Ezt Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter javasolja, aki szerint a végzősöknek alig néhány hét maradt hátra a tanévből, nem kellene ebben az időszakban is alkalmazni a fél osztály iskolában – fél osztály online megoldást, hiszen a vizsgákra való megfelelő felkészüléshez nagyon fontos a jelenlét.
Mint ismeretes, a zöld forgatókönyv azokon a településeken érvényes, ahol a fertőzöttségi arány 1 ezrelék alatt van. A másik két forgatókönyv alkalmazása esetében az óvodásokat, elemistákat és a végzős diákokat várják vissza az iskolába.
A tanügyminiszter ugyanakkor arra kérte a tárcaközi bizottságot és az egészségügyi minisztert, tegyék lehetővé a non-invazív vírus-tesztelést az iskolákban. Az oktatási tárca vezetője szerint erre még a tanulók iskolába való visszatérése előtt sort kell keríteni.
Cîmpeanu azzal érvelt, hogy egyre több európai államban folyamodnak ehhez a megoldáshoz. Legutóbb Olaszország vezette be ezt az eljárást, amelyet Németországban, Ausztriában, Franciaországban is alkalmaznak. A non-invazív teszteket olyan tanulók esetében alkalmazzák, akiknek tüneteik vannak, vagy kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel. A non-invazív teszt eredményét utólag PCR-tesztnek is vissza kell igazolnia. Ez a módszer nagyon hatékony eszköznek bizonyul az egészségügyi biztonság szempontjából - magyarázta a miniszter.
Az oktatási tárca vezetője többek közt elmondta azt is: kezdeményezni fogják, hogy minden oktatási intézményben alkalmazzanak pszichológust, ez 2-3 ezer új posztot jelent. Azt azonban elismerte, jelenleg nincs megfelelő számú felkészült szakember a feladatra.