A beszélgetés kezdetén arra vonatkozóan, hogy nemrég zajlott a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét is, Markó Béla megjegyezte: „A mostani esemény nagyon jól kitapinthatóan a hiányzók találkozója. Ne tessék félreérteni, mert tudom, ilyesmikről is szó volt: nem a könyvhétről hiányzók találkozója, hanem a Kolozsvárról hiányzóké” – hiszen a Transindex könyvesték meghívottainak többsége kolozsvári születésű, de már nem él a városban, így nem állandó szereplője az itteni kulturális életnek. Balla Zsófia 1949-ben született Kolozsváron, majd 1993-ban döntött úgy, hogy Magyarországon folytatja életét, pályafutását.
„Bevallom, hogy az én mércém az irigység. Ha egy másik költő versét olvasom és érzem, hogy irigy vagyok, az azt jelenti, hogy az nagyon jó költő. Ez pedig már 1965-ben így volt Zsófival” – fogalmazott Markó Béla, majd kiemelte: ez a két kötet – amelyek együtt és külön-külön is tekinthetők életműnek, hiszen több mint ötven év munkáit fogják egybe – egyetlen hosszú történetként mesélik el Balla Zsófia küzdelmét a szabadon választott identitásért, szabadságért és hazáért.
Balla Zsófia költészetének jelentős része kötődik szülővárosához, Kolozsvárhoz és a család, származás, eredet tematikájához, így a jelenlévőknek elsőként a Családunk majd a Kolozsvár című versét olvasta fel.
„Még élek, de már nem enyém. / Hangja sürget: fiatal, idegen. / Homokóráján újrakezd a vég, / pereg Kolozsvár arcon, ingeken. // De visszatérni miért lehetetlen? // A város tán otthagyott ruhástekenő? / Évtizedekig a kezünkre vár? / Ó, nem. A Nádas-völgyből / kidagad az idő. / A város föltelik / más szavakkal, és a más szó mindent benő.” (Részlet a Kolozsvár című versből)
Az esemény első napján az időjárás miatt beltéren zajlottak a könyvbemutatók. Fotó: Márkos Tamás
Markó Béla szerint amellett, hogy „jelentős, egységes, koherens és következetes”, „végtelenül tisztességes” is Balla Zsófia költészete, mert tele van dilemmákkal, valamint pontos és fontos, mások által gyakran elhallgatott válaszokkal – választásokkal – az otthon maradás és elmenés kérdései kapcsán. Mindennek illusztrálásaként a szerző felolvasta Ahogyan élek című versét is, amelynek ikonikus mondata sokak számára lehet ismerős: „ahogyan élek, az a hazám.” Ebben a költeményben életmóddá, erkölcsi tartássá válik a haza, az otthon-érzet fogalma – emelte ki a meghívott –, hiszen a haza sokféle lehet, de olyan helyet találni, ahol az ember úgy érezheti, számítanak rá és jó, hogy ott van, nagyon nehéz. Ehhez kapcsolódóan Markó Béla kiemelte Balla Zsófia A vers hazája című esszéjének gondolatát, amely szerint „az író hazája az, ahol írni tud”.
Az erdélyi író, sodorja bárhová az élet, egyáltalán nem, vagy csak nehezen tud elszabadulni az otthon dilemmájától. Balla Zsófia elmondása szerint az ember sokkal pontosabban és élesebben látja az egykori otthon dolgait, könnyebben tud szembenézni velük, ha már máshol él, mert nem nehezednek rá a kimondott, kimondatlan elvárások. Számára Kolozsvár „élő személy”, „minden utcasarokhoz, épülethez” köti valamilyen emlék, mindez pedig akkor fáj számára a legjobban, amikor távol van, de írni is csak ekkor tud róla igazán, tisztán és könyörtelenül. „Jót tesz az embernek a szeretetben, ha távolról kell gyakorolnia” – fogalmazott.
Markó Béla kiemelte: Balla Zsófia azon kevesek közé tartozik, aki még a generációját is megválasztotta, hiszen, bár a második forrásnemzedéket bemutató antológiában jelent meg először, végül költészete által – tudatosan és határozottan – mégis a harmadik forrásnemzedékhez pártolt át. Zárásként a szerző felolvasta a Fű című esszéjét A darázs fészke. Értekező líra című kötetéből. A beszélgetésről készült felvétel teljes egészében megtekinthető a Transindex Youtube-csatornáján.
(Borítókép: Balla Zsófiát két legújabb kötetéről Markó Béla kérdezte. Fotó: Márkos Tamás)
