A hajnali futó csak a földet nézte, a fülében zengõ hangok ritmusára lépett, szuszogott, lépett, szuszogott, semmi másra nem figyelt. Nem vette észre. A reggeli futó, aki mindig megáll egy percre a park közepén, hogy felnézzen a lombokra, a lombok között a madarakra meg az égre, aznap reggel is megállt, és szinte nem tudott továbbmenni. Hová lettek a fák, hol van a park, mi történt? Azonnal riasztotta civil barátját, aki máris ott termett a városatyánál és dörgedelmesen számonkérte rajta az éj leple alatt kivágott fákat. Egészen kivételesen a városatya most nem volt ludas a dologban. Akkor talán az építész, azonnal jöjjön az irodámba az építész, hadarta a város elsõ(nek megtett) embere. Az építész lassan ballagott az utcán, magában tervezgetett, s belsõ hangjától nem hallotta a külsõ, madármentes csendet. Na, végre, förmedt rá a városatya, mit csinált a fákkal, hová tette õket? Mirõl van szó, nem értem felelte az építész. Hát nem maga akarta elköltöztetni a fákat? Hol vannak? dohogta egyre türelmetlenebbül a városelsõ. Hol lennének? értetlenkedett a tervezõ. Ahol mindig is, az utcán, a helyükön, még nem jött el a költöztetésük ideje. Az utcán? Ott ugyan nincsenek! Sõt, a nagy parkban sem! Menjen, nézze meg! szólt harciasan a civilben tevékeny ember.
Az útépítõk nem tudtak semmit, õk már így találták reggel az utcát: famentesen. Egyébként is... és vállat vontak, annál könnyebb lesz a dolguk, nem kell a fákkal bajlódniuk. Az építész nagyot sóhajtott, mert szerette ugyan a fákat, de még jobban az egyenes vonalakat. Akkor most nem kell újraterveznie. Az embereknek eleinte jólesett a zavartalan napsütés, de aztán egyre többen jegyezték meg: nagyon, nagyon meleg van. Az épületek mellé húzódtak, de a falhoz lapulva is alig fértek el a keskeny árnyékban. Volt, aki az ernyõje alá bújt, ez a feje felõl elhárította ugyan a hõséget, ám a kõlapok a cipõn keresztül is sütötték a talpát. A füvet néhány óra alatt felperzselte a nap, a bokrok sem bírták sokkal tovább, annál is inkább, mivel nagyon bánkódtak a fák után. A kopár föld összerepedezett, megállt a levegõ, levél sem rezzent. A levegõhûtõ berendezések sorra felmondták a szolgálatot. Az autós forgalmat azonnal a felére csökkentették, tudniillik ha a fák nem szívják be a mérges gázokat, akkor az emberek lesznek kénytelenek, márpedig ezt senki nem akarta vállalni. Inkább otthon rendezkedtek be munkavégzésre. A városatya a városházán volt otthon. Homlokát törölgetve fel és alá járkált a szobájában, s már akkor is telefoncsengést vélt hallani, amikor csak a kiskanala koccant a kávéscsészéjéhez. Mindenki ugyanazt kérdezte tõle, hol vannak a fák, mindenkinek ugyanazt felelte: megkérdezi a szakembereket, minden a terveknek megfelelõen alakul, a fák megvannak, biztos helyen, épségben (pedig senki sem biztosította efelõl).
Két telefonhívás között váratlanul hosszabb szünet támadt. A városatya aki törpének igen nagy volt, óriásnak túl kicsi, nevezhetnénk mostantól óriás törpének a rengeteg beszédtõl rekedt hangon utasította a segédeit, menjenek sürgõsen az erdõbe, hozzanak onnan fákat. Mentek is azok szép számmal, de az erdõben, vagyis ahol az erdõnek kellett volna lennie, egyetlen fát sem találtak. Ki vágta ki az erdõt? Értetlenkedtek, egymásra mutogattak, pedig vágásnak semmi nyomát nem látták. Menjünk a másik erdõbe, javasolta egyikük. De ott is ugyanúgy jártak, a fáknak hûlt helye volt.
Akkor hozassunk messze földrõl, kaptak észbe. Meg is rendelték, meg is érkeztek, be is ültették, százat, ám másnap reggel egyetlen gallyacskát sem láttak belõlük. Hová tûntek el? Valakik ellopták, jó pénzért eladták, suttogták többen, a tettes(eke)t is sejteni vélték. Hozassunk újakat, telik még a pénztárból. Hozatták, ültették, reggelre eltûntek. Újabb száz. Másnap ismét. Ez nem mehet így tovább, fakadt ki kétségbeesetten a törpe ember. Így nem tudjuk teljesíteni a tervet!
A harmadik napon valaki észrevette: a nagy sürgés-forgásban ottfelejtettek a raktár sarkában egy fiatal fácskát. No, most elültették, és szigorú rendõri felügyeletet rendeltek mellé, persze, hogy el ne lopja, ki ne vágja valaki, de még inkább azért, hogy kivallassák, hová lettek a többi fák, hová tûnnek el az újak. De az ifjú facsemete csak hallgatott. Legalábbis az embereknek úgy tûnt, pedig õk nem értették a szavát. Fiatal kora ellenére tudott õ mindent, azt is, hogy az elsõ kedvezõ pillanatban neki is el kell tûnnie, és az összes utána következõ fának ugyanaz a dolga, mindaddig, amíg az emberek rá nem jönnek, miért menekülnek el városukból, erdeikbõl a fák.
Az embereknek azonban nehezen ment a gondolkodás, különösen a nagy hõségben. Az óriás törpének s a szakembereinek sem jutott eszébe semmi. A civilek és a reggeli futó sejtettek valamit, a költõ, a tanító és a nagymamák is, de õket mindig lenézte, rájuk soha nem hallgatott a városi törpe. Így ment hát ez nap nap után, heteken keresztül, egész nyáron át: este elültették, reggelre eltûntek a fák, mind. Hárs, akác, fenyõ, juhar, lepényfa, biloba, fajtára való tekintet nélkül egyformán vált köddé? Láthatatlanná? Anyagtalanná? Hiába õrködtek mellettük, hiába kerítették be õket, nem volt haszna. Végül már kérlelõre fogták a dolgot, kedves fák, maradjatok, de azzal sem értek semmit. Már sehol az országban nem találtak egyetlen fát sem, gyümölcs nem termett, esõ nem esett.
Megérkezett az õsz. Azt is csak abból lehetett tudni, hogy a gyerekek elkezdtek iskolába járni, a fák levelei ugyanis nem hullottak megsárgulva a földre. Ezért, a látszatért, amit mindig ajánlatos fenntartani, a város minden mûvészét arra kötelezték, hogy a nyár közepén zöldre mázolt utcákra, terekre színes faleveleket fessenek. A házak tûzfalán is lecserélték a zöld, lombos koronájú fákat ábrázoló óriásplakátokat a sárga meg a piros árnyalataiban pompázó, szélben szálló õszi lombokat ábrázoló molinókra. Végül az óriás törpe elrendelte: a költõ írjon imádságot a fák visszatértéért, ahhoz hasonlót, mint amilyen az esõért könyörgõ õsi rigmus, az iskolákban pedig a tanítók tanítsák meg és minden reggel és délben a gyerekekkel együtt mondják el. Ne bántsd a fát, hiszen õ is érez, szép gyöngéden nyúlj a levélhez... hallatszik a szavalókórus az iskolák nyitott ablakaiból hetek óta.
