Nyáry Krisztián-könyvbemutató és történelmi gyorstalpaló
– Hajlamosak vagyunk a történelmünk nagyjait valamiféle piedesztálra felhelyezni. Amennyiben mi nemcsak megtanulni akarjuk a történelmet, hanem tanulni akarunk belőle, meg akarjuk azt érteni, erről a piedesztálról le kell emelnünk annak szereplőit. És Nyáry Krisztián ebben fog ma nekünk segíteni – mondta el megnyitó beszédében Horváth Anna, az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének elnöke.
Kötetéről a szerző elmondta: 1848/49-ben íródott, az elmúlt 170 évben valamilyen formában publikált 163 levelet találhat az olvasó a könyvben. A 163 levelet megközelítőleg négyezerből választotta ki a szerző „szőrösszívű” szerkesztőjének segítségével. A levelek egy részét olyan emberek írták, akiket a történelemkönyvek, irodalomkönyvek lapjairól ismerünk, más részét viszont teljesen ismeretlenek, az utca emberei, így az is kirajzolódik ezekből, hogy a hétköznapi emberek hogyan látták ezt a történelmi eseményt – mesélt a kötetről Nyáry Krisztián.
– Amikor olyan emberek leveleit olvassuk, akiket egyébként ismerünk, akkor is egy másik oldaluk látszik, kirajzolódik, hogy mik voltak a félelmeik, mikre gondoltak ezekben a napokban. Kossuth Lajos beszédeit ismerjük a tankönyvekből, tudjuk hogyan lelkesítette az összegyűlt embereket Cegléden vagy Szegeden, de azt már kevésbé ismerjük, hogy miután megtartotta ezeket a beszédeket és hazament a szállására, milyen levelet írt a feleségének, amiben már az aggodalmait, kétségeit is megosztotta. Ezekből a levelekből kiderül az is, nem volt ő olyan biztos benne, hogy mi fog történni másnap, hiszen egy teljesen ismeretlen vállalkozásba fogtak ott bele – hívta fel a figyelmet a szerző.
A kötetből emberi sorsok, azok kevésbé közismert részletei bontakoznak ki, az aradi vértanúk és a legegyszerűbb honvédek életének legpikánsabb eseményei is.
A könyvbemutatón a gróf Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökének életéről szóló részt olvasta fel a szerző, Kántor Melinda és Vindis Andrea színművészekkel közreműködve, miközben két másik fontos szereplő, Zichy Antónia és testvére, Zichy Karolina életét is megismerhették az érdeklődők. Közismert, hogy Batthyány horvát származású volt, magyarul alig beszélt, végül a forradalom mártírja lett. De az már kevésbé ismert az államférfiról, hogy fiatalkorában agarászott és kártyázott, illetve hogy feleségét, gróf Zichy Antóniát sógornőjével, Zichy Karolinával csalta meg, aki Károlyi György gróf felesége volt. A viszonyból egy kislány is született. A szerelmi háromszög miatt a Zichy-nővéreket Széchenyi István „Batthyány Loui két hölgyeként” emlegette.
Hús-vér emberek voltak a forradalmárok
– Szerintem nincs olyan magyar város, ez Erdélyre is igaz, ahol ez az esemény nem lett volna annyira fontos, hogy ne adjanak ki minden levelet, ami elérhető, és amely az időszakkal kapcsolatos volt. Tehát a városi könyvtáraknak, levéltáraknak is óriási gyűjteménye van, szerintem 50 000 körül lehet azoknak a leveleknek a száma, amely megmaradt és megőrizték valamilyen formában. Nagyon nem is lehet teljes képet összeállítani ezekből, ez a kötet is csak egy kivonat – mondta el a közönségből érkező kérdésre válaszolva a szerző.
Arra kérdésre, hogy miért ez a korszakot dolgozta fel, Nyáry Krisztián elmondta: régóta foglalkoztatja, az a másfél év, amelyben a modern magyar nemzet kialakult.
– Akkor már egy embernek el kellett döntenie, hogy milyen nemzethez tartozik. Ez korábban nem volt ennyire éles kérdés, a vallási hovatartozás fontosabb volt. Tehát az a magyar nemzet, kulturális közösség, ami ma is létezik, az ott született meg és azért jó tudni, hogy a kezdetek hogyan is zajlottak – hangsúlyozta a szerző.
Nyáry Krisztián úgy véli, nagyon kultikusan közelítünk ehhez az eseményhez, személyiségeire kiváló emberekként tekintünk, akiknek soha egyetlen megkérdőjelezhető lépésük sem volt, ami nem igaz, hiszen ők is hús-vér emberek voltak, épp emiatt nagyszerű az, amit ők közösen véghezvittek.
Amihez kellett az utca támogatása
– A történelmi emlékezetben mindig egy-egy napra gondolunk az események kapcsán. Ebben az esetben március 15-re. De természetesen ez nem egyetlen napnak a története – mondta el az író. Kifejtette, ha a forradalom márciusi eseményeit vesszük, azok sem csak 15-én, hanem négy nap alatt, március 13–16. között zajlottak, de ha még tágabb értelemben vesszük, akkor az események az 1847. év végi választással kezdődtek, amelyet minden korábbinál „mocskosabb” választási kampány előzött meg. Azon a választáson a hatalom meg akarta akadályozni, hogy az ellenzéki politikusok eséllyel induljanak, így létrehozták az adminisztrátori rendszert, karhatalommal és jogi „csűrés-csavarással” nagyon sok ellenzéki jelölt indulását megakadályozták.
– Mindenki biztos volt benne, hogy ezt a választást is elveszti az ellenzék, de ehhez képest megnyerték, és valamiféle kis többséggel bekerültek a Pozsonyi Országgyűlésbe, majd Kossuth lépésről lépésre az ellenzék vezetője lett. Mégis úgy tűnt 1848 elején, hogy ebből nem lesz semmi, az ellenzék saját magával sem értett egyet, különböző frakciók alakultak, bár akkor ezeket nem így hívták. Ha visszamennénk az időbe és megkérdeznénk egy nagyon művelt pozsonyi vagy pesti polgárt, hogy mi a politikában a legnagyobb kérdés, akkor azt mondta volna február végén, március elején: az, hogy vajon Kossuth vagy Széchenyi kerül ki győztesen a fiumei vasútvonal nyomvonaláról folytatott vitában. Ez tűnt a legfontosabbnak. Bécsben, a kancelláriánál meg kényelmesen hátradőltek, hogy ezt majd elintézik egymás között, úgyse lesz ebből semmi. Nem különösebben féltek.
Majd Kossuth lépésről lépésre egyre több embert tudott maga mellé állítani, és elkészültek azok a bizonyos felirati javaslatok február végére, amelyek tartalmazzák mindazt, ami a 12 pontban lesz követelésként. Csak ez teljesen más nyelven, jogi nyelven volt megfogalmazva. És ehhez kellett az utca támogatása. A pesti baloldali reformellenzéknek és a radikális értelmiségieknek, Petőfiéknek, Kossuth azt üzente: hogyha látszik mögötte az emberek – ha úgy tetszik: a választók – támogatása, akkor ők is hatékonyabban tudnak politizálni.
Akkor Bécs időhúzó politikát választott, az alsóházban többségben volt az ellenzék, ott megszavazták ezt, de a felsőházban, és a végrehajtó hatalomban már nem. Kossuth úgy érezte, ha látszódik, hogy van mögötte támogatás, akkor nem tart ki az udvar ellenállása – és ehhez kellett neki az ellenzék, Petőfiék segítsége. Ez március 15-e, ez a segítség – mondta el Nyáry Krisztián.
A botcsinálta forradalom 12 bakija
Nyáry nemcsak a kötetében rántotta le a leplet a történelem fontos alakjairól, nagyjából 15 percben a nagy magyar ünnep bakijait is felsorolta, amelyek miatt úgy véli: a magyar forradalom inkább csak botcsinálta forradalom volt. Nyáry Krisztián erre vonatkozó indokait 12 pontba szedtük.
1. Szabályosan március 15. nem nevezhető forradalomnak: nem folyt vér, nem akartak a magyarok államformát váltani, nem akarták elzavarni az uralkodót, hanem csak több szabadságot és egy kicsit szabadabb Magyarországot képzeltek el, de ugyanúgy a Habsburg birodalmon belül. A jelszó az utcákon, az aznap kelt levelek szerint: Éljen a szabadság! és Éljen a király! volt. A néhány kevés republikánus, mint Petőfi, talán ezt másképp gondolta, de aznap ők ezt nem hangoztatták.
2. A 12 pont Kossuth politikai programjának utcanyelvre lefordított változata. Ha megnézzük a 12 pontot, 11 pontban semmi forradalmi követelés nincsen, ezek alkotmányos javaslatok, amikről éppen azokban a napokban döntött az Országgyűlés. Egyedül a politikai státusfoglyok szabadon bocsátása klasszikus forradalmi követelés, azt viszont utólag tették bele, az utolsó pillanatban. (Később a mesélésből kiderült: ezekből – mármint foglyokból – akkor mindössze kettő volt Pesten és Budán.)
3. A forradalom úgy kezdődőtt, hogy az összegyűlt tömeg felolvasta a 12 pontot és Petőfi versét, majd eldöntötték: ebből hivatalos programot kell készíteni, így valaki javasolta, hogy ez esetben vigyék el a cenzorhoz aláíratni. Ez nem egy forradalmi gondolat.
4. A cenzor megtagadásának ötlete volt március 15. első forradalmi pillanata. Az akkor már ötezres tömeg elmegy a nyomdába kinyomtatni a 12 pontot és a Nemzeti dalt, ahol Landerer Lajos nyomdász kell elmondja a „forradalmároknak”, hogy foglaljanak le egy nyomdagépet és őt zárják be az irodájába.
5. Mivel Petőfi otthon felejti a Nemzeti dal szövegét, így fejből kell sorról sorra lediktálja azt, ami egy hosszú folyamattá nyúlik. Ezért Jókai az esőben álldogáló tömeget hazaküldi ebédszünetre. (Akkor volt a nap egyetlen olyan pillanata, amikor az emberek biztonsága veszélyben volt, kint álltak egy kicsi téren kinyitott ernyőkkel. Félő volt, hogy kiszúrják egymás szemét.)
6. A márciusi ifjak, miután kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt, illetve estére megrendelik a Nemzeti Színházban a forradalmi Bánk bán előadást, a Nemzeti Múzeumhoz mennek, ahova három órára hívták a népet. Ám a múzeum mellett marhavásárra készülnek, és a tehenek besétálnak az intézménybe, így azzal töltik az idejüket, hogy lehajtják a lépcsőről a teheneket. Végül szinte alig tudnak átverekedni a tömegen. Ezt követi az a pillanat, ami minden történelemkönyvben benne van: Petőfi elszavalja a Múzeum lépcsőjén a Nemzeti dalt. Azt az egyet biztosra tudjuk, hogy Petőfi ott akkor nem szavalt. A jeles pillanat májusban történik, amikor a Batthyány-kormány ellen tiltakoznak.
7. Ezt követően eszükbe jut, hogy kellene valami hivatalos szerv, amely ezeket a követeléseket aláírja, hiszen csak akkor győztes a forradalom, ha hivatalos szerv ezt elfogadta. El lehetett volna vinni a Vármegyeházára, csak a politikusok mind Pozsonyban voltak, illetve éppen Pozsonyból Bécsbe tartottak a gőzhajón, hogy a felirati javaslatot az uralkodó aláírja. Így a pestieknek jobb híján eszükbe jutott, hogy a tanácsházán, a városi tanácsnál üléseznek. A városi tanácsnak végképp semmi köze nem volt az olyan kérésekhez, mint uniót Erdéllyel. De mégiscsak hivatalos személyek voltak, akik a kéréseket megszavazták, aláírták.
8. Eldöntötték, ha ez már mind megvan, elmennek, szereznek fegyvereket, ahogy egy forradalomban kell. De ezt sem úgy forradalmian, hogy „törjük föl a laktanyákat!”, hanem „menjünk el a helytartó tanácshoz és kérjünk magunknak fegyvereket”. Ezt a jelenetet a filmekben osztrák pofaszakállas bácsikkal szokták ábrázolni. Valójában Zichy Ferenc fogadta őket, egy magyar arisztokrata, kiváló közigazgatási szakember. Három dolgot kér tőle a tömeg. Elsőként azt, hogy töröljék el a cenzúrát (ez addigra már Kossuthék javaslatában el volt nagyjából törölve), amit Zichy Ferenc „megenged”, azaz rábízza a városi tanácsra. Ezután azt kérik, hogy zárják be a katonákat a laktanyákba. Ezt az arisztokrata még szívesebben tette meg, mert olasz katonák voltak Pesten. A harmadik kérés pedig a politikai foglyok szabadon engedése volt, amely szintén nem volt nagy kérés, mert 2 – összesen kettő! – politikai fogoly volt egész Pesten és Budán.
9. Az egyik politikai fogoly Táncsics Mihály volt, a másik pedig egy román ügyvéd, aki szintén sajtóvétség miatt ült börtönben, de ő Pesten. A tömeg viszont addigra már átért Budára a Hajóhídon, még Táncsics feleségét is összeszedték, így szegény ügyvédért már nem mentek vissza a másik oldalra, otthagyták a börtönben és megfeledkeznek róla. Csak egy hónappal később szabadul. Tehát a felét sikerült a politikai foglyoknak kiszabadítani.
10. Táncsics Mihálynak a kiszabadítása után esze ágába sem volt folytatni a forradalmat, ment volna a feleségével, akit nem látott már fél éve. Arra megkérik a forradalmárok, hogy a városházáig menjek el velük, mutassa meg magát, aztán mehet a feleségével, nyitnak neki egy szobát egy fogadóban, viszont arra kérik, este a színházba jöjjön vissza, hiszen mégis ő a fő fogás. El is megy a városházára, majd megkapja a szobát és esze ágában sincs elmenni a színházba.
11. Este a színházban megkezdődik a színdarab, a nézőtéren ott vannak a nap szereplői, a kofaasszonyok, a polgárok is, a hős márciusi ifjak. Lassan, hömpölygősen elkezdődik a Bánk bán, amelyet nagyon un a nép, így az első felvonás után le is kell venni a darabot. A tömeg Táncsicsot követeli, akiért hiába küldenek, a küldött nem jut be a bezárt szobába. Kitalálják, mivel úgyse ismeri senki Táncsicsot, játssza el egy színész, de Jókai ezt nem hagyja, úgy véli ilyen paródiát mégsem lehet elkövetni, ez mégiscsak egy nagyon fontos nap, majd ő megy s beszél a tömeghez.
12. Miután a félig vak Táncsicsról Jókai azt mondja, hagyjuk meg neki a viszontlátás örömét, Laborfalvi Róza menti meg a helyzetet, kimegy a színpadra, leveszi melléről a saját kokárdáját és rátűzi Jókai mellére, amire felcsendül a hatalmas taps. A színésznő még ezt is tudja fokozni és a színpadon meg is csókolja Jókait. Így ér véget a nap: szabadság és szerelem egyszerre győzedelmeskedik.
Nyáry Krisztián szerint azért március 15. a legkedveltebb magyar ünnep, mert politikailag nem megosztó, nem folyik vér, egy nagyon békés forradalom: – Ez tényleg az utca ünnepe volt, miközben a politikusok végezték a dolgukat és elfogadtatták Bécsben a törvényeket. Ha Pesten mindez nem történik meg, ez sokkal nehezebben ment volna, vagy talán nem is sikerül.
(Borítókép: Nyáry Krisztián Kántor Melinda és Vindis Andrea színművészekkel közreműködve adta elő a Batthyány Lajosról szóló részt . Fotók: Rohonyi D. Iván)
