„Sok mindenben hasonlít a nagy szegénységbe született gyermek és a kisebbségi ember élete”

Az esemény kezdetén Balázs Imre József kiemelte: bár az est kiindulópontja maga József Attila, a beszélgetés célkeresztjében voltaképpen három olyan költői életmű áll, amelyek József Attilától teljesen függetlenül is külön költői estek témái lehetnének. Boka László hozzátette, a meghívottak nagyjából azonos generációt képviselnek, költői indulásuk évtizede is nagyjából megegyezik, az irodalomtörténészek mégis különbséget tesznek közöttük: Markó Bélát ugyanis a második és a harmadik forrásnemzedék közé szokták helyezni, amolyan „kettő és felesnek”, míg Balla Zsófiát már egyértelműen a harmadik forrásnemzedékhez sorolják Báthori Csabával együtt, aki a hetvenes évek végén Nemes Nagy Ágnes javaslatára indult.

Boka László a beszélgetés kezdetén reakciót kért a meghívottaktól József Attila egyik önvallomása kapcsán, amely az Erdélyi Helikon folyóirat hasábjain jelent meg 1930 januárjában: „Mert az igazság fölismeréséhez idő és elmélyedés kell, és ma az emberélet kevés a napi gondok elsorolására is, tehát a napi gondok sokaságát kell megritkítani, hogy a művészetek és az igazság megismerésének életértelmű örömét mindenki szívéig szívhassa, mint a levegőt. Amit írok, ezért írom. Költészetet a költészetért, igazságot az igazságért, értéket az értékért. Ennél több nincs, mást nem vállalhatok semmiféle szándék jegyében.”

József Attilának nagyon sok olyan vallomása van, amely a vers értelmére, a versírás és a költészet szerepére vonatkozik, emellett pedig önmeghatározásáról is többször ír – fogalmazott Balla Zsófia, hozzátéve: rettenetesen nehéz utólag megfejteni, miért írt a költő, mert a látszólagos szándékok mögött mindig húzódik másfajta indíttatás is. Mint mondta, József Attilában mindig nagyon erősen munkálkodtak szociális célok, a hallgatóságának, az olvasóinak, a szegényeknek a fölemelése, valamint a másfajta kultúra megteremtésének vágya, amely számukra is elérhetővé válik. Balla Zsófia szerint nemzedéke, de már az előttük járók számára is József Attila volt az egyik legfontosabb költő, ugyanakkor a magasba törekvés, a lét körülményeit meghaladó ember mintája is. „Sok mindenben hasonlít a nagy szegénységbe született gyermek és a kisebbségi ember élete. Mindenképpen valami megfosztás, valami hiány az, ami a létét ordítva áthatja. Mindig rettenetes akadályokat kell legyőznie különböző okok miatt azért, hogy tanulhasson, hogy a hangját hallattassa” – fogalmazott, kiemelve: vigyáznunk kell, hogy az életrajzi tények soha ne fedjék el a költészetet. „Ne az legyen a legfontosabb a költő megítélésében, milyen dolgokon ment át. Mindez csak magyarázat, a lényeg a költői kép, a hang, a megmagyarázhatatlan fluidum, amitől az ember megborzong vagy úgy érzi, valami egészen nagy dologgal találkozott – az a fontos a költészetben, ha ezt meg tudja valósítani” – tette hozzá Balla Zsófia.

A költői est résztvevői, balról jobbra Balázs Imre József, Báthori Csaba, Balla Zsófia, Markó Béla és Boka László

Báthori Csaba szerint József Attila az első versétől az utolsóig folyamatosan az egzisztenciális kérdések forró talaján mozgott, verseinek középpontjába újra és újra létkérdéseket állított. „József Attila nem rólunk, hanem belőlünk beszél. Nem- csak az etikai nagyságával győz meg, nyűgöz le, varázsol el, hanem az érzékletes részletekre kiterjedő pontosságával és hitelességével, valósághoz való hűségével is” – fogalmazott.

Kapcsolódva Balla Zsófia kijelentéséhez, Markó Béla is elmondta, generációjának ifjú- és kamaszkorát József Attila határozta meg. „Nem vagyok rajongó alkat, ez alól azonban József Attila kivétel” – emelte ki, rámutatva, míg egyes költők csak korszakosan, bizonyos életko-rokban, életszakaszokban szólítják meg az embert, József Attilával más a helyzet, őt kezdettől fogva szerette, olvasta és ez mindmáig így van. Markó Béla szerint bizonyos értelemben József Attila mérce, nem divatköltő és nem változik igazán a megítélése sem. 1990 után volt egy időszak, amikor a proletár költő címkéje miatt néhányan szégyellték emlegetni, de ez is hamar elmúlt – tette hozzá.

A folytatásban a résztvevőket Balázs Imre József az anyaghoz, a nyelvhez való viszonyulásukról kérdezte, szerinte ugyanis mindannyian – és maga József Attila is – közös vonalat képviselnek e téren. Báthori Csaba szerint a költőknek elsőrangú foglalkozási ártalma, hogy a szavak keresésével, a szavakkal való foglalkozással töltik az életüket. Szerinte, ha megnézzük egyes költők kéziratait, pontosan láthatjuk a szavak megtalálásának és meg nem találásának kínját, az anyaggal való harc nyomait. A költőknek sajátos szóvagyonuk van, életük folyamán kisajátítanak bizonyos szavakat, alapfogalmakat – József Attilának ilyen például az eszmélet és a lassúság – és ezekre építik költészetük egész mondanivalóját, a szórejtésnek köszönhetően néha akár észrevétlenül – emelte ki.

„Az én nyelvhez, anyaghoz való viszonyulásom korról korra, pontosabban koromról koromra változik” – fogalmazott Markó Béla, kiemelve: nem híve az irodalom közönségessé tételének, de a költészet nyelvével kapcsolatban szerinte el kell felejteni, hogy vannak versbe való és versbe nem való szavaink, hiszen, ha funkciója van, akkor minden szó lehet versbe illő. „A mai költő egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan viszonyul a köznyelvhez és ezzel egy időben ahhoz a költői nyelvhez, amelyet elődeitől örökölt” – jegyezte meg.

Balla Zsófia a korábban elhangzottakhoz kapcsolódva Deák Tamás esszéistát idézte, aki szerint a költő egész életében ugyanazokat a szavakat, motívumokat hajkurássza, ezeket próbálja folyamatosan megfogalmazni, újrafogalmazni. Balla Zsófia meglátása az, hogy ezek az alapszavak ritkán tűnnek el teljesen egy költő szótárából, élete végéig kísérti a szóban rejlő titok, a mondanivaló. Kiemelte: fiatalságuk, fiatal haláluk és egyfajta zsenialitásuk okán József Attila és Petőfi Sándor is rendkívül modernnek mondható, azok a szavak, fogalmak, amelyeket ők vezettek be továbbra is működnek, a későbbi nemzedékek és a mai költők is rendszeresen használják, beépítik, parafrazálják őket.

Az irodalmi est a továbbiakban felolvasással folytatódott, kezdésként a közönség Balla Zsófia kolozsvári kötődésű verseit hallgathatta meg. „Az ember bárhová kerül, idővel egyre erősebben kezd szólni a kagyló zúgása, a tenger emléke a kagylóban, az otthon, a kiindulás emléke az emlékezetben, a lélekben” – fogalmazott Balla Zsófia, majd felolvasta Képeslap, Városom, Kolozsvár 1958, Kolozsvár és Téli ablak című verseit. „Ez más tél, más ünnepek, másfajta illatok / hűtik a mély fagyot, a rózsakék lobog / körben a dombokon. / A Főtéren egy kamasz mozdulat, / egy fruska nyerítés meghitt és rokon” – részlet Balla Zsófia Képeslap című verséből.

Markó Béla a József Attilához kapcsolódó Éjszakai gyors és Dunahíd című verseit olvasta fel. „Vasútnál lakom. Esténként el-elnézem én is, / hogy ott áll minden fülke-fényben a költő, / míg tovarobog a vonat. Megkérdezném tőle, / Attila, hát te mit csinálsz itt, ahol talán / sohasem jártál, de amire válaszolhatna, / már eltűnik. Aztán jön az újabb szerelvény, / és láthatom megint. Hozzám képest még / kölyök. De már örök” – részlet Markó Béla Éjszakai gyors című verséből.

A résztvevők végül Báthori Csaba Túlélés vagy élet és A lassúság című verseit hallgathatta meg. „A lassúság a lelkiismeret / anyanyelve. Pontatlan, gyorsuló / léted kiirtja emlékeidet, / eltereli figyelmed, rohanó / vaktölténnyé aláz: a lassúság / az egyén, a száguldás a tömeg / tebenned. Járj magadban, mint a fák” – részlet Báthori Csaba A lassúság című verséből.

A felolvasást követően Boka László úgy fogalmazott, „letisztult, igazi bölcseleti líra” jellemzi a három meghívott költészetét, majd a folytatásban a beszélgetés résztvevői műhelytitkokról, mesterekről meséltek, de többek között szóba került a nyelvváltás kérdése is, amellyel kapcsolatban mindannyian egyetértettek abban, hogy a jelenség prózában sokkal gyakoribb és sikeresebb, mint lírában. Báthori Csaba az általa fordított német nyelvű József Attila-kötethez kapcsolódva beszélt műhelytitkokról, kiemelve: időrendi sorrendben haladt a versekkel, hogy nyomon tudja követni a motívumrendszer kialakulását, alakulását és azt tapasztalta, hogy a nagy József Attila-verseket könnyebb volt fordítani, mint a korai alkotásokat.

Balla Zsófia szerint a költőket több életkorban is érdemes újraolvasni, mert minden életszakaszban más ragadhatja meg az olvasót, új részleteket fedezhet fel a versekben annak okán, hogy más szemmel lát, más füllel hall. Gyerekkorát Petőfi és Arany határozta meg, majd kamaszként Ady és József Attila volt rá nagy hatással, de megemlítette Rainer Maria Rilke, Shakespeare és John Donne nevét is, valamint Szerb Antal, Nemes Nagy Ágnes, Vas István és T. S. Eliot irodalmi esszéit.

Markó Béla úgy fogalmazott: nem költők vannak, hanem költészet van, a költők egymás vállán állnak, az irodalom pedig nem fejlődés, hanem gazdagodás. „József Attila nagyon markáns, nagyon egyéni, nagyon erős költő, de már nála is találunk olyan kifejezéseket, rímpárokat, amelyek elődeinél is fellelhetők, tehát a költők egymásra épülnek, öntudatlanul is egymásból építkeznek” – fogalmazott. Mesterek közül Balassi, Csokonai, Arany és Ady nevét emelte ki.

A költői est utolsó mozzanataként Báthori Csaba az Anyám, Balla Zsófia a Pilinszky János és a Neked írom, Markó Béla pedig az Igen, igen, csak szövegmagyarázat című versét olvasta fel a közönségnek.

(Borítóképen az est meghívottai: Báthori Csaba, Balla Zsófia és Markó Béla. Fotók: Kovács Péter Zoltán)