Szándékosan állítottunk ki éppen nyolcvankilenc munkát? - kérdi tőlem Ferencz Zsolt, az újságtól a rádióhoz „áttelepült” fiatal, de béemcés ügyekben – és persze másokban is – fölöttébb járatos szerkesztő-riporter, s mielőtt még meglepetésemből fölocsúdnék, már magyarázza is a furcsa kérdést. Merthogy szerinte biztos így akartuk érzékeltetni patinás szervezetünk életkorát. Az ötlet egyébként remek, és stílusos is lett volna élni vele, de ki kellett ábrándítanom. A kiállítás rendezése közben se a kurátor Bordás Beátának, se nekünk béemcéseknek ez bizony eszünkbe se jutott. Véletlen egybeesésről van szó, de kedves véletlenről. Hiszen a beérkezett munkákból a hely és a minőség függvényében válogattunk, s így jutottunk el ehhez a se nem kerek, se nem különösebben karakteres, de információs értékénél fogva annál jelentősebb számhoz. Az éles szemű riporter pedig észrevette az egyezést, és azonnal le is csapott rá.
A BMC évente megrendezett, januári kiállításainak sajátos hangulatuk van, s ez a hangulat évről évre változik. A kiállítók zöme nagyjából változatlan ugyan, az összhatás mégis mindig más. S persze hasonlítgatunk. Általában az előző évi jelentkezéshez. Csakhogy pillanatnyilag nehéz lenne a tavalyi tárlatot túlszárnyalnunk. Ami múzeumi szereplésünk szempontjából is premiernek számított, és amelyen a BMC valamennyi régiója, Székelyföld, a nyugati határvidék, Szilágyság, Vajdahunyad és környéke egyaránt képviseltette magát. Még hozzá legjobbjaival.
Hasonló méretű, országos megmozdulásokra azonban erőnkből és anyagi lehetőségeinkből is csak ritkábban futja. Most, szokásunkhoz híven, ismét csak helyi erőforrásainkból táplálkozhattunk. A kolozsvári csoportnak kellett felzárkóznia az előző évi magas mércéhez. Amit sikerült is megközelítenünk.
Az idei rendezvényt belengte a 2017-es esztendő nagy halottjának, Kántor Lajosnak, a BMC igaz barátjának és támogatójának a szellemisége. A tárlatot az ő emlékének szenteltük, amelyet művészileg Valovits László nagyméretű, kifejező portréja érzékeltetett.
De előző elnökünk, az öt évvel ezelőtt elhunyt Munkácsy-díjas festőművész, Jakobovits Miklós szellemisége is élőbbnek bizonyult, mint valaha. A szervezet folytonosságát biztosító, egykori fiatalító kísérletei mára beértek, olyannyira, hogy ennek a jelenlegi tárlatnak a sajátos hangulata is, részben, fiataljainknak köszönhető. Mások mellett Máthé Lászlónak, aki közvetlenül a megnyitó előtti napokban vehette át Szentendrén a megtisztelő Barcsay-díjat, s akinek béemcés szereplései évek óta eseményszámba mennek. A 21. század visszásságaira érzékenyen reagáló festő precízen megmunkált, archaizáló, sajátos fricskába összegzi mély sötét véleményét a korról, amelyben élnie adatott. A kutyavilág, a mondanivalót kiugrasztó sajátos fénybeszéd és utolérhetetlen árnyalati gazdagság, feszültséggel telített visszafogottság uralja Cím nélkül is egyértelműen sokat mondó, önmagáért beszélő munkáját. Mindezt pedig gondolkodói mivoltát, lelkületét felvillantó önarcképével egészíti ki.
Matei László a harsogó igazmondás híve. Tematikában, színben és formában egyaránt. Némi iróniával fűszerezett, egyenes festői beszéde, tekintet csalogató, lendületes ecsetkezelésű, nagyméretű munkái valósággal uralják a falat. Dobribán Lini Enikő Vízesés című munkája pedig dinamikus fény-szín-forma együttesével tűnik ki.
Felházi Ágnes a sajátos titokzatosságba burkolt, lírai absztrakt mestere. Sejtelmesen kifejező, gazdagon árnyalt színvilág, mívesség jellemzi méreteiben visszafogott, de annál kifejezőbb munkáját.
Méreteiben szintén visszafogott, de sajátosan mély és líraian kifejező Mira Marincas fotóművészeti bravúrja valamint Erdős Zsigmond elegáns megfogalmazásai. Lovadi Kinga Aranyfonalai és Kányádi Iréne Ünnep című munkái a színekben rejlő fotós lehetőségeket is sikeresen aknázzák ki.
Szobrászatban Gergely Zoltán remekelt ismét, életigenlő, letisztult formavilágú, tömören kifejező Magringató című, míves alkotásával. A Koncz-Münich házaspár, Judith és András festői-kerámiai felhozatala pedig, mint általában, most is a legkorszerűbb és legsajátosabb egyedi formavilágával, mondanivalójával, technikai precizitásával ejti rabul a néző tekintetét.
A fiatalok tehát hangulatformáló résztvevői az idei tárlatnak.
A kiállításon maximum két munkával lehetett részt venni, egyetlen kivételt azonban mégis tettünk. Az 1994-ben újraalakult BMC alapítótagja, a mindannyiunk által kedvelt, elismert és tisztelt Soó Zöld Margit Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész, szervezetünk vezéregyénisége négy munkával szerepel. Pasztelljei, szénrajzai azt az alaphangot ütik le, amely kezdetektől fogva jellemezte a céhet, s amely a legtisztább kóskárolyi örökségnek minősíthető. Rangot és elismerést biztosítva szervezetünknek.
Heim András Freskótöredék című munkája a törékeny művészi lét sajátosan markáns, drámai kifejezőerővel olajba fogalmazott festői kinyilatkoztatása.
Őszinte szín-vallás a főfalat uraló, Kőmíves Andor keze munkáját, érzékeny lelkületét, sajátos világlátását megjelenítő akril munka, a Tiltott kert is. Szürrealista jegyekkel felruházott, édeni miliőben kiteljesedő, képletesen is rózsaszínesbe fogalmazott álomvilág. És álomszerű, titokzatos, de valós világ köszön vissza Károly Zöld Gyöngyi tömören kifejező, a szürkék megannyi változatát felvonultató, lírai megfogalmazásában, a Mallnitzi köd című infográfiában.
Fekete-fehérben megjelenített festői megnyilatkozásokat láthatunk Csata Herminától és Dobribán Emiltől. Előbbi a líra jegyében fogant, utóbbi harsogóbb, a figuratív ábrázolás sajátosan karakteres megnyilvánulása.
Színeiben gazdagon árnyalt, egymást sikeresen kiegészítő két munkával szerepel Bordy Margit. A művész által kedvelt kép a képben megoldással készült Ébredő természet és a Valahol Erdélyben című lírai vallomás – a transzcendencia jegyében fogant, akár diptichonnak is nevezhető festményegyüttes – a realitásból táplálkozik ugyan, de sejtelmességével mintha hidat képezne ég és föld között. És hasonló jegyekkel felruházott, faktúrájában is figyelemfelkeltő festői bravúr Tosa Szilágyi Katalin Idegenvezetője.
Gally A. Katalin olajban, pasztellben egyaránt maradandót alkotott. A Lacrimoso és a Gyümölcsfa szimbolikus jelentéstartalommal felruházott, biblikus ihletettségű, kifinomult szín- és formavilágú, könnyeden libbenő, lélekből fakadó, festői sóhaj. De Forró Ágnes sem éppen vidám vizeken hajózik. Migráció című munkái a művész sajátos formavilágához igazodva jelzik lelki állapotát. A magányosság, a bánat barométerei ezek a sajátosan stilizált lovak. Horváth Gyöngyvér kollográfiában játszik sikerrel az élénk színekkel, karakteres formákkal, fényekkel, olajba fogalmazott Nyírese viszont már visszafogottabb, líraibb, és éppen kiegyensúlyozott szín- és formavilágával ér el maximális hatást.
Műélvezet korhatárok nélkül a BMC-tárlaton (fotó: Horváth László)
Székely Géza markánsan figyelemfelkeltő Szilágysági Szent Johannája és gondolatébresztő, míves Magán(y)mitológiája a tárlat grafikai anyagának kimagasló összetevői. És míves munkákkal szerepel Takács Gábor, Nagy Tibor, Suciu Katalin, s immár post mortem Orbán István.
A Motívumok születése motiválta Tompos Opra Ágota figyelemfelkeltő, festői megnyilatkozását, s bizonyos fokig ugyancsak a motívumok vonzásában készültek M. Lovász Noémi dekoratív Madárdalai is.
Sajátos motívumokban bővelkedő, archaikusan modern, faktúrájában is egyedi, metaforikus festői megfogalmazásban állít aranyba foglalt, kimagasló emléket A teremtőknek Starmüller Katalin. Essig Klárát a Mátyás-év hangulata késztette alkotásra és a száz év felé közeledő Gedeon Zoltán festménye sem hiányzik a tárlatról.
Kiállított munkáinak tanúsága szerint különösen eredményes évet zárt Lukács Solymossy Éva, és tetszettek Deleanu Márta, Lukáts Mária, Kolozsi Simona, Tóth Ildikó Ilona, Labancz Cismasiu Ágnes, Suba László, Pócsai András, id, és ifj. Starmüller Géza és Kocsis Ildikó alkotásai. Nagy Annamária esetében viszont az ötletes festői Útkeresés mellől hiányoltuk annyira kedvelt és értékelt üvegmunkáit.
Tudoran Klára színekben gazdag, dekoratívan gondolatébresztő falikárpitja mellett, grafikában is említésre méltót alkotott, Palkó Ernő kerámiában jeleskedik ismét, Balázs László bőrmetszeteinek eleganciájával tűnik ki, Horváth László és Essig József értékes fotókkal szerepel. Fodor Nagy Éva akvarellje, a klasszikus hangvételű, míves Portré pedig kitűnő lélekrajz is. Felházi Lenke és a fiatal textiles, Pop Emese munkái sem hiányoznak a tárlatról.
A Munkácsy-díjas szobrászművész, Kolozsi Tibor bronzban csillogtatja meg ismét tehetségét. Gondolkodója a végletekig letisztult, tömören kifejező térbefogalmazás mintapéldája.
