatal alkotók. „Nagyon kíváncsi voltam hogyan lehet a 21. században ilyen némafilm-etűdbe belecsempészni a kor szellemét. Jólesett látni, hogy a fiatalok bátran, meredeken és szintén nyitottan közeledtek a témához” – fogalmazott.
Pál Emőke – aki doktori disszertációjában a némafilmes színjátszásban jelen lévő színházi játékkonvenciókat vizsgálta, elsősorban a színpadi és a némafilmes színjátszás közötti különbségekre koncentrálva – a folytatásban az 1910-es évek némafilmszínészi játékáról beszélt, kiemelve: sokkal teátrálisabb, sokkal túlzóbb játékot figyelhetünk meg ebben az időben, míg a Drakula halála újraforgatott felvételeiben már picit elemelt, de közben rendkívül kifejező, lélektanilag megtámasztott játék látható. Pál Emőke szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 10-es években főként kistotálban láthattuk a némafilmek színészeit – ami ráerősített a teátrális jellegre –, a remake-ben viszont ehhez képest sokkal közelebb kerül a kamera a szereplőkhöz.
Az eseményen a közönség soraiban jelen voltak a projekt operatőrei is. Jancsik Gergő elmondta: az operatőr hozzáállása sokkal nagyobb százalékban határozza meg a végeredményt, ha az alkotás celluloid filmszalagra készül, hiszen a digitális technológiával szemben – ahol a munka nagy részét a gép végzi – a filmes felvételek minden fázisában maximálisan jelen kell lennie az alkotónak. Ehhez a gondolathoz csatlakozva a remake másik operatőre, Bodor Balázs úgy fogalmazott: amikor az ember 16 mm-es celluloidra dolgozik és nem tudja folyamatosan visszanézni, ellenőrizni az elkészített felvételeket, sokkal jobban odafigyel a beállításokra, többszörösen átgondolja már a konkrét forgatás előtt, milyen is lesz a végeredmény, ez pedig türelemre, odafigyelésre tanítja az alkotót.
(Borítókép: Fotó a remake második forgatási etapjáról Maryvel (Molnár Enikő) és Drakulával (Pálffy Tibor). Fotó: Sapientia EMTE Média Tanszék / Salamon Orsi)
