Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból (FRISSÍTVE)

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.

A hivatalos indoklás szerint a döntés a Pentagon által elvégzett alapos felülvizsgálat eredménye, ami az amerikai haderő európai elhelyezkedését tekintette át. A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre – tette hozzá a szóvivő.

Németországban a tavaly decemberi hivatalos adatok szerint 36 ezer amerikai katona állomásozott, aminél nagyobb külföldi állományt csak Japánban tart fenn az amerikai hadsereg.

A németországi csapatkivonásról szóló bejelentés ugyanakkor egybeesik Donald Trump amerikai elnök és Friedrich Merz német kancellár vitájával, ami az iráni konfliktus miatt alakult ki.

Donald Trump az elmúlt napokban helyezett kilátásba csapatcsökkentést Németországban, miután a német kancellár bírálta az amerikai műveletet Irán ellen.

Az elnök csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy Németország után Spanyolország, és Olaszország esetében is fontolóra veszik a csapatok csökkentését, mert a két dél-európai ország visszautasította a segítséget az iráni műveletben résztvevő amerikai katonai egységeknek repülőterek, illetve a légtér használatának megtagadásával.

Válaszul Allison Hart, a NATO szóvivője szombaton kijelentette: a katonai szervezet együttműködik az Egyesült Államokkal, hogy megértse a németországi haderőkivonással kapcsolatos döntésének részleteit. Közölte: a csapatkiigazítás hangsúlyozza annak szükségességét, hogy Európa továbbra is többet fektessen be a védelembe, és nagyobb felelősséget vállaljon a közös biztonságért.

Emlékeztetett, a biztonság szavatolása terén a szövetségesek már előrelépést értek el, mióta a tavalyi hágai NATO-csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy GDP-jük 5 százalékát a védelem erősítésébe fektetik.

"Továbbra is bízunk abban, hogy képesek vagyunk az elrettentés és a védelem biztosítására, miközben ez a folyamat egy erősebb Európa és egy erősebb NATO felé folytatódik" - tette hozzá a NATO-szóvivő.

Borítókép: Facebook/NATO

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!