Meghirdette a Kolozs Megyei Tanács a civileknek és egyházaknak szóló pályázatokat

Meghirdette a Kolozs Megyei Tanács a civil szervezetekre és az egyházakra vonatkozó pályázati felhívásait. Négy kategóriában – kulturális és művelődési egyesületek, ifjúsági és diákszervezetek, egyházközségek, valamint sportegyesületek – igényelhetnek támogatást kulturális és ifjúsági rendezvények szervezésére, templomok és egyházi épületek javítási munkálataira, valamint sporttevékenységek támogatására.

„Idén is kizárólag online nyújthatják be a pályázatokat a civil szervezetek és egyházak a a https://public.cluj.archi platformon keresztül június 2-ig. Idén csak két hét áll rendelkezésre a pályázatok feltöltésére, mert nagyon későn fogadták el az országos költségvetést, de szeretnénk idén is minél több rendezvényt, programot támogatni az év második felében. Az RMDSZ-frakció elérte, hogy idén is 33%-al nagyobb összeg álljon rendelkezésre kulturális és ifjúsági programokra, megtartva a tavalyi keretösszeget. Bízunk benne, hogy a támogatások idén is hozzájárulnak közösségeink erősítéséhez, kulturális értékeink megőrzéséhez és hagyományaink továbbadásához. Mind a kulturális, mind az ifjúsági alap idén 1,2 millió lej, az egyházi keret 3,05 millió lej, sporttevékenységekre 1,25 millió lejes keretet hagytunk jóvá” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.

A pályázatokat június 2-ig lehet benyújtani elektronikus formában a a https://public.cluj.archi platformon. A pályázati kiírások elérhetők a megyei önkormányzat honlapján is.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!