Szabolcs, aki elsősorban a versek szerelmese, úgy gondolja: „A könyv mentőcsónak, eltávolodni segít és most mennyire jól teszi. A könyv visz a hátán valami felé, ahová mindenki vágyik.”
Értékelni és elfogadni
„Számomra nagyon áldásos ez az időszak. Roppantul örültem annak, hogy ennyi időm és lehetőségem lesz olvasni, úgyhogy csak úgy faltam a könyveket. Volt, amelyik azzal segített átvészelni a bezártság érzését, hogy egészen más világba repített el, kikapcsolva teljesen a valóságérzetemet. Például Yrsa Sigurdardóttir vagy Steve Cavanagh thriller- és krimisorozatai. Nagyon kedveltem ezeket a nyomozós történeteket, különösen az utóbbi szerzőnek az Eddie Flynn nevű ügyvédről szóló könyvét. Olyan fantasztikus védőbeszédei vannak, hogy bárki megirigyelhetné a csavaros észjárását és azt, mennyire jól érzi, hogy adott információt melyik pillanatban kell nyilvánossá tenni az igazi hatás elérése érdekében.
A legcsodálatosabb könyv, amit ebben az időszakban olvastam, Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című műve volt. A történet egy lányról szól, akit egyedül hagynak 6-7 évesen a szülei és a testvérei egy lápon. Elidegenedik az emberektől, mert nagyon kevesen voltak hozzá jók, megtanul teljesen egyedül élni, megismerni a környezetet és alkalmazkodni hozzá, értékelve minden kis apró örömét és szépségét. Úgyhogy hozzá hasonlóan én is ezt tettem. Megtanultam értékelni azt, amit a saját kezemmel képes vagyok magamnak előállítani. Olyan projektekbe kezdtem, mint a kenyérsütés, balkonveteményezés, gyümölcsszárítás vagy rizstejkészítés. Közben pedig rettentően élveztem azt a néhány órát délelőtt, amikor a nap a balkonra sütött, olyankor mindig ott olvastam. Szerintem ez az időszak nagyon jó arra – ha receptívek vagyunk rá –, hogy értékeljük az apró örömöket és elfogadjuk, tiszteljük mindazt, ami a természet része, akár harcolunk ellene, akár nem.” (Doró)
Vonnegut, a próféta
„A kialakult helyzet miatt, mint sok más embertársamnak, úgy nekem is sokkal több itthon töltött idő állt a rendelkezésemre. Kurt Vonnegutot mindig nagy imádattal olvasok. A társadalmi elszigetelődés első heteiben rendeltem egy nagyobb könyvcsomagot, persze, Vonnegut mind egy szálig, azóta nagyjából ezzel élek. Hamar fogy. A Halálnál is rosszabb, a Galápagos és az Ördögcsapda című köteteit olvastam az elmúlt hetekben. Mindig azt hiszem, hogy kész, már biztosan nem fog tudni újat mondani, de rá kell jönnöm, hogy az a vegytiszta humanizmus, ami a szövegeiből és az egész lényéből árad, sosem fog unalmassá vagy elavulttá válni számomra.
Háborúellenes gondolatai megkérdőjelezhetetlenné válnak, hiszen saját szemével látta az indokolatlan öldöklés és pusztítás borzalmait: hadifogolyként egy vágóhíd pincéjében vészelte át a drezdai szőnyegbombázást. Német–amerikaiként ez egy csöppet talán még ironikusabb. Erről bővebben Az ötös számú vágóhídban ír. A feldolgozhatatlanról csak Vonnegut tud ilyen slendriánsággal, ilyen látszólagos súlytalansággal és fekete humorral beszélni. Bolygónk pusztulását tágra nyílt szemekkel figyelte, alternatív társadalmakat és színes disztópiákat vetítve az olvasó elé. Hevesen bírálja a környezetszennyezést, az ásványi energiahordozók esztelen kiaknázását, a politikai visszaéléseket, a fegyverhasználati jogok kiterjesztését, a rasszizmust, az alsóbb társadalmi rétegek mindennemű elnyomását és még hosszan sorolhatnám. Vonnegut a maga módján próféta. Bárki veszi kézbe a könyveit, gazdagabb emberré lesz általuk.” (Heni)
Szembenézni a félelmekkel
„Al Ghaoui Hesna Félj bátran című könyve segített nekem átvészelni a karantént. Ez a könyv a félelmeink kontrollálásáról, kezeléséről szól. Hesna háborús tudósítóként számos félelmetes helyzettel találta szembe magát, így hitelesen tud beszámolni a félelmekről. Ami számomra leginkább megmaradt a könyvből és a karantén ideje alatt segített az az, hogy ha félünk valamitől, akkor mindig vegyük számításba, mi a legrosszabb, ami történhet velünk. Ha számításba merjük venni a legrosszabbat, akkor önmagunkat nyugtathatjuk meg ezáltal. Olyan személynek ajánlanám ezt a könyvet, aki saját félelmei, stresszhelyzetei által be van skatulyázva. Én ennek a könyvnek a segítségével könnyebben elviseltem a két hónap bezártságot.” (Juli)
Bőrönd nélküli utazás
„Szerencsés helyzetben vagyok, szüleimnek, tanítóimnak és tanáraimnak hála hamar rákaptam az olvasás ízére. Gyakran vásárolok könyveket, a futár egyszer meg is jegyezte, hogy lassan kisboltnyi könyvet hozott már nekem. A karantén beköszönte előtt is átvettem egy doboznyit, ilyenkor kicsit mindig karácsony van a lelkemben. Örökös dilemma, hogy az újonnan érkezett könyvek közül melyiket olvassam először. Ez alkalommal Orhan Pamuk Furcsaság a fejemben című könyvére esett a választásom. A kortárs török szerzőről sokat hallottam már, de még egyetlen művét sem olvastam. Megkapó volt a címe, s amúgy is, azt éreztem, ezzel a kicsit feje tetejére állt világgal az én fejembe is beférkőzött némi furcsaság. Kíváncsi voltam. A vaskos kötet törökországi időutazásra hív bennünket, összefonódó családtörténetekkel. Az elején lassan haladtam, nehezen jegyeztem meg a nevek alapján, hogy ki kinek a kije. De aztán beszippantott a történet, s sokszor az volt az érzésem, hogy én is ott sétálok Isztambul utcáin. A regény 1969 és 2012 közötti eseményeket jár körbe, így nemcsak a főhős iskolai éveibe, szerelmi életébe, felnőtté és apává válásába nyújt betekintést, hanem társadalmi, történelmi, politikai képet is kapunk.
Azért is szeretek olvasni, mert általa szárnyra kel a képzeletem és bármerre »utazhatok«. Így »jutottam el« Pamuknak köszönhetően Isztambulba a karantén kellős közepén. Ezáltal a bezártság sem viselt meg annyira, ami, valljuk be, falusi környezetben, kerttel, udvarral amúgy is elviselhetőbb volt, de a helyzeten mindenképp könnyített az is, hogy amikor csak kedvem volt, kinyitottam a könyvet és gondolatban máris a török fővárosban voltam.” (Bella)
