11. KMN: Olimpiára készül Miklós Andrea

11. KMN: Olimpiára készül Miklós Andrea
A háromnapos 11. Kolozsvári Magyar Napokba sportjellegű beszélgetés is belefért Atléta és személyi edző: az olimpiai kvalifikáció projektje címmel, amelynek meghívottja Miklós Andrea ifjúsági Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes atléta volt, személyi edzője, Kanizsay Lilla nem tudott végül részt venni az eseményen.

A házigazda szerepét Killyéni András és Boros Miklós töltötte be. A másodéves egyetemista Miklós Andrea arról vallott, milyen nehéz volt ez az időszak, mivel kizökkent a szokásos menetből a koronavírus-járvány kezdetén, főleg a bizonytalanság miatt, amikor sorra maradtak el az atlétikai rendezvények. A sportoló 10 napja Belgium fővárosában, Brüsszelben került újra versenyhelyzetbe, addig csak az edzés tölthette ki az idejét. A 400 méteres síkfutásban szereplő atléta 53,04 másodperces eredményénél a közeljövőben sokkal jobbat vár, idén még két-három vetélkedőn indul. A felkészülés során idén télen Portugáliában is edzőtáboroznak, de jövő márciusban is lehetséges, hogy az ibériai országban vagy Törökországban készülnek még.

Miklós Andrea elmondta, hogy hosszadalmas az olimpiára való kijutás folyamata, türelem kell hozzá, jól meg kell választani a versenyeket, jól kell időzíteni a formát. Az olimpiai kvalifikációs szint 51,30 mp lenne, de ezenkívül a világranglistán a legjobb 48 versenyző juthat ki Tokióba – Miklós főleg ebben reménykedik, jelenleg is a legjobb 40 közé tartozik. Egyéni csúcsa 52,07 mp, ezzel lett ezüstérmes a finnországi Tamperében rendezett világbajnokságon, de fedettpályás versenyen idén ért már el 52,37-et is (mint elmondta, teremben ezt a számot nehezebb futni, mert ez két kört jelent, szemben a szabadtéri egy körrel).

Ezt az emlékezetes versenyt felvételről megtekinthette a közönség, Miklós Andreának élményt jelentett átélni újra ezeket a pillanatokat. Elmondása szerint főleg az első 200 m-en van még javítanivalója, de természetesen a hajrásprintje is fejleszthető. Nem babonás ugyan, de a finnországi verseny napján egy kétpettyes bogárka szállt a kezére, mintegy megjövendölve az ezüstérmet.

Az atléta a 4 x 400 m-es váltó tagja is volt, de beszámolója szerint Romániának nincs esélye ebben a számban kijutni az elhalasztott olimpiára, ugyanis a staféta két tagja kivált, más versenyszámokat részesítenek előnyben.

Az adidasszal való szerződésének köszönhetően most már könnyebb, hogy nem kell arra gondolnia, hogy mivel vásárolja meg a futócipőit. Az atléta távoktatásban végzi az egyetemet, a futás mellett még az úszást kedveli, a labdasportokat kevésbé. Hetente hat-nyolc edzés tölti ki az idejét, a 400 m-es szám kiválasztása előtt más atlétikai futószámokat és a távolugrást is kipróbálta. Edzője, Kanizsay Magdolna ritkán kritizálja, minden felkészülési részletet, versenykiválasztást együtt megbeszélnek, lánya, Kanizsay Lilla pedig a személyi edzője. Klubjánál gyógyedző nem, de sportpszichológus bármikor a rendelkezésére áll.

Borítókép: TOMPA RÉKA FELVÉTELE

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport
A kolozsvári Miklós Andrea – aki jelenleg a Bukaresti MSC atlétája – érte el a 15 fős román küldöttség legjobb eredményét a lengyelországi Torunban rendezett fedett pályás atlétikai Eb-n. Kanizsay Magdolna tanítványa 400 m-en 52,10 másodperccel hatodik lett a versenyszám 41 indulója között.
Sport
Jankovics Dániel nyolcadik lett magasugrásban, Kozák Luca pedig a 60 méter gáton vasárnap a toruni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Sport