FRISSÍTÉS: Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter az iskolák működési forgatókönyve kapcsán bejelentette, hogy a műszaki-tudományos csoport úgy döntött, nem köti fertőzöttségi mutatóhoz az iskolák működését és a jelenléti oktatás felfüggesztését. Párhuzamosan pedig elrendelik, hogy az illetékes hatóságok fokozottabban ellenőrizzék a járványvédelmi intézkedések betartását. A műszaki-tuományos csoport döntött még további intézkedéseket elfogadásáról az iskolai tesztelések fokozására, azáltal, hogy kérelmet nyújt be az Országos Gyógyszerügynökséghez a nem invazív, nyál alapú tesztek használatának jóváhagyására. – A szükséges procedurális lépéseket megtesszük október 1-ig, hogy október 4-től már az új szabályozás szerint működhessek a tanintézetek – fogalmazott a tárcavezető.
Cîmpeanu kifejtette: az egyik lehetőség az, hogy tartják magukat a rendelethez, amely előírja, hogy 6 ezrelékes fertőzöttségi arány fölött az iskolák online oktatásra térnek át, kivéve a speciális iskolákat, bölcsődéket és óvodákat, valamint a terápiás órákat. A másik lehetőség a 6 ezrelékes küszöb megemelése, ehhez azonban az egészségügyi minisztérium, az oltáskampányt koordináló bizottság, az országos vészhelyzeti bizottság és az országos közegészségügyi intézet közös megállapodására van szükség.
A miniszter ígéretet tett arra, hogy péntekig nyilvánosságra hozzák, milyen forgatókönyv alapján kell megszervezni jövő héttől az oktatást. Cîmpeanu a Digi 24 kedd esti műsorában úgy nyilatkozott: ő maga mindent megtenne, hogy az iskolák nyitva maradjanak, és folytatódjon a jelenléti oktatás, de az erre vonatkozó döntés nem tőle függ, mert nincsenek orvosi és járványügyi ismeretei.
Cîmpeanu arról számolt be, hogy az általa vezetett minisztériumhoz nagyon sok, egymással ellentétes célokért küzdő petíció érkezik: eddig 183 petícióban kérték szülők és tanárok a távoktatásra való áttérést, ugyanakkor 175 olyan petíciót is kapott a szaktárca, amelyek a jelenléti oktatás folytatását és az iskolák nyitva tartását követelik.
Egyes városok – beleértve Kolozsvárt is – már szerdán elérte a 6 ezrelékes fertőzöttségi arányt. „Most mindannyian azon töprengünk, hogyan választottuk ki ezt a hat ezrelékes küszöböt. (...) Amikor ezt megszabták, sokan meg voltak győződve, hogy soha meg sem fogjuk közelíteni” – mondta a miniszter.
Valeriu Gheorghiţă, a lakosság immunizálását koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője szerdán elmondta: a 12 és 19 év közötti korosztályból több mint 215 000-en kapták meg a koronavírus elleni oltás legalább első adagját.
A 12-17 éves korosztályt két típusú vakcinával lehet beoltani, a BioNtech/Pfizer, illetve a Moderna oltóanyagával. Gheorghiţă hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a közösségbe járó, társasági életet élő fiatalok beoltassák magukat.
A katonaorvos arról is beszámolt, hogy az utóbbi két héten megnőtt az oltakozási kedv: kedden közel húszezren oltatták be magukat, és ez a szám várhatóan nőni fog.
„Nagyon fontos lenne a következő időszakban elérni a maximális oltási kapacitásunkat, a napi 100 000 beadott adagot. Ily módon be tudnánk hozni az elmúlt hetek lemaradását, és elérni egy olyan átoltottsági szintet, amellyel már gátat tudunk szabni a járvány következményeinek. És amikor a járvány következményeiről beszélünk, valójában emberéletek elvesztéséről beszélünk” – fogalmazott az oltáskampány vezetője.
Arra is figyelmeztetett, hogy az immunizálás elengedhetetlen fontos a jelenléti oktatás folytatásához. Az online oktatás okozta hátrányokat egyelőre nehéz felbecsülni, de ezek kétségkívül jelentősek, főleg olyan gyermekek számára, akik nehéz körülmények között, szűkösen élnek. A biztonságos körülmények között zajló jelenléti oktatáshoz szülők, nagyszülők, tanulók beoltására, társadalmi összefogásra van szükség – hangsúlyozta Valeriu Gheorghiţă.
KÖZEL 450 DIÁK KORONAVÍRUSOS KOLOZS MEGYÉBEN
Kolozs megyében 438 diáknál és 116 tanügyben dolgozónál diagnosztizáltak koronavírust, emiatt 258 osztály vagy csoport személyes jelenléttel történő oktatását függesztették fel, ami összesen 6810 kiskorút érint. Kolozs megyében 93 tanintézmény érintett koronavírus fertőzés miatti korlátozásokban, ebből 62 kolozsvári. A Sigismund Toduta Zeneiskolában 2 diák és 4 tanár/személyzet, az Apáczai Csere János Elméleti líceumban 3 diák, Református Kollégium 5 diák és 4 tanár/személyzet, a Báthory István Elméleti Líceumban 4 diák és 1 tanár/személyzet, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban 1 diák, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban 2 diák, Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában 1 diák koronavírusos. A legtöbb koronavírusos esetet a Ioan Bob Általános Iskolában (23 diák és 1 tanár) és a Mihai Eminescu Elméleti Líceumban (19 diák és 3 tanár) jegyezték tegnapig, előbb esetében 12, utóbbiéban 9 osztályban függesztették fel a jelenléti oktatást.