Amint az Országos Statisztikai Intézet (INS) által ma nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, városon nagyobb volt a foglalkoztatottsági ráta, mint vidéken – 62,6 százalék vs. 60,2 százalék.
A fiatalok körében (15-24 év) 22,3 százalékon, az idősek körében (55-64 év) pedig 42,8 százalékon állt a mutató.
A foglalkoztatottsági ráta a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében volt a legmagasabb, elérte a 86,2 százalékot. A középfokú végzettséggel rendelkezők 65,2 százaléka dolgozott, az alacsony végzettségűek körében pedig alig 41 százalékos volt a mutató.
Az alkalmazottak száma 139 ezerrel nőtt tavaly 2015-höz képest, és továbbra is ez a kategória jelentette a legnagyobb szeletet a foglalkoztatottak körében, 73,4 százalékot tett ki. A szabadúszók és családi vállalkozásban dolgozók a foglalkoztatottak 25,6 százalékát jelentették.
A foglalkoztatottak 23,1 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 29,9 százalék az iparban vagy az építőiparban, míg 47 százalék a szolgáltatói szektorban.
2016-ban a foglalkoztatottak 8,6 százaléka (723 ezer személy) dolgozott részmunkaidőben, közülük a legtöbben, 82,8 százalék a mezőgazdaságban.
Tavaly az átlagos munkaidő heti 38,8 óra volt. 130 ezer személynek volt második munkahelye is, ahol átlagosan heti 12,9 órát dolgozott.
A munkanélküliségi ráta 5,9 százalékos volt, ami visszaesést jelent az egy évvel korábban regisztrált 6,8 százalékhoz képest.
A nők körében továbbra is alacsonyabb volt az állástalanok aránya, mint a férfiaknál – 6,6 százalék a férfiaknál, 5 százalék a nőknél. Vidéken 6,3 százalékon, városon pedig 5,6 százalékon állt a mutató.
A munkanélküliségi ráta a fiatalok körében volt a legmagasabb, elérte a 20,6 százalékot.
Az alacsony végzettségűek körében 7,6 százalékos, a középfokú végzettséggel rendelkezők körében 6,2 százalékos, a felsőfokú végzettségűek körében pedig alig 3,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.