Bolojan: csökkenteni fogjuk az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek fizetését

Javultak Románia pénzpiaci kilátásai az első deficitcsökkentő csomag elfogadása után - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan. A miniszterelnök emlékeztetett: az első csomag célja az állami bevételek növelése és a kiadások korlátozása vagy akár csökkentése volt. A pénzpiacok pedig pozitívan reagáltak arra, hogy a kormány felelősséget vállalt a parlamentben az intézkedésekről szóló törvénytervezetért, Románia máris olcsóbban jutott hitelekhez - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy az államháztartás rendbetétele a következő intézkedéscsomagtól függ, de mindenekelőtt attól, hogy miként hajtják végre azokat a gyakorlatban.

Bejelentette: a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása. Elmondta: ezeknek a vállalatoknak a kiadásai és veszteségei, az élükre helyezett menedzserek juttatásainak növekedése nagyon rossz képet festenek a román államról. Ezért a kormány biztosítani fogja irányításuk átláthatóságát és módosítani készül teljesítménymutatóikat. Ez utóbbi lépés szerinte nagyon fontos, mert a menedzserek szerződései ezeken a teljesítménymutatókon alapulnak.
 

Bolojan beszélt arról is: szükség van az adótörvények módosítására, és megjegyezte, hogy korlátozni készül az adóhatóság (ANAF) vezetőinek mandátumát. Úgy vélekedett: növelni kell az adóbeszedés hatékonyságát, a feketemunkát csak szigorú ellenőrzésekkel lehet felszámolni. Az adóhatóság működésével kapcsolatos törvénymódosításokon jelenleg egy munkacsoport dolgozik Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes irányításával.

Megjegyezte, hogy az ANAF gyakran következetlenül végzi az ellenőrzéseket, és az adóhátralékok felhalmozódása azt mutatja, hogy egyes vállalatok védelmet élveztek ezekben az években.

A miniszterelnök elmondta, a kormány a szerencsejátékok engedélyezésének decentralizálására készül. Azért utalnák az engedélyezések egy részét önkormányzati hatáskörbe, hogy a helyi közösségek dönthessenek arról, hogy szükségük van-e szerencsejátékra vagy sem – magyarázta.