Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. októberi számában.
Bízom abban, hogy az EKE-seknek nem kell bemutatnom Czárán Gyulát, de abban reménykedem, hogy nemcsak ők fogják elolvasni ezt a cikket, ezért hát álljon itt egy nagyon rövid ismertető róla.
Czárán Gyula (Seprős, 1847. augusztus 23. – Menyháza, 1906. január 6.) örmény származású magyar földbirtokos, természetjáró és barlangkutató, az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetnek. Családja a 19. század elején vásárolta a seprősi birtokot, ami több ezer hektár kiterjedésű volt és az egész község környékét elfoglalta. Pesten és Bécsben jogot tanult, de apja megbetegedése miatt tanulmányait megszakítva visszatért Seprősre, a birtok ügyeit intézni. Ebben az időben kezdett ismerkedni a szomszédos hegyekkel, és ekkor fedezte fel Menyházát is, mint jó kiindulópontot az Erdélyi-szigethegység bejárására. Igazi turista tevékenysége csak apja halála után, 1890-től kezdődik. 1892-ben, 45 évesen, meglett férfifejjel beiratkozott Selmecen a Bányászati Akadémiára és sikeresen elvégezte azt. Így már tudományosan felvértezve kezdett nagyarányú munkájába. Ezt követően a seprősi birtokot – ami jövőjét volt hivatott biztosítani – részben bérbe, részben pedig eladta, és az így kapott összeget a hegyek meghódítására és barátságosabbá tételére szánta. Menyházára költözött, ott bérelt egy villát magának, ahol valójában csak télen lakott. Tavasztól őszig a hegyeket járta, erdőben, barlangokban, pásztorszállásokon hált. Egész további életét a turistaságnak, a környék feltárásának szentelte. A 19. század végén, az ekkor születő turistamozgalom egyik vezéregyéniségévé vált. Nemcsak bejárta a hegyeket, hanem a Bihar-hegység több vízesésének és barlangjának felfedezése után feltárta a Meleg-Szamos forrásvidékét és a környék más nevezetességeit, mint például a Csodavárat, a Mézgedi-cseppkőbarlangot, a Zichy-barlangot, a Révi-sziklaszorost. Ezeken a helyeken saját költségén létesített útjelzéseket, épített turistaösvényeket és hidakat, részben a hegyekben élő mócok segítségével. De nemcsak az utak kivitelezésére volt gondja, hanem azok ismertetésére is. Útleírásokat, tájismertető cikkeket írt a korabeli lapokban, így az EKE kiadványában, az Erdélyben is, de könyveket is írt a turisták számára, amelyek ma már turistatörténeti ritkaságoknak számítanak. Írásai a mai fül számára archaikusnak tűnnek, de élvezetesek és a szerző széleskörű klasszikus műveltségéről vallanak.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja volt. A 2007-ben Nagyváradon bejegyzett Czárán Gyula Alapítvány fő célkitűzése a „magyar turizmus atyja” emlékének ápolása.
Az Arad megyei Seprős (Şepreuş) központjában áll Czárán Gyula egykori szülőháza, amelyben ma a falu polgármesteri hivatala működik, közelében volt a családnak még egy lakóháza, amely ma magántulajdonban van. Tudnak róla a falubeliek, sőt azt is tudják, hogy az iskola épülete is a Czárán családnak köszönhető, de sajnos egyetlen emléktáblát se látni sehol, ami erre emlékeztetne. Vajon ilyen körülmények között meddig marad meg az emberek emlékezetében? A családi kripta is régen tönkrement, lebontották, a család tagjainak maradványait a falu temetőjében hantolták el. Ezt is tudják még a helyi lakosok, akiknek segítségét igénybe véve megtaláltuk a sírhelyet, ahova elhelyezték az egykori kriptában eltemetett családtagok sírfeliratait. A helyiek szerint időnként ellátogatnak a temetőbe a család székelyföldi és külföldi leszármazottai, de erről pontosabb részleteket nem tudtak.
Menyháza (Moneasa) a Béli-hegységben, a Monyásza-patak partján fekszik. Nem sokan ismerik és látogatják ezt a kicsike és szerény fürdőtelepet, bár megérdemelné. Itt már látszólag jobban megbecsülik Czárán Gyula emlékét, vagy legalábbis tudnak róla. A mai fürdőtelep végén még láthatóak a 19. századi fürdőtelep romjai, az odavezető út elején áll a Czárán Gyulát méltató emléktábla, amelyet az Arad Megyei Tanács állíttatott. Ez bizonyítja, hogy ismerik és elismerik a turizmus úttörőjének munkásságát.
De térjünk vissza egy kicsit a fürdőtelepre. Gyógyvizeit régóta ismerik, de soha nem volt egy felkapott üdülőhely, ami talán azért alakulhatott így, mert ez a falu az utolsó település ezen az úton, utána már csak erdő következik. Csendes vidék ma is, a helyiek szerint csak az jön ide, aki a csendet szereti és értékeli. A falu felvirágzása 1891-ben kezdődött, amikor a Wenckheim család tulajdonába került a környék. Wenckheim Frigyes 1895-ben megkezdte a fürdőtelep kiépítését. Mélyfúrással biztosította a termálvízellátást, fenyőkből és hársfákból parkot alakíttatott ki, két szabadtéri medencét építtetett, kiépíttette a közvilágítást és Borosjenőről cigányzenekart fogadott. A patak felduzzasztásával létrehozott tóba Félixfürdőről betelepítette a tündérrózsát. A fürdőház építéséhez a közeli bányából származó vörös márványt használták fel. Sajnos ma már csak a tündérrózsa él és virágzik, az egykori fürdőépületnek már csak a romjai láthatóak, de a szépen faragott vörös márványoszlopok még dacolnak az elmúlással. Az 1960–70-es évektől kezdett újraéledezni az üdülőtelep, ekkor építettek néhány szállodát, ezek ma is működnek és várják a gyógyulni vágyó vendégeket.
Felkerestük a régi fürdő romjait, a nemrég kialakított kilátópontot, ahonnan az egész völgy belátható. Megnéztük a ma már nem működő vörösmárvány bányát, amelynek égbenyúló függőleges falain az alpinisták edzenek manapság. A faluban van egy kis múzeum is, amely bejelentkezéssel látogatható. Ezután még felkerestük Czárán Gyula sírját a helyi római katolikus temetőben. A fekete gránit sírkő felirata szerint: „Csak az halt meg, akit elfelejtenek”. A mi dolgunk, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni Czárán Gyula emlékét.
