Külföldön ugyanis három napot tart a szavazás, így péntek déltől egészen vasárnapig lehet voksolni. Ez a gesztus mindenképpen demokratikus intézkedés, de az már kevésbé, hogy a lakosságnak úgy kell választania a jelöltek közül, hogy a legesélyesebb versenyzők gyáva módon lapítottak a kampány alatt, egyikük sem mert kockáztatni, s elvégre megfosztották a választókat attól, hogy az ország számára fontos kérdésekben vitát generáljanak. Ezek a viták hozzájárulhatnak a demokratikus gyakorlat erősítéséhez, megoldások találásához, hiszen a romániai társadalom ma annyira súlyos problémákkal küzd, hogy azok megoldására nem vállalkozhat egyetlen személy vagy egyetlen párt.
Klaus Iohannis hivatalban levő elnök a végső győzelemre leginkább esélyes jelölt magabiztosságával és arroganciájával semmibe vette a választókat. Kizárólag jól szabályozott és megkoreografált kampányrendezvényeken volt hajlandó megjelenni, nem tartott egy sajtótájékoztatót sem, újságoknak és televízióknak sem adott interjút, de a fő ellenfeleit is messze elkerülte, hogy ne kelljen szembesülnie saját tehetetlenségével, hiányosságaival, ötletszegénységével. Öt év után Romániának olyan elnöke van, akiről még mindig nem tudjuk, hogy milyen konkrét elképzelései vannak az ország jövőjéről azon túl, hogy a lehető legmélyebben kiszolgáljuk az észak-atlanti és európai érdekeket és szolgai módon végrehajtjuk az elvárásokat. Valószínűleg nem azért nem tudjuk, mert ezt valakik nagyon eltitkolnák, hanem inkább az a probléma, hogy nem tudják az ország vezetői, hogy öt, tíz, húsz év múlva hol kellene tartania Romániának. Nincs pontos válaszuk azokra a kérdésekre, hogy milyen szerepet tölthet be Románia a régióban, milyen gazdasági és politikai prioritásai kellene legyenek, melyek azok a területek, amelyen kiemelkedőt nyújthat, és hogyan kellene ezeket megtámogatni anyagi eszközökkel és humánerőforrással ahhoz, hogy a rejtőzködő potenciál ne maradjon kihasználatlan. Nem utolsó sorban az sem mellékes, hogy milyen szövetségesekkel kíván Románia fontosabb regionális szerepre törni, amire gazdaságának ereje és nagysága kétségtelenül feljogosítja. A román külpolitika fantáziátlan módon lehorgonyzott az Egyesült Államokkal kialakított stratégiai partnerség mellett, és azt hiszi, hogy egyedül a Washingtonnal kötött szövetség elég lesz a boldoguláshoz. A mai külpolitikai viszonyok azonban ennél sokkal komplexebbek, egyértelmű, hogy Romániának nyitnia kellene a szomszédai fele, de szinte mindegyikkel valami baja van, így marad az amerikai viszony egyoldalúsága, ami azonban édeskevés ahhoz, hogy Bukarest fontos regionális tényezővé váljon.
Emellett azt látjuk, hogy Románia a saját házi feladatait képtelen elvégezni, miközben jelentős beruházások révén fegyvereket, harckocsikat, hajókat vásárol nyugati partnereitől, nem biztosít olyan alapvető infrastruktúrát, amelyen ezeket a meglehetősen korszerű hadászati eszközöket szükség esetén hatékonyan lehet használni. Magyarán lesznek Romániának modern tankjai, de azok nem fognak tudni közlekedni elég gyorsan az elavult úthálózaton. Jó lett volna vitákat hallani arról is, hogy miként lehet hazacsalogatni a külföldön élők egy részét, lássuk, kinek milyen ötlete van, hogyan lehet olyan körülményeket teremteni itthon rövid- és középtávon ahhoz, hogy az aktív dolgozók ne külföldi országok GDP-jét, hanem a hazait növeljék.
A részvétel függvényében dőlhet el, hogy a második fordulóban ki lesz Iohannis kihívója, mert az nem tűnik kétségesnek a felmérések alapján, hogy a jelenlegi elnök az első helyről, jelentős előnnyel fogja várni a november 24-i végső küzdelmet. Viorica Dăncilă, Mircea Diaconu vagy Dan Barna lehet a második befutó. Versenyük annyira szoros, hogy választás előtt lehetetlen megjósolni melyikük fog továbblépni. Mindhárom jelöltnek úgy tűnik ez a maximális győzelem, amit elérhet.
Romániai magyar választóként úgy gondolom, hogy az egyedüli vállalható jelölt Kelemen Hunor, hiszen a román politikusok még mindig nem merik valódi ajánlattal megszólítani a magyarságot. Nem is csoda, hiszen a jogállamisági és európai máz mögött erősen jelen van a nacionalizmus, amely ismét erőre kapott, csak szalonképesebb formában, mint korábban. A második fordulóban könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, mint 2000-ben, amikor Ion Iliescu és Corneliu Vadim Tudor küzdött a szavazók kegyeiért. Minden hasonlat persze sántít és nem tökéletes, de az már most látszik, hogy az esélyes jelöltek közül senki nem képes túllépni 2019-ben sem a „kisebbik rossz kategóriát”, amelyre mintha örökké kárhoztatva lenne a romániai magyarság.
