A centenáriumról másképpen

A centenáriumról másképpen
Még pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román-magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot. A vad nacionalista ordas eszméktől fröcsögő, egyoldalú televíziós adások célja, hogy a román lakosságot feltüzeljék, meggyűlöltessék a magyarokat és ezáltal előkészítenék a terepet arra, hogy megnyirbálják a nemzeti kisebbségek, kifejezetten a magyarok jogait. Abban reménykednek, hogy ezt a lakosság nagy része tiltakozás nélkül elfogadja, főleg ha ráhangolják erre. Egy ilyen burkolt terv már jó ideje észrevehető, mindenki vérmérséklete szerint ítélheti meg, hogy mekkora sikere lehet. A borúlátóknak a két világháború között vagy a kommunizmus második felében megtapasztalt kisebbségi jogfosztást juttathatja eszébe a terv, a derűlátók pedig azt hajtogatják, hogy az EU- és a NATO-tagság mindenre gyógyírt jelent, és a történelem kereke nem fordítható vissza.

Nem akarom eldönteni, hogy a reménykedőknek vagy a szomorkodóknak, a lazáknak vagy a szorongóknak van-e igazuk. Arra kell odafigyelni, hogy a lehető legnagyobb mértékben vonjuk ki magunkat ezeknek az álvitáknak, hergelő lázításoknak a hatása alól. Nem kötelező förmedvényes tévéműsorokat nézni, amúgy is értesülünk hírből róluk másnap baráti beszámolókból. A Kárpát-medencében sokféle ellenséges, szervezett hergelést átéltünk már, ezeknek a társadalomba való átültetése távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy a primitív kiagyalók sematikusan és leegyszerűsítve elképzelik, főleg ma nem, amikor számos tömegtájékozódási eszköz létezik.

A románok többségében olyan kép fog élni rólunk, amilyet sugárzunk magunkról. Ha nyitott, vagány, jókedvű, kétnyelvű kisebbségiek leszünk, akkor jöhetnek a legvadabb nacionalista hordószónokok is, mert úgysem fogják tudni elhitetni a rólunk kitalált rágalmaikat nemzettársaikkal. Továbbra is arra kell törekednie a romániai magyar közösségnek, hogy büszkén, nyíltan felvállalja kultúráját, történelmét, amelyből nap mint nap erőt meríthet. Emellett a versenyképességre, az önszerveződésre kell nagy hangsúlyt fektetnie, mert ezek adják azt az erőt, amivel százezer rágalmazó, szitkozódó és gyűlölködő szóvirágbomba játszi könnyedséggel visszaverhető. Át kell látnunk a szitán, fel kell ismerni az említett álságos tervet, amely máris nem annyira félelmetes, hiszen ha rájövünk, hogy mi a célja rosszakaróinknak, könnyebben tudunk védekezni támadásaik káros hatásától.

Az 1918-as román Nagy Egyesülés egyértelmű, hogy nem jelent ünnepet a romániai magyaroknak, akik ekkor veszítették el államiságukat és kisebbségi sorsba kerültek. A manipulációktól mentes, józan paraszti ésszel gondolkodó románok is tudják ezt, és lelkük mélyén át is tudják érezni, hogy amennyiben fordítva alakult volna a történelem, valami hasonlót éreznének ők is. Arra viszont nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell, hogy túl sok keserűség ne gyűljön fel bennünk, és mi se dramatizáljuk túl a centenáriumot.

Tény, hogy nehéz év lesz a 2018-as, amikor sok oldalról megpróbálják destabilizálni az etnikai viszonyokat, de legalább mi magunk meg kellene tennünk mindent azért, hogy ezeket a kísérleteket meghiúsítsuk. Fölösleges nagyotmondásokkal nem kellene hozzájárulnunk a gyűlölködés szításához, el kell ismernünk, hogy a románoknak hatalmas ünnep ez, hiszen csodával határos módon sikerült összerakni azt a Romániát, amely ma is csak bukdácsol Európa perifériáján. Ugyanakkor olyan homogén államot sikerült összekovácsolni száz év alatt, amely 2018-ban biztos talajon áll, EU- és NATO-tag, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan szét fog esni. Ez olyan siker, amely ha nekünk jött volna össze, minden további nélkül büszkék lennénk rá.

bbte-oszifelveteli2Hirdetés

Romániát száz évvel ezelőtt sok minden terhelte. Betegségek, írástudatlanság, gazdasági elmaradottság, hatalmas különbségek a régiók között. Ezeknek a terheknek egy része megmaradt, régiónként továbbra is jelentős mentalitásbeli különbségeket vehetünk észre, de a románság azért ma száz évvel a Nagy Egyesülés után sokkal egységesebb, mint volt akkor. A nyelv, a kultúra erős kötelék, akárcsak nekünk, hiszen száz év alatt az asszimilációs törekvések ellenére sem tudtak minket, magyarokat beolvasztani.

Ezért jó lenne, ha a centenárium jegyében kevesebb görcsösséggel és egymásnak feszüléssel viszonyulnánk nemzeti félelmeinkhez, mert ezek léteznek mindkét oldalon. Mi is időnként túl érzékenyek vagyunk, ahogy a románok is túllihegik a magyarok lojalitásának kérdését, és főleg az a baj, hogy mindkét oldalon többnyire a kizárólagosságra való törekvés figyelhető meg. Azt kell elfogadni a centenárium jegyében, hogy Erdély román, magyar, szász, cigány, zsidó, örmény föld egyaránt, évszázadokon át egymás mellett éltek ezek a közösségek. Ez a jövőben sem kellene, hogy változzon, ha megfelelő józansággal viszonyulunk a mai kihívásokhoz. Nem kellene görcsösen ragaszkodni, hogy Petőfi Sándor, Nicolae Bălcescu, Avram Iancu, Kossuth Lajos „fejével gondolkozzunk”, hanem mi magunk, próbáljuk megadni saját válaszainkat a XXI. századi kihívásokra. Kell ismerni a múltat, de meg kell találni a ma érvényes fogalom- és eszköztárat, fel kell ismerni a folyamatosan változó kihívásokat.

Éberséggel, nyitottsággal, hatalmas nyugodtsággal és még több türelemmel 2018-at is át fogjuk vészelni, együtt és egymás mellett, akárcsak az eddigi több évszázadot, még akkor is, ha ezt bizonyos háttérerők nem így akarják.