Több helyen a magyar tagozatok jövője múlik a magyar kormány támogatásán
„Nekem már volt hasonló ellenőrzésem, nem is egyszer, onnan tudom, mennyire időigényes. A pályázati dokumentáció hatalmas mappa, kétlem, hogy ezek átfutása megvalósítható záros határidőn belül” – magyarázta Basa Emese.
„Egyesületeink azt mondják, jöhetnek nyugodtan, minden papír rendben van, de vajon hogyan tudják ezt rövid időn belül lebonyolítani? Itt a nyár, meghirdettünk több közösségépítő programot, nem tudjuk, mi lesz a sorsuk” – fogalmazta meg aggályait.
De nemcsak város- és falunapok, vagy kisebb kulturális programok finanszírozása kétséges. A Magyarlapádi Szórványkollégium például a választások előtt egy hónappal megnyerte a normatív támogatást, amely az egész éves működését biztosítja – gyermekek szállítása, etetése stb.
„Azt a választ kapták, hogy a papírok rendben vannak, kiállították, és aláírásra előterjesztették a támogatói okiratot, de egyelőre várni kell az utalásokra. Székelykocsárdon, az itteni magyar osztályokba napi szinten ingáztatják a gyermekeket hét-nyolc faluból, a magyar tagozat sorsa tehát döntően a magyar kormány támogatásától függ. Közben májusban már lezajlottak a hivatalos iskolai beiratkozások, a tanároknak pedig tudni kell, mit mondjanak a szülőknek: vállalják a gyermekek eltartását, vagy sem? Márpedig, ha a szülők bizonytalanságot éreznek, inkább átíratják a helyi román iskolába őket, s az az áldozatos munka, amit az elmúlt másfél évtizedben kifejtettünk, teljesen kárba vész. Van olyan példaértékű eset is, hogy pedagógusok, olykor lelkészekkel karöltve, éveken át egész nyáron járták a környező szórványtelepüléseket. Minden egyes iskolás korút megkerestek, hogy feltérképezzék, melyek azok a települések, ahol nincs magyar tagozat, és fennáll a veszély, hogy a gyermekeket román iskolába íratják. A szülők nagyon hálásak ezért. Így menekülhetett meg több Nagyenyed környéki magyar tagozat. Ezekből az osztályokból kerülnek aztán a fiatalok a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba, ahol – elégedetten mondhatjuk – öt éve megállt a gyermeklétszám csökkenése” – hangsúlyozta.
A kollégiumról szólva emlékeztetett: ugyan uniós forrásból újult meg, de a folyamatosan növekvő infláció miatt a megpályázott összeg végül nem bizonyult elegendőnek. Ilyenkor fog jól a magyar kormány támogatása. Elmondta, számadatokkal bizonyítható: miután felújult az épület, sokkal kevesebben mentek román iskolába a környékről. Sőt, a vegyes házasságokból is oda viszik most már a gyermekeket. A kollégium tehetségműhelyekre kap támogatást, színjátszó körre, néptáncoktatásra, mindez olyan pluszt jelent egy magyar iskola számára, amely vonzóvá teszi a vegyes családok számára is – fogalmazott.
„A szórványban élők nem afféle illuzórikus közösség, néhány magyar az egyik tanyán, további kettő pedig a másik zsákfaluban. Hanem összetartó, egymással együttműködő közösség. Nem a mennyiség számít, hanem a „minőség”. Pontosabban az: hogyan maradnak magyarnak, hogyan élik meg magyarságukat abban az interetnikus környezetben, ahova születtek. Tapasztalatból – és örömmel – mondom: egyre több szórványtelepülésen pezsdült meg az élet, a kisebb falvak, mint Marosgombás, Felenyed, Enyedszentkirály, el kezdtek szervezkedni, látják, hogy a nagyobb településeken milyen sikeresek ezek a rendezvények, milyen jó ott magyarnak lenni. Ezeknek a támogatásoknak tehát nemcsak néhány „szórványmagyar” a haszonélvezője, hanem kisugárzik a környező településekre is. Nagyon fontos összetartó szerepük van – erre kell a támogatás. Ami aztán megtérül” – tette hozzá.
Példaként Miriszlót említette, ahol a helyi tánccsoport minden évben néptáncoktatásra szokott pályázni. Azok, akik már jól megtanultak táncolni, ők maguk járják a falvakat oktatni – mondta.
„Emlékszem, az első Vajasdi Magyar Napokon vonult végig a menet a főutcán. Az egyik kapuban állt egy idős néni, és nézte tágra nyílt szemekkel a menetet: honnan van ennyi magyar ember? – szakadt ki belőle. Egy kis megerősítés, hogy tényleg vagyunk…” – eleveníti fel falunapos élményeit.
„Nem szabad egyetlen településről sem azt mondani, hogy megpecsételődött a sorsa, mert alig élnek ott magyarok. Ez számunkra hitvallás a szórványban. Egyszer készítettem egy interjút Gudor Kund Botond gyulafehérvári lelkésszel, aki akkor a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese volt. Ő mondta Marosszentimre kapcsán: a település magyarsága kétszer is kipusztult a történelem során, de újra benépesült, s ebben nagy szerepe volt a templomnak – amelyet nem mellesleg Hunyadi János építtetett. Most, napjainkban újra alakul a közösség, magyar emberek költöztek a faluba. Szimbolikus eset. Ha megvan a kicsi templom, a spirituális otthon, nagyobb az esélye annak, hogy ott közösség jöjjön létre. Egyetlen templomfelújításra megítélt magyar forint sem megy tehát kárba. Nagyenyeden is öröm látni, hogy sokkal többen járnak a felújított templomba, köztük sok a fiatal. Kevesen maradtunk, s nincs lehetőségünk arra, hogy önerőből ápoljuk azt a hatalmas szellemi és épített örökséget, amely ránk maradt, és amiről nem szeretnénk lemondani” – magyarázta Basa Emese.
Magyarországi médiában, a közösségi oldalakon gyakran kérdőjelezik meg a magyarországi támogatás fontosságát, szükségességét. „Azzal ugye nem érvelhetünk, hogy őseink ugyanazt a magyar hazát védték akár életük árán is a történelem során, de a demográfiai adatoknak maguktól kell beszélniük” – teszi hozzá.
Van egy beszédes példa arra, hogy miért van szükség a magyarországi segítségre. Másfél évszázados történet, de még mindig időszerű. Mint tudjuk, Torockó 1870-ben porig égett, több drámai feljegyzés is van erről. A település végül Jókai közbenjárására épülhetett újra, ennek köszönhetően alakult ki az a falukép, amelyet ma is megcsodálhatunk.
„El tudjuk képzelni Erdélyt Torockó nélkül? Ha nem utazgatott volna akkor a környéken Jókai, majd nem járt volna közben Budapesten támogatásért, akkor Torockó valószínűleg soha nem épült volna újra. Szerencsére, a nagy írónknak nagyon sok jószívű adakozót sikerült meggyőznie, nem utasították el azzal, hogy »ez nem a mi ügyünk«” – hozakodik elő a történettel Basa Emese, mintegy bizonyságul.
Tarr Zoltán: elkezdődött a támogatások utalása
Elindultak a támogatások a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül a határon túli és a nemzetiségi szervezetek felé - írta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden este a Facebook-oldalán.
Tarr Zoltán a bejegyzésében úgy fogalmazott: "a bukott kormány a számukra kedves szervezetek kifizetését még a választások előtt rendezte, de látványos, hogy politikai alapon priorizálták a kifizetések sorrendjét".
Mint írta, a támogatások ügyének rendezését a Tisza-kormány megalakulása után azonnal napirendre vették, az utalások két hete elindultak a korábban meghozott döntések alapján érintett szervezetek felé, "mostanra pedig több helyre meg is érkeztek ezek a pénzek".
"A határon túliak helyzete és a nemzetiségi kérdések kiemelten fontosak, nem lehetnek politikai játszmák alapjai" - emelte ki a tárcavezető. Hozzátette, a szükségszerű, átvilágított kifizetések elindítása fontos lépés ennek tisztázása felé.
Tarr Zoltán arra is kitért, hogy ezzel párhuzamosan öt évre visszamenőleg elkezdték kivizsgálni a Bethlen Gábor Alapítvány működését és korábbi döntéseit. Hozzáfűzte: "kormányunk a politikamentes, átlátható támogatási rendszer építésében és működésében hisz".
