Elrejtett csodavilág sziklaóriások birodalmában
Január 17-én igazán különleges helyet fedezhettünk fel Kertész Levente vezetésével, az Isten tenyerének is nevezett Ponorics-rétet. 31 fős csapatunk Ohábaponor településről indult, ahonnan eleinte egy kígyózó makadámúton haladtunk felfelé. A nap melege eléggé elolvasztotta már a havat a déli fekvésű domboldalon, így csak az árnyékosabb részeken kellett vigyáznunk a jegesebb, csúszósabb hófoltokkal, ahol a csúszásgátlók hasznosnak bizonyultak. Néhány kanyar után már szép kilátás nyílt az alattunk fekvő településekre és a Retyezát vonulatára, így gyorsan előkerültek a telefonok és fényképezőgépek. A nap melegen sütött, így sokunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy kissé túlöltöztünk, s próbáltuk magunkról levedleni a felesleges ruharétegeket. Egy rövidebb energizáló szünet után nemsokára feltértünk egy erdőn keresztül követve a jelzést, s itt már egyre több havat találtunk. Mivel a túra nyomvonala része a Via Transilvanica útvonalának, minden megtett kilométer után gyönyörűen kifaragott kilométerkövekkel találkoztunk.
Amint egyre feljebb kaptattunk a hegyoldalon, a táj is egyre jobban kitárulkozott előttünk, így az ebédszünet alatt csodás kilátásunk nyílt a Retyezát hóval fedett csúcsaira. Ezután még várt ránk némi szintemelkedés megtétele, majd szép fokozatosan megkezdtük az ereszkedést, s hamarosan az erdő fái közül előbukkant az a mesebeli világ, amelyről sokan korábban nem is hallottunk. A Déli-Kárpátok nyugati részén, a Șureanu-hegység, vagy más néven Kudzsiri-havasok területén fekvő Ponorics-rét a Grădiștea Muncelului–Cioclovina Natúrpark része, és egy jellegzetes karsztos zsákmedencét alkot, amelyet minden irányból erdőkkel borított hegyhátak vesznek körül. A völgy közepén kígyózó Ponor-patak a rét alsó részén egy víznyelőn, azaz ponoron keresztül eltűnik a mészkőalapzatban, hogy aztán 8 km után a Cioclovina-vízkeletnél újra felszínre törjön. A különleges látvány mindannyiunkat ámulatba ejtett, hiszen az egész völgyet hó borította, a domboldalban elszórt tanyák és a karsztos sziklaalakzatok pedig még idillikusabbá varázsolták a tájat.
Miután egy magaslati ponton kigyönyörködtük magunkat, leereszkedtünk a Ponor-patak völgyébe, így teljesen más perspektívából csodálhattuk meg a fölénk magasodó sziklaóriásokat s a mellettünk kanyargó patakot. Egy keskeny hídon átkelve, meg egy szöges drótkerítés alatt átbujdosva megkerestük a víznyelőt, ahol a magas sziklafal útját állja a pataknak, így a víz kénytelen alábukni a mélységekbe. Mivel délután három is elmúlt, s a nap lassan lemenőben volt, felgyorsítottuk lépteinket, megmásztuk a meredek domboldalt, s egy másik úton indultunk vissza az autóinkhoz. A lemenő nap meleg sugarai teljesen más fényben világították meg a tájat, mint korábban, így ismét különleges látványban volt részünk. Az utolsó útszakaszt már fejlámpával kellett megtennünk, hiszen közben besötétedett. Ezután a csapat egyik része finom meleg levessel koronázta meg az emlékezetes túrát, a többiek nekivágtak a két és fél órás útnak vissza a kincses városba.
Évnyitó gyerektúra ködben és napsütésben
Az idei első EKE-gyerektúrát január 24-én szerveztük meg a Lomb-tetőre, Filep Ingrid vezetésével. Habár ködös, szürke reggelre virradtunk, a szomorú időjárás sem tántorította el a családokat, így nagyon szép számban, 72-en gyűltünk össze reggel 10 órakor. Ez alkalommal is örülhettünk olyan családoknak, akik most csatlakoztak először hozzánk, ami azt jelenti, hogy egyre szélesebb közönséghez jut el a gyerektúrák híre.
Mielőtt útnak indultunk volna, megjutalmaztuk azokat a kitartó és szorgalmas kis túrázókat, akiknek tavaly sikerült összegyűjteniük a hét vagy annál több matricát: Kacsó Kriszta Jozefa (Zéfi), Simon-Várhelyi Mátyás és Bendegúz, Váradi Terka, Kata és Réka, Köblös András, Molnár Emma, Muntean Bertold és Daniel. Ezután útnak is indultunk meghódítani a Lomb-tetőt. A gyerekek kitörő örömmel játszottak a hóban, hiszen sokuk számára ez volt az első igazi tél, amelyet átélhettek. Az első pihenőnél mindenki megkapta az új pontgyűjtő füzetkéjét és a részvételért járó matricát, így lelkesedéssel vágtunk neki a még előttünk álló emelkedőnek. Egy adott pillanatban annyira sűrűvé vált a köd, hogy alig láttuk a sor elejét, a hideg miatt pedig néhányan úgy döntöttek, hogy visszatérnek az autókhoz, a többiek viszont kitartóan meneteltek a Lomb-tető irányába. Hamarosan oszladozni kezdett a felhőzet, és már-már a nap körvonala is előbukkant a ködből, így reménykedtünk benne, hogy igaza lesz a túravezetőnek, és a csúcson tényleg szép kilátás fog várni.
Amire felértünk a Lomb-tetőre, a ködtengert sikerült magunk mögött hagynunk, így csodás kilátásunk nyílt a Gyalui-havasok vonulatára. A csúcson mindenki elfogyaszthatta a jól megérdemelt uzsonnáját, és a popsitepsik is előkerültek, így volt, aki pihenéssel, mások pedig csúszkálással töltötték el a szabadidőt. A vidám csoportkép után elindultunk visszafelé az autókhoz, a társaság eleje pedig annyira nekiiramodott az ereszkedőnek, hogy az utolsók alig bírták utolérni őket. A Lomb-erdőnél viszont újra egyesült a csapat, és a fák közül kiérve verőfényes napsütésben élvezhettük az alattunk elterülő kincses város ködfoszlányokban úszó látványát. Sok gyereknek ez volt az első igazi téli túrája, így az utolsó szakaszon többször is érdeklődtek, hogy mennyi van még hátra, hiszen láthatóan kezdtek elfáradni az állandó hótaposástól. Végül mindannyian hősiesen teljesítették a 10,6 km-es távot, így aznap este bizonyára senkinek sem volt szüksége altatásra.
Hótaposás a Berkesi-szorosban pazar kilátókkal
Rákövetkező nap igazi téli túrára indultunk a Berkesi-szorosba Szima Márton vezetésével. 32 fős, népes csapatunk a régi borrévi motel parkolójában gyülekezett, ahonnan rögtön egy meredek emelkedővel indítottunk. Már az első kilátópontnál rálátásunk nyílt az Aranyos völgyére és a szorost védelmező, robusztus sziklafalra. Felérve a gerincre egy rövid, energizáló szünetet tartottunk, majd elsétáltunk a Colțul Corbului kilátópontig, ahonnan ismét csodás kilátás nyílt az Aranyos völgyére és a környező dombokra. Tavaly februárban igazi tavaszias időben tettük meg ugyanezt a túrát: akkor türkizen kígyózott a folyó a mélyben, ez alkalommal viszont a befagyott Aranyos látványa fogadott.
Miután magunkba szívtuk a táj szépségét, elindultunk visszafelé a kék sáv jelzésen, majd egy tisztásra érve ismét letértünk a jelzett útról, hogy megkeressük az erdő mélyén megbújó kis tavat. A tavalyi túrán egy jellegzetesen zöld kis tavacska fogadott, amely ez alkalommal be volt fagyva, teljesen beleolvadva a környezetébe, ezért páran meg is kérdőjelezték a létezését. A kíváncsiabbak azonban rámerészkedtek a jégre: volt, aki kúszva-mászva, más pedig határozott léptekkel sétált át rajta. Ezután újabb emelkedő várt ránk, mígnem kiértünk a nyílt terepre és célba vettük a Colțu Sas-csúcson magasodó adótornyot. Következett a jól megérdemelt ebédszünet és napfürdőzés, miközben nem győztünk betelni a panorámával. A völgy fölött halvány párafelhő lebegett, még fenségesebbé varázsolva a minket körülvevő hegyeket, falatozás közben pedig próbáltuk beazonosítani a Gyalui-havasok és a Torockói-hegység ismerős csúcsait. A Székelykő, az Ordaskő és a Vidalykő teljesen más arcát mutatta ebből a szögből, de a távolban a hóval borított Öreghavast és a meredek sziklafalú Bélavárát is beazonosítottuk.
A hosszú pihenő után túravezetőnk úgy döntött, hogy a mély hó miatt nem a gerincen indulunk visszafelé, hanem a már kitaposott úton ereszkedünk le. A Berkesi-szoros felé vettük az irányt. Mivel a Berkes-patak csak helyenként volt befagyva, nem merészkedtünk el a vízesésekig, viszont így is maradandó élményt nyújtott a helyenként meredek sziklafalak közé vájt szoros látványa. Az olvadozó, csúszós havon nagy segítséget jelentett a krampon és a túrabot is, így biztonságban ereszkedhettünk vissza az autóinkhoz.
PONTOSÍTÁS
Legutóbbi beszámolónkban pontatlanul fogalmaztunk a Fundătura Ponorului térségével kapcsolatban.
A csapat valóban a Fundătura Ponorului karsztos medencében járt, amelyet gyakran „Isten tenyerének” is neveznek, és ahol a Ponor-patak víznyelője is található. Ez a terület azonban nem azonos a Ponorics-réttel.
A Ponorics-rét a Ponor-nyelőtől mintegy 2,5 kilométerre északnyugatra helyezkedik el. Az ott elnyelődő vizek a Csoklovina-barlangban kerülnek ismét felszínre, és a két pont között a barlangászok által átjárható, több mint 7 kilométer hosszú barlangrendszer húzódik.
Ezzel szemben a Ponor-patak vize a Șura Mare (Nagy Csűr)-barlangban bukkan a felszínre, ebben az esetben nincs átjárható kapcsolat a két pont között.
A tévedésért elnézést kérünk.
