![Dalfeldolgozással tiszteleg Cseh Tamás életműve előtt a Szintaxis](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.5051149%2Bt.1674405073091_2.jpeg?itok=CK0MqhqW)
„Cseh Tamás születésének 80. évfordulójára rögzítettünk egy számunkra kedves dalt a Cseh–Bereményi-páros életművéből. A Népdal IV. fel- és átdolgozásának ötlete egy héttel az évforduló előtt fogalmazódott meg bennünk. Négynapos próbafolyamat után stúdióba vonultunk és öten együtt élőben vettük fel a hangszereket és az éneket” – fogalmazott a dal születése kapcsán a zenekar. Mint kiemelték, ez az első alkalom, hogy fekete-fehér videoklipet készítettek: úgy érezték, „ez előnyösíti leginkább a dalt”, hiszen a legnagyobb tisztelettel próbáltak hozzányúlni az eredeti műhöz.
„Ezzel a dallal szeretnénk tisztelegni Cseh Tamás sokrétű életműve előtt, és egyben meg szeretnénk köszönni neki azt a zenei világot és gondolkodásmódot, amit itt hagyott nekünk” – fogalmaztak a szintaxisos fiúk. A dal ide kattintva hallgatható meg.
Borítókép: pillanat a klipforgatásról. Fotó forrása: Facebook/Szintaxis