Az iszlám vallás oktatásának bevezetését követelik Németországban

Az iszlám vallás oktatásának országos bevezetését követeli Németországban a Verband Bildung und Erziehung (VBE) német oktatási és nevelési szövetség – nyilatkozta Gerhard Brand, a szervezet elnöke az RND hírügynökségnek a hirado.hu szerint.

Az elnök úgy fogalmazott, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden hívő az iskolában beszélhessen a hitéről, és releváns információkat kapjon a saját vallásáról és más vallásokról. Ezért felszólítjuk a politikumot, hogy biztosítsa az iskolákban az ilyen lehetőségeket, tervezze meg a személyzeti és anyagi feltételeket, és tegye lehetővé, hogy középtávon országos szinten mindez megvalósítható legyen.

szövetség szerint értékelni kell a már meglévő kísérleti programokat, majd szükség szerint optimalizálni és rövid távon kit kell azokat terjeszteni.

Az iszlám vallásórák szabályozása a szövetségi tartományokban eltérő, néhány tartomány, például Észak-Rajna-Vesztfália és Bajorország már kínál iszlám vallásórákat.

A német tanárok szövetségének (Deutscher Lehrerverband) elnöke, Stefan Düll az iskolai vallásoktatásban látja a fundamentalista nézetek ellensúlyozásának a lehetőségét. „A képzett és államilag vizsgázott tanárok által a közoktatásban tartott vallásórák ellensúlyozhatják a családban átadott vagy fundamentalista prédikátorok által online közvetített fundamentalista nézeteket” – nyilatkozta az RND-nek.

Becslések szerint Németországban körülbelül 5,5 millió muszlim él.