Beavatkozások a városképbe
A várost nem csak azzal lehet rombolni, hogy meghamisítjuk a történelmét, nem szolgáltatjuk vissza műemlék épületeit, karbantartásukat elhanyagoljuk, értékes, évszázados síremlékeit hagyjuk összetörni, eltüntetni, az őshonos kisebbség jogait lábbal tiporjuk. Van még a „tarsolyban” módszer, az előbbieket jól kiegészítő és legalább olyan hatásos, viszont sokkal ravaszabb: a közérdek, a közjó szolgálásának leple alatt a város arculatán és hangulatán alattomosan mély, aligha valaha begyógyuló-gyógyítható sebeket ejtenek. Ha a műemlék épületeket nem tüntethetik el a föld színéről, akkor kétes törvényességgel beépítik a köztes telkeket – lásd a tanfelügyelőségnek 2013-ban a kétágú templom mögé felhúzott új székhelyét –, vagy belerondítanak az utcaképbe, műemlékövezetben, miután évszázados fákat vágtak ki – lásd Petőfi utca, koporsóház. A kettő ugyanaz. Ceauşescu iparosításán, betonrengeteg-építésén és Funar nemzetiszín-mániáján jóval túltesz a jelenlegi városvezető grandomániájával, dicshajhászásával, EU-s pénzéhségével. Méltó utódként, tudatosan vagy sem, de csillapíthatatlan étvággyal fogyasztja mindazt, ami még a régi Kolozsvárra emlékeztethetne bárkit.
• Új város. Az új várost a Hajnal negyed szélén lévő „Szárnyakról” ismerni meg majd. Kicsit fennebb hat darab új tízemeletes tömbház áll büszkén, a Vágóhíd téren 20 (húsz)emeletes tömb, a Monostoron a Fenesi út végén a 25 (huszonöt) emeletes torony... Lehet, hogy New Yorkban is így kezdődött, lehet, hogy tíz-húsz év múlva Kolozsváron is elszaporodnak a felhőkarcolók, legalábbis azoknak a kisebb testvérei? De kinek és minek? (Fél)milliós agglomerációvá kívánnák tenni Kolozsvárt? És kikkel, miféle lakossággal? Helybéliekkel, úgy értve hazai megyékből, városokból ideköltöző, avagy a föld kicsit távolabbi pontjairól származó, el-/bevándorló népekkel? De hiszen az új lakások elképzelhetetlenül drágák! Nem gond, fizetik nekik, csak jöjjenek! Kinek éri ez meg az ingatlancápákon kívül? Az övék (lesz) a város. Csakhogy az már nem Kolozsvár (lesz). Akár nevet is változtathatna.
Nemcsak a város, a környéke sem az igazi már, az sem ússza meg a „honfoglalást”, a velejáró természetrombolást: lásd a Donát út végén túl a Hajtás völgye környékén a fűből kinőtt blokkokat (a Bună ziuát már megszoktuk), lásd a Hójában a törvénytelen fakivágásokat, a majdani új tömbházakhoz vezető kővel beterített utat, a Bükkben ki tudja, mi készül... Nemsokára körgyűrűépítés, csak előbb még ki kell vágni a fél erdőt.
• A város egészsége. Azt állítják bizonyos kimutatások (vajon kiket kérdeztek meg?), hogy Kolozsvár élhető város. Hát éppenséggel az. Attól függ, hogyan értelmezzük az élhetőséget. Élni, túlélni, létezni, van néhány fokozat. Kolozsvár azonban semmiképp nem egészséges város. Nem a lég- és zajszennyezettség, sem a zsúfoltság, az állandósult, fullasztó közlekedési dugók miatt, hanem az egészséges várostervezési és gazdálkodási felfogás, hozzáállás, ésszerűség, a lakosokhoz való viszonyulás, a valóban környezet- és emberbarát megoldások – amit régen úgy neveztek: a gazdaszellem – hiánya miatt.
Természet – védelem!
A természettel való bánásmód nagyon sokat elárul egy városról, annak gazdájáról és lakóiról. Kolozsvár ezen a téren cseppet sem jeleskedik. Nem vigasztaló, hogy a fővárosban, Jászvásáron, Aradon (és a sort biztosan folytathatnánk) – hasonló a helyzet, ami például a köztéri fák metszését és a fakivágásokat illeti. Érthetetlen, honnan van annyi gyűlölet, indulat egyes emberekben a természet ellen. Pedig amióta csak megjelentünk a földön, a természet kiszolgál bennünket. Ezért végtelenül tisztelnünk kellene. Kiszolgál, miközben teljesen kiszolgáltatott nekünk. Néha fellázad ugyan, de általában nyugodtan bánthatjuk, nem tud védekezni ellenünk. Ha ki akarunk vágni egy fát, hát kivágjuk, ellentmondás nélkül fogja tűrni. Azonban a kisebbet, gyengébbet, védtelent bántó egyén nem az erejét és a hatalmát bizonyítja, hanem éppen annak ellenkezőjét. Nem hatalmas, csak visszaél a hatalmával. Ezt teszi a köztisztasági alkalmazott, amikor gallyazás címen vaktában csonkítja a fákat a láncfűrésszel, de nem különb a városvezetés sem, amikor kénye-kedve, anyagi érdekei szerint átszabja, sőt pusztítja a város régi zöldövezeteit (miközben állandóan az újak létrehozását fújja).
Épített örökségünket tőlünk telhetően igyekeszünk védeni, ápolni. Emellett, ezzel egy időben sokkal jobban kellene vigyáznunk az azt körülvevő természetre, nemkülönben a város bármely részén lévőre, amelynek évtizedekbe tellett a napjainkban látható méretűre, formájúra alakulni, az épületekkel együtt szerves egész városképet létrehozni. Nem volna szabad megengednünk, hogy percek alatt lekaszabolják, kiirtsák a fűt-fát parkjainkban, folyópartunkon valamiféle modern(nek hitt) építészeti, tájrendezési elvek, tervek, idegen tervezők ötletei alapján, ami talán még rosszabb, mint a fanyeső munkások hozzá nem értése.
• Nem állhat minden fa mellett valaki, hogy őrizze. A városi zöldövezeteket, parkokat, folyópartokat védetté kellene nyilvánítani, hátha jobban odafigyelnénk rájuk mindannyian, amíg még vannak, nem csak miután eltűnnek. Tudjuk: ők teszik kellemesebbé, elviselhetővé létezésünket kőből, betonból emelt várainkban. Ha törvény védené a városi zöldövezeteket – nemcsak a műemlék Sétateret, hanem akár a legkisebb parkocskát, tömbház melletti néhány fát, kis füves területet –, azaz jobban védené őket, avagy a törvény betartását vagy be nem tartását szigorúbban vennék, talán kevesebb lenne a koronaigazítás címén csúfosan megcsonkított fa városszerte, és (talán) nem mernék olyan könnyelműen kivágni azokat, amelyek az építész urak szerint útjukat állják égre törő terveiknek, nem öntenének betont a fű helyére... Emberibb hely lehetne ezáltal a város – mai, divatos szóval: élhetőbb.
Régi városrészek
A régi, hagyományos városrészeket annál inkább nem volna szabad durva kezekkel „modernné” átformálni.
• A Hétvezér tér. Hallom a rádióban, olvasom az újságokban, a Facebookon: a Grigorescu negyed központját – azaz a Hétvezér/Július 14. teret – is készülnek felújítani, „gyalogosbaráttá tenni”.
Először is az említett tér földrajzilag lehet, hogy a Donát negyed közepe táján helyezkedik el, de az itt lakóktól sohasem hallottam, hogy „központnak” nevezték volna, és soha nem játszott központi szerepet a városrész életében. A negyednek nincs központja, de igény sem mutatkozott rá sok évtizedes létezése alatt. Az itt lakók jól érzik magukat az egész negyedben. Különösen kellemes azokon az utcákon járni, amelyekben még magánházak vannak. Erre kitalálja valaki, hogy „Megújul Kolozsváron a Hétvezér/Július 14. tér és környéke! A tér mellett a Garibaldi utca, a Kund vezér/Sigismund Toduţă, a Töhötöm/Grozăvescu, a Levente/Milcov, a Vasvári Pál/Octavian Goga és a Huba vezér/George Enescu utca is új arculatot kap. A közel harmincötezer négyzetméteres területből több mint hatezer négyzetméter zöldövezet marad, a Hétvezér téren továbbra is lesz játszótér, sportpálya, fitneszövezet, de asztaliteniszre is nyílik majd lehetőség. A parkban továbbá egy automata illemhelyet is felállítanak, elektromos biciklik és rollerek számára is lesz itt töltőállomás. A projekt kivitelezői 262 új fát ültetnek az övezetbe, és a városi bútorzat is megújul. A projekt költségvetése áfával együtt 45,6 millió lej.” Így szól a Hétvezér tér tönkretételének hivatalos beharangozója, amely az alpolgármester asszony Facebook-oldalán volt olvasható 2021. december 10-én.
• Külalakja. Álljunk csak meg. Azoknak, akik nem ismerik ezt a városrészt – városatyáink is közéjük tartoznának? –, ajánlanám, valódi környezetbarát módjára sétáljanak egyet ezen a környéken egy szép őszi/téli napon, és saját szemükkel győződjenek meg az itteni állapotokról. Először figyeljék meg az utcákat. Néhány évvel ezelőtt aszfaltozták újra őket, és még mind elég jó állapotban vannak. Azután vegyék szemügyre az épületeket: ebben a városrészben többnyire földszintes, esetleg egyemeletes magánházak állnak, van néhány kisebb cég, egy-egy óvoda, vegyesbolt, virágüzlet. Az autóforgalom még közepesnek sem mondható, gyalogosok gyéren járnak az utcákon, leginkább az ott lakók, esetleg intéznivalóval a cégekhez érkezők, néhány ember a tér három oldalán lévő buszmegállóban. A parkban épek a játszótéri eszközök, a padok, a kis kosárpálya. A park fái és a járdák menti növényzet karbantartva, aránylag tisztaság, csend, nyugalom van. A park nem túlságosan látogatott, nem zajos, nem zsúfolt, éppen ezért kellemes. Ha valaki nem erre lakik vagy nem a parkba igyekszik, bármilyen kevés időt tölt is a környéken – éppen annyit, ameddig két tennivalója között végigmegy valamelyik utcán –, akkor is áthatja a városrész hangulata: kiegyensúlyozottabb lesz. Ezen a kis övezeten nincs mit javítani. Csak rontani lehet rajta.
• Hangulata. Csendes, nyugodt jellegét annak is köszönheti, hogy kicsit kívül esik a látogatottság körein. Könnyen elképzelhető, hogy a beígért nagy felújítás után sem válna sokkal látogatottabbá. Gondoljunk csak bele, hány kolozsvári lakos és/vagy turista fáradna ide a központból vagy más negyedekből, hogy a Főtér, a Sétatér vagy a Karolina tér helyett ezeken a kis utcákon sétálgasson. Múzeumok, templomok, üzletek, vendéglők, bárok, kürtőskalácsos, fagyis bódék nincsenek, vagyis semmi olyan, ami a turistát, látogatót, városi embert külön idevonzaná. Nincsenek, de nem is hiányoznak! Merem állítani, véleményemmel nem vagyok egyedül. Ez a városrész lakónegyed, méghozzá sok évtizedes múlttal. Ebből kifolyólag a környéknek „csak” hangulata van, békebeli, kertvárosi. Amilyen a Rákóczi/Eremia Grigorescu, az Attila/Andrei Mureşanu, illetve az Erzsébet/Emil Racoviţă útnak, és még sorolhatnánk. Magánházban lakni kevesek kiváltsága, de meglehet, sokaknak már a szülei, nagyszülei is abban a házban laktak, más szóval őshonosak az illető utcában, városrészben. Tiszteletben kellene tartani a magánszférájukat, a nyugalmukat, a csendhez való jogukat. Nem kellene feltétlenül minden létező, még lélegző, lazább városi területet átszabni-átfesteni, szabadidős övezetté alakítani, sűrűbb autó-, bicikli-, rollerforgalmat, emberáradatot rászabadítani. Csak sajnos, a nyíltan kimondott szándék éppen az: ennek a városrésznek (is) megszüntetni a békés jellegét, a város többi részéhez hasonlóan ezt is a maguk (képtelen) képére alakítani:
„A negyed központja a Hétvezér/Július 14. tér, egy fontos zöldövezet, ahol elegendő hely akad a köztéri fejlesztésekre. Cél a Garibaldi hídnál kezdődő negyed újraélesztése, korszerűsítve a száz évvel ezelőtti utcaarculatokat, gyalogosprioritással, játszóterekkel, lelassított járműforgalommal, minél több növényzettel"
– írta a Szabadság 2020. július 29-én. Tisztelettel kérném városatyáinkat, hagyják békén a Hétvezér teret!
• Természetes folyamatok. Amúgy is szűnik – sajnos magától is – azon városrészek jellegzetessége, ahol évtizedeken keresztül kertes magánházak álltak: kiöregszik a lakosság, lerobbannak a valaha takaros, szép kis házikók. A gyerekek, unokák messze földön élnek, csak látogatóba jönnek haza nagy ritkán, visszatelepedni nem óhajtanak. Az örökösödési, adásvételi hercehurcák addig húzódnak, amíg a házaknak már csak a romjai maradnak, egy szép nap pedig megjelennek a munkagépek, és elkezd épülni az új ház. Nyilván legalább kétemeletes, egyenes vonalak, felületek, csupa beton és üveg a külseje, körülötte a valaha volt kis kert kiirtva, műkő lesz majd az udvaron és divatos reklámújságnövények, hatalmas, átláthatatlan vaskerítés, terepjárók és őrző kutyák az udvaron. Imigyen éled újjá a negyed és veszíti el fokozatosan az arculatát.
• Ismét a bicikliút témája. Egyébként a Hétvezér/Július 14. téren van már városibicikli-állomás (Cluj Bike) és néhány bicikliútszakasz. Nem tagadható, valóban lehetne még néhány utcán, de ehhez elegendő lenne az egyes utcák szélső sávjának – ajjaj!, akkor hol parkolnának az autók? De valóban, kik parkolnak a szélső sávokban? Hiszen akinek háza van, annak udvara is, ott kell(ene) hogy legyen hely az autójának! –, szóval elég lenne a szélső sávnak vagy a járdának a felét kijelölni és a biciklis jelével ellátni. Minek a többi cirkusz? Olvasom valahol, hogy a Hétvezér tér környékével az a gondjuk az embereknek, hogy autók parkolnak az utcák szélén és a Bercsényi/Rosetti utca (alternatív útvonal, a város kikerülésére) mindig be van dugulva Kisbács felé. De hát hol nem látni ebben a városban a szélső sávban vagy a járdán parkoló autót? Miért nem választják inkább a körgyűrűt? Bizonyára boldogan választanák, ha tisztelt városvezetésünk nem ülne fordítva a lovon: előbb elkezdi kiszorítani az autósokat a város utcáiról – keskeny utca, széles járda, bicikliút, parkolósáv –, azután majd épít körgyűrűt. Az is hány éve várat már magára! Október végén kapta meg városunk a kormány engedélyét a tervekre. E szerint két szakaszban építenék, egyenként négy év alatt, azaz összesen 8 év múlva lenne teljesen kész... Csak legalább ne kellene miatta a fél Bükköt és Hóját kiirtani. Úgy fogunk járni vele, mint a bicikliutakkal: amikor a betonozás és a favágások miatt zúgolódnak az emberek, az ellendrukkerek a környezetvédőket okolják, mondván, hogy nekik kellett a bicikliút.
Tehát a Hétvezér teret is? Azt is átengedjük a legújabb kori „honfoglalóknak”? 2021 decemberében láttam először a látványterveket: ilyesztőek. Idegenné teszik a várost, itt született-nevelkedett lakosai rá sem fognak ismerni. A betelepülőknek bizonyára mindegy.
• A Fellegvár. Nemsokára sor kerül a Fellegvárra is. „A Fellegvár, amely jelenleg elhanyagolt övezet, most nemcsak megszépül, hanem egységet fog alkotni a város egyéb zöldövezeteivel, a Szamos partjával és a Hója-erdővel” – nyilatkozta az alpolgármester asszony az Erdélyi Naplónak 2021. május 7-én. Nincs mit hozáfűzni. Azaz lenne, de helyszűke miatt inkább bele sem kezdek. Amihez ez a városvezetés hozzányúl, annak búcsút mondhatunk. Vagy megvédhetjük! A Szamos-partnak már késő, most venni észre, hogy megváltoztak a tervek a tervező és a kivitelező közötti úton valahol... Jobban és idejében oda kellene figyelnünk a többi felújításra „ítélt” területre és megvédenünk azokat, akár élőlánccal, tüntetéssel, nyílt levelekkel, bármilyen módon.
• A Mikó-kert. A Szamos-part mellett „Megújul a kolozsvári Mikó-kert, jóváhagyta az erre vonatkozó tájrendezési terv műszaki-gazdasági mutatóit a Kolozs Megyei Tanács” – olvashattuk a Kolozsvári Rádió honlapján 2021. december 23-án. A rádió riportere Antal Gézát, a Kolozs Megyei Tanács költségvetési bizottságának tagját kérdezte erről a témáról.
„Az Integrált szervátültetési központ a Mikó-kertben (a ketben? – szerk. megj.), a klinikák környékén fog felépülni. (...) Ennek a projektnek a folytatásaként sikerült elfogadni a Mikó-kert felújítására vonatkozó technikai mutatókat is. Erre azért volt szükség, mert a már létező és a megépülő új klinika számára is szeretnénk olyan teret kialakítani, hogy az összefüggő legyen, tehát a pácienseknek, a látogatóknak és a kolozsvári embereknek is megközelíthető legyen, mert ott egy zöld oázis van Kolozsvár belvárosában” – mondta a tanácsos. A tanácsos szerint fontos volt az integrált központ építésének elkezdése előtt elfogadniuk a Mikó-kertre vonatkozó mutatókat is, hogy (...) a szervátültető központ munkálatai már azt tudva kezdődhessenek, hogy következik a park felújítása is. Egyik tervben szerepel a környező dendrológiai park felújítása. A leromlott állapotú köztéri bútorokat (vagyis padokat) modern és időtálló anyagokból (nyilván betonból) készültekre cserélnék. „Továbbá a meglévő autó- és gyalogos utak feljavítása is várható, illetve olyan új utak kiépítése, amelyek megengedik a közvetlen összeköttetést az Integrált szervátültetési központ, a kórházak és a park között. A zöldövezetek felújítására, új fák, bokrok, cserjék ültetésére is lehet számítani. Nyilván alapos vizsgálat után lesz olyan növényzet, amelyet el kell majd távolítani (...)” – tette hozzá Antal Géza.
Jól hangzik, szépen mutat – elméletben. Csakhogy az a terület, amelyre a szervátültető központot tervezik – ha jól értettem a tanácsos magyarázatát, illetve jól tájékozódtam Kolozsvár térképén – éppen csak egyik sarkán és egyetlen rövid oldalán szomszédos a Mikó-kerttel, nincs olyan köze hozzá, mint amennyire – az a benyomása az embernek, hogy – ebbe a még szinte érintetlen zöldövezetbe is bele akarnak avatkozni. Jó lenne tudni,
valóban fel fogják-e újítani, ha igen, mikor és milyen mértékben érintheti ez a park növényzetét. Vajon fel tudnak-e készülni rá a környezetvédelmi szakemberek, hogy elejét vegyék a fakivágásokat, tájrombolást illető esetleges túlkapásoknak? A Mikó-kert második botanikus kert, ha kisebb és más jellegű is!
• A Kolozsvári Rádió kertje. A Szamos-part mellett másik Donát negyedi zöldövezet is veszélybe kerülhet: a polgármesteri hivatal városrendezési bizottsága és Kolozsvár főépítésze jóváhagyták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Kara új székhelyének terveit, amelyet Donát negyedben, a Kolozsvári Rádió közvetlen szomszédságába építenének fel – olvashatjuk az actualdecluj.ro 2022. szeptember 20-i cikkében. Mindamellett, hogy az új épület az igen forgalmas útkereszteződés mellett kapna helyet és a környék zsúfolásig telített épületekkel, az építkezés a Kolozsvári Rádió melletti zöldövezet nagy részének a megsemmisítésével járna, és még zsúfoltabbá válna a városrész. A telek ugyan a BBTE tulajdona, az egyetemtől mégsem várnánk el ilyen lépést. Azt mondják, a matematika műveléséhez két dolog szükséges: papír és ceruza. A 21. században azonban kellenek még: okostáblák, vetítők, kamerák, hogy a távolba is közvetíteni lehessen a tudományt. Az informatikhoz nyilván laborok, számítógépek. De miért csak a rádió mellett tudják elképzelni az új központot? Tényleg zöld utat kellene engedni ennek az építkezésnek vagy minden lehetséges úton meg kellene akadályozni, hogy elkezdődjön? A Donát úton nyílnak már az orgonák (ja, nem most, csak néhány hónap múlva), a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztői orgonahajtásokat ültettek a kertbe, vajon hány tavaszt érnek meg, megnőnek-e, virágba borulhatnak-e.
Ha én lennék...
...no, nem Mátyás király, ahogyan a rajz- vagy mesepályázatokat hirdetik a gyerekeknek –, sem a kolozsvári bíró, legalábbis nem a mesebeli, hanem egyenesen a polgármester, méghozzá az igazi, nos akkor...
(1) Visszafogottabb lennék mindenféle építkezéssel, átalakítással. Vannak a városoknak, különösen a sok évszázada létezőknek olyan értékei, amelyeket ha egyszer elpusztítanak, többé nem teremthetők újra. Nem elsősorban a műemlék épületek ezek – józan, művelt, széles látókörű polgárban nem is tevődik fel, hogy a város ne ápolja épített örökségét. Hanem azon összhatás, általános benyomás, amely a város fekvése, domborzata, növényzete, vizei, polgári és egyházi építészete, vallási és szellemi központjai, ipari létesítményei, mezőgazdasági, kereskedelmi tevékenységének terei egységeként jön létre, amely minden egyes települést egyedivé tesz és sajátos kisugárzást ad neki – ez az, ami nagyon könnyen sérül, súlyosabb esetben teljesen megváltozik a mindenkori városvezetés meggondolatlan lépéseitől, felelőtlen basáskodásától – vagy céltudatos mesterkedéseitől.
• Minimálinvazív sebészet. Korunk legkíméletesebb műtéti technikáit nevezik így, azokat az orvosi beavatkozásokat, amelyek során az orvoscsoport a legkorszerűbb műszerekkel dolgozva lerövidíti a műtét utáni fájdalom és rehabilitáció időtartamát. Ritkábbak a szövődmények, és az operációt követően néhány napon belül a páciens újra teljes életet élhet. Továbbá az interneten olvashatunk a modern urbanisztikai elvekről, trendekről, amilyenek például a városok zöldebbé, gyalogos- és kerékpárosbaráttá tétele, mindenféle szolgáltatás „okosítása”, a közösség részvétele a település fejlesztésében stb. Véleményem szerint ide tartozna az is, hogy a városrendezésben a minimálinvazív sebészet elveit alkalmazzuk. Bizonyára vannak olyan pontjai a világnak, ahol ezt már gyakorlatba ültették: csupán a legszükségesebb munkálatokat végzik el a legszűkebb környezetben, amellyel az illető gondokat megszüntetik, csak ennek végeztével haladnak tovább és folytatják a következő szakaszon. A város „arca” hamarabb „gyógyulna”, és a városlakóknak okozott kellemetlenség is sokkal kisebb lenne, lehetne ezáltal.
• A belvárosban. Alighanem éppen ezt szerették volna megvalósítani a kolozsvári városatyák, amikor egymás után nekifogtak a Farkas/Kogălniceanu, a Szentegyház/Iuliu Maniu és a Bolyai utca, végül az Egyetem/Universităţii utcai parkolóhely felújításának... Mindegyik helyszínen feltörték az aszfaltot – ez a legkönnyebb. Csak az ott dolgozó munkások tudják (s talán a főnökeik), miket csináltak még azon kívül, látszani viszont úgy látszik, mintha semmit sem haladnának, hetek óta megközelítőleg ugyanolyan állapotban vannak ezek az utcák. Fizikailag nehéz rajtuk közlekedni, lelkileg nehéz az elhúzódó felfordulást elviselni. Laikusnak érthetetlen, mi tart ennyi ideig. És miért kell ugyanabban az időben a belváros több pontját is építőteleppé változtatni? Még ha két-két egymáshoz közeli helyszínről van is szó (Bolyai–Szentegyház, Farkas–Egyetem), nem hinném, hogy annyira szorosan összefüggnének a munkálatok, hogy csak egyszerre lehessen végezni. Tehát akkor miért áll a munka? Hát a metró építésével hogy lenne? Más már nem is hiányozna Kolozsvárnak.
(2) Ha én lennék... A minimálinvazív eljárás szerint az új bicikliútszakaszt a Türr István/1918. december 1. utcán a Szamos-partot tiszteletben tartva kellett volna kialakítani: ha már a szélső sávban nincs lehetőség, akkor a járda helyén egysávosat, esetleg kicsit szélesebbet – mert ezen a partszakaszon csak ennyi hely adott természetesen, mellette egy méterrel bennebb új járdát, a part többi részéhez pedig hozzá sem nyúlni. Bicikliző ember aligha kívánt volna olyat, hogy a biciklisáv építése miatt fákat vágjanak ki!
(3) Vegyes pálya. Ugyancsak a lehető legkisebb beavatkozás elvét követve azt a közlekedési szabályt is felül lehetne vizsgálni és a helyzethez igazítani, amely szerint járdán tilos biciklizni, azaz kevésbé forgalmas járdán megengedni a kerékpárral való közlekedést. Ugyanis ott okozna a legkevesebb zavart a közlekedésben a bicikliző, és ő is ott lenne nagyobb biztonságban. Nem kellene utat szűkíteni a biciklisáv miatt, nem volna szükség a parkolás korlátozására sem az illető útszakaszon. Például a Garibaldi hídtól a magyar színházig terjedő járdán általában nagyon gyér a gyalogosforgalom. Nyilvánvalóak az okok: az autók és a villamos miatt forgalmas, zajos az útszakasz. Ezért nem a legkellemesebb a folyó mellett sétálgatni, üldögélni. Akinek ehhez támad kedve, bemehet a Sétatérre. Ha mégoly különlegesen képezik is majd ki a partot a projekt keretében, hogy az gyalogosbaráttá váljon (mit akarhat ez jelenteni? – egyelőre csak néhány helyen építgetik a betonteraszokat, ezeknél megállva kellene majd a Szamost szemlélni a spanyol tervező szerint), a forgalom és a zaj marad. Éppen ezért itt nem kellene erőltetni a gyalogosforgalom erősődését. A járdát azonban jól ki lehetne használni bicikliútként, az esetleges gyalogosokat sem kizárva róla. A járda 2015 körül volt újraaszfaltozva, még mindig nagyon jó állapotban van. Mindössze arra lenne szükség, hogy helyenként felfessék rá a gyalogos, illetve a biciklis jelét, és tudatosítsák a lakosokban, hogy vegyes pályát hoztak létre, amilyen egyébként a sétatéri egyik sétány is.
A vegyes pályával mindaddig nincs semmi gond, amíg a gyalogos és a biciklis kölcsönösen odafigyel egymásra: a gyalogos kicsit félrehúzódik, a biciklis kicsit lelassít és/vagy a másik oldalra húz arra a néhány pillanatra, ameddig elhaladnak egymás mellett, miután ki-ki békésen folytathatja útját. Csupán kevés jóérzés és nevelés kérdése. Nem elég bicikliutakkal összefirkálni a város utcáit, fel is kell nőni a használatukhoz! Hasonló dolgokat lehetne leírni biciklis és autós kapcsolatáról. A lassítás, az előnyadás, a bicikliutak szabadon hagyása, nem parkolóhelyként való használása... A nagyobbnak, az erősebbnek talán valamivel jobban kell(ene) vigyáznia a kicsire és gyengébbre. Mi sem lenne természeteseb, emberibb.
Az autók kiszorítása a városközpontból, akárhogy is nézzük – erőltetett. A betegség tüneteit próbálják kezelni, nem a kiváltó okokat megszüntetni. Miért nem azon munkálkodnak inkább, hogy a lakosság hozzáállásán változtassanak? Tarthatnának népnevelést, saját jó példával... és biciklivel, rollerrel, esetleg gyalog járva elől. Nemcsak címlapfotónak, hanem napi rendszerességgel! Akkor tapasztalhatnák, hogy már gyalog/biciklivel/rollerrel is nehézkes közlekedni Kolozsváron – éppen a rengeteg, az utcákon hömpölygő és/vagy a járdán parkoló autó miatt. Így visszajutnának a probléma gyökeréhez: az autókhoz.
(4) Igen sok már az autó. Először bizonyára nagy tiltakozást váltana ki, de lassan már nem marad más megoldás, mint valamilyen kritériumok alapján szabályozni a gépkocsihasználatot. A mostani negyvenes generációig visszamenőleg sokan emlékezhetnek még, hogy a kommunizmus utolsó éveiben üzemanyagspórlás céljából központi rendelet volt érvényben: a vasárnapi napokon csak felváltva közlekedhettek autójukkal a lakosok, attól függően, hogy páros vagy páratlan volt-e a rendszámuk. A ziare.com portálon 2021. augusztus 22-én arról írnak, hogy hét évvel ezelőtt Párizsban a levegő szennyezettsége olyan méreteket öltött, hogy a hatóságok kénytelenek voltak hasonló módszert alkalmazni: elrendelték, hogy a gépkocsik naponta váltsák egymást rendszámuk paritása alapján. „Ezalól kivételt képeznek a taxik, a tömegközlekedés járművei és az iskolabuszok, de szabadon közlekedhetnek az elektromos, a hibrid és a más országban bejegyzett autók is, valamint – rendszámuktól függetlenül – azok a gépkocsik, amelyekben legalább három személy utazik. Erre az időtartamra ingyenes a tömegközlekedés és az állni kényszerülő autóknak a parkolás” – számolt be a helyzetről a Gazeta Sporturilor 2014. március 17-én.
Párizsban ezen intézkedéseket csak a szmog idejére vezették be, de az egyre nehézkesebbé váló közlekedés, nemkülönben a légszennyezettség miatt Kolozsváron is megfontolandó lenne az alkalmazásuk, legalább időszakosan, kísérletképpen. (Csak addig, amíg megépül a körgyűrű...) A jelenlegi üzemanyag-drágulás miatt még jól is jöhetne a gépkocsi-tulajdonosoknak egy kis takarékoskodás. Ideje lenne, hogy mind a lakosok, mind a város vezetői belássák: túlságosan sok autó van egyszerre az utcákon és fizikai lehetetlenség, hogy mindenki elférjen. A mentőautóknak külön művészet átvergődniük egy-egy zsúfolt útszakaszon. Azt is tudomásul kellene venniük végre az érintetteknek, hogy az utcák szélességén nem lehet változtatni, tehát tenniük kell(ene) valamit, áldozatot kell(ene) hozniuk – legalább a saját érdekükben, ha sorstársaikra nem is gondolnak. Pedig a sok kis egyéni áldozat összeadódna és mindenki érzékelhetné jótékony hatását. Gondoljunk bele: mennyivel másképp érezhetnénk magunkat akármilyen járművel közlekedve, még autóban ülve is – főleg abban! – ha mindennap csak feleannyi gépkocsi járkálna a városban!
(5) Ha én lennék az igazi kolozsvári bíró, akkor időszakosan tájékoztatnám a lakosságot bármiféle munkálatnak az állapotáról, haladásáról, esetleg nyílt napot tartanék, amikor el lehetne látogatni a helyszínre, és kérdéseket lehetne intézni a szakemberekhez. Miért ne tájékoztathatnák időnként a lakosságot? Elvégre őérte, értünk történik minden. Vagy nem az emberekért van a projekt?
(6) Városuk alakításába – önkéntes alapon, és nem csak a közvita szintjén – a város lakosságát is bevonnám: megfelelő felkészítés, szabályok, munkavédelem stb. ismertetése után megengedném a jelentkezőknek, hogy egy-egy szakember, de akár egy szakképzetlen munkás mellett is segédkezzenek. A munkát együtt gyorsabban, könnyebben végezhetnék, megismerhetnék a nehézségeket – és utána sokkal jobban megbecsülnék a szépet, jót, újat, amit a két kezük munkájával teremtettek. Idealizmus, gyerekes naivitás vagy modern szemlélet? Ez utóbbira szavaznék. Bizonyára kis településen könnyebben megvalósítható, de miért ne lehetne egy-egy városrészt is kisebb településként felfogni? És tulajdonképpen az ott élők látják-érzékelik a legjobban, legközvetlenebbül a gondokat, ők azok, akik érdemben hozzá tudnának szólni a közvitán, javaslatokkal, ötletekkel – és miért is ne? – saját fizikai erejükkel, kétkezi munkájukkal hozzájárulni az illető feladatok megoldásához. (Folytatjuk)
A szerző felvételeiből készült fotóriport 4. részét itt tekinthetik meg.
