2022-ben Cserhalmi György színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját.
Cserhalmi György 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában. Játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Nemzeti Színházban, volt a MAFILM társulatának tagja. A Katona József Színház alapító tagja, dolgozott a Radnóti Színházban, az Új Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Csaknem kétszáz színpadi szerep mellett rendezett is, és több, mint kétszáz filmben játszott, amelyekben jelentős alakítást nyújtott.
A Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, érdemes művész, filmes munkáit Balázs Béla-díjjal ismerték el, többször megkapta a Filmkritikusok és a Filmszemle díját.
A Színikritikusok díját három alkalommal, 1983/84-ben a Menekülés, 1985/86-ban a Coriolanus (mindkettő Katona József Színház), 1994/95-ben a Don Juan (Új Színház) előadásokban nyújtott alakításáért nyerte el.
Az életműdíj átadására hagyományosan a Színikritikusok díjának átadó gáláján kerül sor, amelynek helyszíne az Örkény Színház lesz.
Az eddigi életműdíjasok: Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012), Zsámbéki Gábor (2013), Fodor Tamás (2014), Molnár Piroska (2015), Székely Gábor (2016), Radnóti Zsuzsa (2017), Lázár Kati (2018), Pogány Judit (2019), Csíky András (2020), Szakács Györgyi (2021).
Cserhalmi György laudációja – Csáki Judit írása
Életmű… Csak a felsorolás, az egyes tételek felsorolása eltartana vagy félórát, és ugyan, mi derülne ki belőle azon kívül, hogy Cserhalmi György életműve – nagy? Rengeteg szerep, színházban és filmen, de az életmű szerintem nemcsak tételekből, szerepekből áll, hanem abból a figurából leginkább, abból a személyiségből, amelyből az egyes teljesítmények fakadnak.
Nemcsak fakadnak – következnek. Vagyis a viszony kölcsönös: ahogy a szerepek építették a személyiséget, úgy építette a személyiség a szerepeket.
Csak ami hirtelenjében eszembe jut… Egy erkölcsös éjszaka, a hedonista diák, nagy gusztussal és kaján örömmel játszva… És ha már a nagy gusztus: nem hittem volna, nem bizony, hogy Csörgheő Csuli a Vidnyánszky rendezte Úri muriban való lenne Cserhalminak, aztán kiderült, hogy nagyon is… És egy képzeletbeli hosszú vonal másik végére kerülne Alceste a Mizantrópban, utolsó szerepe volt ez a Katonában, Székely Gábor rendezte, és a végén, nagy átlóban úgy ment ki Cserhalmi a színpadról, mintha a szakmából menne ki. De szerencsére nem.
És ugyancsak jó régen, talán Taub János első magyarországi rendezésében, az akkori Nemzetiben, Sarkadi darabjában, Az elveszett paradicsomban Zoltánt játszotta – Kállai Ferenc volt az apa, micsoda szeretetteli kapcsolat volt, és milyen lehengerlően tudott kiégett lenni Cserhalmi, úgy negyven felé. Pont amilyen lehengerlően volt Vigov Osztrovszkij Erdőjében a Radnótiban…
A „nagy generáció” tagja, és a nagy generáció tényleg nagy, bármilyen erővel írják át mostanában a múltat. És Bereményi Géza és András Ferenc filmjében el is játssza a „nagy generációs” Rébet – emlékeznek, a másik nagygenerációs tag Eperjes volt, a harmadik meg Koltai Róbert –, aki jó messze próbált szerencsét… A Magyar rekviem főszereplője 1958-ban forradalmárként a kivégzésére vár, az Anna filmjében írót játszik, magát Esterházy Pétert.
Poncius Pilátus, a Napkirály, Posa márki, Lear király – közülünk való királyi színész.
Írója Esterházy, költője Petri, muzsikusa Dés. Kemény fizikum, kópés mosoly, mostanában bölcs derűféleség. És ha még egyszer hallanám tőle a 12 pontot a parlament lépcsőjén, elhinném, hogy helyretolta a kizökkent időt.
Sok díja van, de ez még hiányzott: a kritikusoktól, életműve tanúitól az életmű díja.
(Fotó Pinceszínház / Szkárossy Zsuzsa)
