Grindeanu szerdán hivatalában fogadta az amerikai-román üzletemberek tanácsának küldöttségét. A miniszterelnök elmondta: a befektetők a gazdaság helyzetéről és a kormány terveiről érdeklődtek. Bizakodásának adott hangot, hogy a látogatás következtében a román-amerikai stratégiai partnerség gazdasági összetevője is jelentős fejlődésnek indul.
A befektetők többek között a közlekedési, egészségügyi, pénzügyi, energetikai és védelmi minisztérium képviselőivel is tárgyalni fognak.
Eric Stewart, az amerikai küldöttség vezetője elmondta: először tárgyal a kormánnyal ilyen jelentős létszámú amerikai befektetői üzletembercsoport. Emlékeztetett, az elmúlt években az amerikai és a román kormány sokat dolgozott együtt a jogállamiság erősítésén, az átláthatóság növelésén, valamint a hazai üzleti környezet javításán, aminek következtében Románia sokat fejlődött. Az amerikai vállalatok bíznak abban - tette hozzá -, hogy amikor Romániában fognak üzletelni, korrekt körülmények között tehetik. Szerinte a bizalmat tükrözi a népes amerikai küldöttség bukaresti jelenléte.
Stewart reményét fejezte ki, hogy a román-amerikai üzleti kapcsolatok ugyanolyan jók lesznek majd, mint a két ország közötti politikai viszony. Az elváráslistáról - amit Grindeanu a közös nyilatkozat alkalmából vett át - elmondta, olyan amerikai szakértők állították össze, akik jól ismerik a hazai üzleti szférát. Rámutatott: elvárják Bukaresttől, hogy vegyék figyelembe az általuk megfogalmazott szempontokat.
A külügyminisztérium honlapján elérhető adatok szerint a román-amerikai kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok értéke tavaly év végén elérte a 2,677 milliárd dollárt, amiből 1,963 milliárd dollárt az export, 714 millió dollárt a hazánkba irányuló amerikai kivitel tett ki. A cégbíróság adatai szerint az Egyesült Államok a 14. befektető, 2 százalékát adva a romániai külföldi befektetéseknek.