A beszélgetés elején aktív közösségi médiás jelenléte és folyamatosan friss tartalommal ellátott weboldala kapcsán elmondta: íróként hamar ráunt arra, hogy az újságírók többsége nem készült fel megfelelően a beszélgetésekre, az internetről kapkodva összeszedett információk alapján interjúztatták és a kérdezés gyakran kimerült annyiban, hogy meséljen magáról. Ebből az indíttatásból – és mert egy időben webdizájnnal foglalkozott – létrehozta honlapját, ahol minden lényeges információ megtalálható róla, valamint a munkásságával kapcsolatos fejleményekről. Gyakorlatilag megkönnyítette az újságírók dolgát és ezt főként azzal indokolta: nem szeret fölösleges köröket futni, hanem igyekszik minden idejét írással tölteni.
A weboldalon kívül sokáig nem akart más online felületeken is aktívan jelen lenni, mert amúgy is nagyon sok időt töltött már naponta a képernyő előtt, de aztán a honlap látogatottságának csökkenésével „elindult” a közönsége után és onnantól kezdve rendszeresebben kezdett kommunikálni a Facebook-on is. „Nagyon hiszek az archívumokban. Egy írás, különösen a szépirodalom esetében, nem avul el. Nem olyan, mint az újságcikk, hogy holnap már nem érdekes. Az a novella vagy esszé, amit húsz évvel ezelőtt írtam, annak, aki még nem olvasta, most is ugyanolyan érdekes lehet, mintha a megírásakor került volna a kezébe. Ezért úgy gondoltam, ezeket a korábbi írásokat valahogy elérhetővé kell tenni” – erre a célra pedig a honlap és a Facebook is megfelelő felületnek bizonyult számára, amelyeket egyfajta „kalendáriumként”, „rádióadóként” használhat az olvasóival való kapcsolattartásban. „Az a célom, hogy amit írtam eddig az ne a fiókban álljon, ne halott, hanem élő szövegek legyenek, egy szöveg pedig akkor élő, ha emberek kezébe kerül” – tette hozzá.
A máglya című regényét a Moly internetes olvasóközösség az évtized könyvének választotta
Vasárnaponként rendszeresen közöl részleteket Facebook-oldalán A máglya című, kilenc évig írt és 2014-ben kiadott regényéből is, amelyről elmondta: a 2005-ös A fehér királyhoz hasonlóan epizodikusan írta és az önmagában megálló részeket folyamatosan közölte, többnyire folyóiratokban, napilapokban. A Facebook-oldalán hétről-hétre közzétett, hozzávetőleg összesen 40-45 szöveg A máglya harmadát teszi ki, így nem kerül fel a teljes mű, csupán az önálló történetekként is helytálló részletek. „A kis szöveg és a nagy szöveg viszonyát az egész életművem szempontjából érdekes vizsgálni. Mindig nagyon érdekelt, hogy hogyan lesz a kicsiből nagy, a nagyból kicsi” – fogalmazott és hozzátette: nem tudja, meddig folytatja ezt a hagyományt, de jelenleg, ha valamilyen oknál fogva nem tenne ki vasárnap délelőtt Máglya-részletet, az olvasói biztosan kérdőre vonnák.
Alkotói folyamatáról így vallott: „Sokat írok, de nehezen. Lassan épülnek a könyveim. (…) Ez egy organikus folyamat, mintha útvesztőben bolyonganék, vagy kirakóst akarnék kirakni. (…) Eléggé látomásos író vagyok, ami azt jelenti, hogy képeket látok, amelyek nem hagynak nyugodni, azokból történetek lesznek, a történetek pedig valahogy a végére összeállnak. Nincs recept arra, hogyan lesz egy könyvből könyv, mindegyik kicsit másképp alakul. Én építőkockákból rakom össze az egészet.”
Bár elmondása szerint, a történetei egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek, a könyvekben, szövegekben megjelenő motívumokat, tárgyakat, elemeket gyakran emeli be saját életéből, emlékeiből. „Nem volt célom, hogy olyan könyvet írjak, amely Vásárhelyt vagy az én életemet pontosan megírja, az én életem nem volt ilyen érdekes. (…) Ezek kitalált történetek. Én sose írok magamról” – jegyezte meg regényei kapcsán, amelyek helyszíneit az olvasók gyakran próbálják azonosítani az író szülővárosával, Marosvásárhellyel.
2014-es, harmadik regényének címét felesége, Szabó T. Anna költő adta és nem véletlenül cseng össze a mágia szóval, ami Dragomán György szerint csupán abból a szempontból nem volt szerencsés megoldás, hogy a fordításokban elvész ez a szójáték. „Az ember nem arra gondol, amikor regényt ír, hogy azt majd le fogják fordítani több nyelvre” – ennek ellenére A máglya már lassan húsz különböző nyelven olvasható, A fehér király című előző regényét pedig eddig 32 nyelvre fordították le.
Dragomán György és felesége, Szabó T. Anna költő, műfordító
Kolozsvári születésű feleségével, Szabó T. Annával Szombathelyen ismerkedtek meg, kapcsolatukról az író a beszélgetésen így mesélt: „Valószínűleg azért kellett kivándorolnunk, hogy találkozhassunk a megfelelő időben. (…) Tulajdonképpen tizenhat éves korunk óta együtt vagyunk, és azóta írunk és olvasunk együtt. Ez egy nagyon jól működő házasság, másrészt pedig egy munkakapcsolat is: én az ő szerkesztője vagyok, ő az én szerkesztőm. (…) Állandó harcban voltunk, egymástól tanultunk írni és ketten voltunk a világ ellen. Az volt a közös célunk, hogy írók lehessünk és azok is lettünk.”
Az írás és a főzés kapcsolatáról azt vallja: „Írás közben nekem kell azt is kitalálni, milyen a répa, nekem kell megteremteni a hozzávalókat is. Sokkal nehezebb írni, mert nincsenek sem alapanyagok, sem szerszámok. Írni olyan a főzéshez képest, mintha ki kéne bányásznom a vasércet, amiből aztán megkovácsolom a kést. A főzéshez ott a kés a kezemben, az egy másfajta kreativitás.”
A továbbiakban Dragomán György a zenével és a filmmel való meghatározó kapcsolatáról, főzés iránti szenvedélyéről, további könyvterveiről, az olvasóvá nevelés folyamatáról mesélt, a közönség kérdéseire válaszolt, végszóként pedig egy-egy verset ajánlott a nézőknek minden reggel, éhgyomorra. A beszélgetés teljes egészében visszanézhető a Kolozsvári Könyvklub és Cserebere/Kölcsönző Facebook-csoportban.
(Borítóképen Dragomán György. Fotó: Valuska Gábor)
