Régóta foglalkoztat a bűnözés, pontosabban az: miért lesz valakiből elkövető, vagy hogyan válik valakiből áldozat. Gondolhatunk most bármilyen bűncselekményre, kezdve az egyszerű lopástól, testi sértéstől egészen a szörnyű gyilkosságig. Minden eset más és más. Mindig is kíváncsi voltam, melyek azok a körülmények, amelyek úgymond „összehozzák” az elkövetőt a sértettel. Sok a felmerülő kérdés: milyen okok vitték rá a bűnözőt a tett elkövetésére, mi alapján választja ki az áldozatát, elkerülhető lett volna az áldozattá válás? Utóbbi kérdés az, amely a leginkább foglalkoztat. Természetesen nem csak engem, hanem egy egész tudományágat, a viktimológiát.
Az áldozati felelősség értelmezése a viktimológiában
A viktimológia tömör meghatározásban áldozattant jelent; a kriminológiának az az irányzata, amely a bűncselekmény közvetlen sértettjére összpontosít. Ez a tudomány arra keresi a választ, miért pont az adott személy vált a bűncselekmény áldozatává, mennyiben játszott közre az áldozat abban, hogy a bűncselekmény létrejött. Vizsgálja az elkövető-áldozat viszonyt, valamint a konkrét élethelyzetet, amelyben a sértett és a tettes kapcsolatba került egymással.
A szakirodalom szocio-pszichológiai, igazságügyi, orvostani és jogi szempontból is vizsgálja az elkövető-áldozat viszonyát. Tanulmányok sora jelent meg, amelyek az áldozatok szerepének fontosságát taglalják a bűncselekmények létrejöttében, abból kiindulva, hogy a sértettek a személyiségük, az elkövetőhöz való viszonyuk, vagy akár az adott szituációban tanúsított magatartásuk révén valamilyen fokon közrejátszanak abban, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak. Arra a következtetésre jutottak, hogy meg kell különböztetnünk az „áldozati kiváltást”, „áldozati ösztönzést” és „áldozati provokációt”.
Az ,,áldozati kiváltás’’ elmélete konkrétan annak kiderítésére összpontosít, mennyire volt felelős maga az áldozat a bűncselekmény kialakulásáért. Az elmélet problémája, hogy hajlamos csak a sértett felelősségét hangsúlyozni, és kevésbé foglalkozik az elkövető szerepével és annak felelősségével.
Az „áldozati ösztönzés” a kiváltással szemben nem vonja maga után sem az áldozat hibáztatását, sem annak felelőssé tételét, hanem árnyaltabban fogalmaz: létezik olyan viselkedés az áldozatok részéről, amely megkönnyíti az elkövető számára a bűncselekmény végrehajtását. Például: látható, elérhető helyen hagyja a pénztárcáját. Mondani se kell, hogy egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhető lenne, hogy ne váljon lopás áldozatává. Felhívom a figyelmet: az „áldozati ösztönzés” nem jelenti az áldozat hibáztatását, felelőssé tételét.
„Áldozati provokációról” akkor beszélünk, amikor az áldozat szabályosan provokálja az elkövetőt a bűncselekmény elkövetésére. Nagyon fontos: akkor beszélünk áldozati provokációról, ha az áldozat kihívó viselkedése nélkül valójában nem jött volna létre a bűncselekmény. Például egy férfi megtámad egy másikat, aki erre előránt egy fegyvert, és lelövi. Itt az áldozattá vált férfi támadó magatartása váltotta ki az elkövető által leadott lövést. Viktimológiai megközelítésben az áldozat egyértelműen okolható a történtekért, az elkövető valójában egyáltalán nem felelős. Atörvénykezés sem véletlenül sorolja a provokációt az enyhítő körülmények közé.
A fenti megközelítésekből kiindulva számos kutató alkotta meg saját elméletét, és írta le az áldozatok különböző csoportjait.
Benjamin Mendelsohn román származású jogász és kriminológus szerint, akit a viktimológia atyjának tartanak számon, az áldozat lehet:
- teljesen ártatlan
- áldozat kis bűnösséggel (az áldozat véletlenül válik áldozattá)
- az áldozat és az elkövető egyformán bűnös
- az áldozat bűnösebb, mint az elkövető (felbuzdít, provokál)
- nagyon bűnös áldozat (ő maga hajt végre bűncselekményt, és ennek elkövetésekor válik áldozattá)
- szimuláló/képzelgő áldozat (aki csak képzeli, hogy áldozattá vált)
Mendelsohn megközelítését később több kritika is érte. Eredeti szándéka azonban nem az elkövető felmentésére, hanem sokkal inkább egy olyan modell kidolgozására irányult, amely segítségével csökkenthetik a viktimizáció mértékét és súlyát.
Ugyancsak fontos megemlíteni Hans von Hentig kriminológus nézőpontját is az áldozattá válásról. Szerinte gyakran előfordul, hogy az áldozat nem minden esetben csak passzív résztvevője a bűncselekmény folyamatának. Megállapítása szerint az áldozat viselkedése a teljes közömbösségtől a tudatos ösztönzésig terjedhet. Lehet közömbös, érdektelen, fásult, engedelmeskedő, elnéző, önmagát tétlenül alávető, együttműködő, hozzájáruló, sértő vagy ösztönző. Kiemelte a hely, illetve a szituáció szerepét is az áldozattá válásban, említi az úgynevezett áldozati zónákat (szórakozóhelyek, éjszakai lokálok, bizonyos üdülőövezetek stb.), amelyek megkönnyítik a bűnözők és áldozataik találkozását.
A korai áldozati tipológiák manapság elavultnak tűnhetnek, korukban azonban úttörő jellegűek voltak. A gyakorlat azonban máig azt mutatja, hogy egyes személyek az átlaghoz képest gyakrabban válnak áldozattá, ami kapcsolódhat a sértett személyiségéhez (figyelmetlen, esetleg túl bizakodó),a körülményekhez (az illető személy idős, sérülékeny, gyermek, beteg stb.), vagy az őt körülvevő környezeti tényezőkhöz, amely lehet például hátrányos helyzetű vagy akár deviálódó közösség.
Jóllehet a kortárs viktimológia új elméleteket alkotott az áldozattá válás körülményeiről, annyi bizonyos: vannak olyan áldozatok, akik valamilyen strukturális vagy viselkedésbeli sajátosságuk következtében válnak áldozattá. Összességében tehát ezek az elméletek semmiképpen sem elvetendőek, és ma is igaz, hogy az áldozat jelleméről, tulajdonságairól, szokásairól és társadalmi helyzetéről szerzett adatok alapján válasz adható arra a kérdésre, hogy miért vált valaki bűncselekmény sértettjévé.
Mi is pontosan az áldozathibáztatás?
Miután röviden végigjártuk, mit is jelent az áldozati felelősség, nézzük, mit találunk az áldozathibáztatásról, hogy lehet-e bármilyen összefüggés a kettő között.
A szakirodalom szerint áldozathibáztatásról akkor beszélünk, ha egy bűncselekmény vagy bármely jogellenes cselekmény áldozatát részben vagy egészben hibásnak tartják az őt ért sérelemért.
Először is fontos tisztázni, hogy az áldozatok szerepének tanulmányozása a bűncselekmények megelőzési hatékonyságának a fokozása érdekében lényeges, és nem az a célja, hogy ujjal mutogasson az áldozatra: ő a felelős és megérdemli a történteket! Amennyiben ugyanis megismerjük az áldozatok szerepét a bűncselekmények kialakulásában, sokkal inkább képesek leszünk megérteni, ezen keresztül pedig megelőzni az egyes bűncselekmények kialakulását.
A hozzászólások alapján, amelyek az említett videómhoz érkeztek, úgy tűnt: a legtöbben úgy értelmezik, hogy az „áldozati felelősség” lényegében azoknak a nőknek a hibáztatásáról szól, akik bántalmazás, nemi erőszak áldozatai. Nem szabad és nem is kell így értelmezni! Ez az elmélet ugyanis nem a nők, vagy más áldozatok ellen szól. Nem menti fel az elkövetőt és nem ítéli el az áldozatot. A lényeg: megvizsgálva a már megtörtént bűncselekményeket, meg lehessen megfejteni, hogyan lehetett volna elkerülhető az adott bűntett. Próbáljuk ezt úgy értelmezni, mintha egy figyelmeztetés lenne arra vonatkozóan, hogy mi volt az, amire az előző áldozat nem figyelt eléggé, és próbáljunk tanulni belőle, hogy mi ne kerüljünk hasonló helyzetbe.
Nem beszélünk róla eleget
Sajnos nem beszélünk eleget arról, hogy adott esetben mennyire könnyen áldozattá válhat az ember. Természetesen, nem úgy kell élni a mindennapjainkat, hogy bárhol, bármikor lecsaphat ránk valaki, de az a mentalitás, miszerint ,,itt nem történik ilyen”, „velem nem történhet meg ilyen” egyáltalán nem mondható helyesnek. Az elmúlt években nem kevés olyan eset rázott meg bennünket, amelyről nem gondoltuk volna, hogy előfordulhat. Egy ideális világban természetesen az lenne a helyes, hogy bárhol biztonságban érezhessük magunkat, és nem azon kellene elmélkedni, vajon mennyire veszélyes, ha például este egyedül szeretnék elmenni valahova. De ideális világ nincs, rossz szándékú, gonosz ember viszont annál több.
Fontos ugyanakkor az is, hogy az áldozati felelősség megállapítására való törekvés valójában ne legyen vádaskodás. Ne azt mondjuk: “ha nem fogyasztott volna annyi alkoholt, akkor nem bántották volna!” Ehelyett inkább arra kellene felhívni a figyelmet, hogy miért fontos az, hogy ha szórakozni megyünk, soha ne vigyük túlzásba az alkohol fogyasztást. Mert ha annyit iszunk, hogy öntudatlan állapotba kerülünk, lehetetlenné válik, hogy kellőképpen védekezzünk vagy segítséget kérjünk. Amikor egy nő bántalmazó kapcsolatban él, nem azt kell mondani, hogy megérdemelte, vagy azt, hogy ő választotta, akkor pedig viselje el. Inkább arra kell törekedni, hogy minden nőben és fiatal lányban tudatosítsuk azt: ha csak egyszer is elcsattant egy pofon, vagy tudomásunkra jut, hogy az illető férfi már más nőt is bántalmazott, akkor nagy eséllyel el fog csattani a következő pofon is, illetve hogy az a férfi másokat is bántalmazni fog.
Én egy kicsit úgy gondolok erre, mint az egészségünk megőrzésére. Tudjuk, melyek azok a tényezők, amelyek veszélyesek lehetnek a szervezetünkre, ezért próbáljuk elkerülni mindazt, ami ártalmas lehet. Éljünk akármilyen egészségtelenül, akkor sem érdemeljük meg a betegséget. Így van ez valahogy az áldozat kérdésével is; senki sem „érdemli meg”, hogy valamilyen módon bántalmazzák, viszont könnyebb bajba kerülni, ha óvatlanok vagyunk.
Írásomat Cesare Beccaria, olasz jogtudós, kriminológus szavaival zárnám, aki egyszer azt mondta, hogy a bűncselekményeket jobb megelőzni, mint büntetni. Úgy vélem, az áldozattá válást is jobb megelőzni, mint áldozattá válni.
