„Háborúban a jövő árnyéka lerövidül..."

Az orosz-ukrán háború előzményeit vázoló Szenkovics Dezső emlékeztetett: a hidegháború végén szétesett a Szovjetuniónak nevezett nagyhatalmi konglomerátum, és a Varsói Szerződés a keleti biztonságpolitikai szerződési rendszer is. Felhívta a figyelmet arra, hogy – bár szerződéses nyoma nincs – a szovjet diplomácia, élén Mihail Gorbacsov pártfőtitkárral már akkoriban megpróbált valamiféle biztosítékokat kicsikarni a Nyugatból, hogy az Európán belüli erőegyensúly ne boruljon fel túlságosan. Mint mondta, az interneten ma már tanulmányozhatók azoknak a kétoldalú tárgyalásoknak a szövegei, jegyzőkönyvei, amelyekben James Baker akkori amerikai külügyminiszter a diplomácia sajátos nyelvén biztosította Gorbacsovot afelől, hogy nem kell aggódni a NATO keleti terjeszkedése miatt.

A Clinton-kormányzat idején azonban mégiscsak beindult a keleti bővítési hullám, és Jelcin akkori orosz államfő a teljes orosz kormány nemtetszését fejezte ki emiatt – mondta Szenkovics. Az orosz ellenvéleményről a Nyugat nemigen vett tudomást, hiszen akkor már egy meggyengült Oroszországgal állt szemben. Az első NATO csatlakozási hullám idején a New York Times egy újságírója megkérdezte George F. Kennant, az amerikai külpolitika egyik meghatározó személyiségét, mi a véleménye a keleti bővítésről. Kennan a szovjet típusú gondolkodásmód jó ismerője volt, ugyanis diplomataként sokat dolgozott Moszkvában. Az újságírónak azt válaszolta: a Nyugat egyik legnagyobb tévedését lépte meg a bővítéssel, és csak idő kérdése, hogy Európában a vasfüggöny mikor ereszkedik le újra, részletezte a szakember.

Kiemelte továbbá: egy másik fontos fordulópont a 2008-as bukaresti NATO-csúcs volt, ahol George W. Bush amerikai elnök bejelentette, hogy Grúziával és Ukrajnával is elindítanák a csatlakozási tárgyalásokat. Franciaországnak és Németországnak ez nem volt ínyére, mert tudták, hogy Oroszország ellenében igencsak nehéz lesz garantálni az európai biztonságot.

Moszkva 2008-ban, az orosz-grúz háborúban úgymond már megpróbálta tesztelni a nyugati világ reakcióit, ezek pedig, eléggé vérszegények voltak. 2014-ben következett aztán a Krím annektálása, és elindult a szankciópolitika is Oroszországgal szemben. Ezzel együtt az Északi Áramlat II. Vezeték megépült, 2014 augusztusában Szocsiban még megtartották a Forma1 világbajnokságot is. Idén februárban aztán kitört a különleges hadműveletnek titulált, brutális háború, amit semmi nem indokol – emelte ki Szenkovics Dezső. Mint mondta, vitatni lehet, hogy a Nyugat hogyan bánt Oroszországgal az elmúlt évtizedekben, de annak ilyen válaszreakciót a 21. században semmiképpen nem állt jogában adni.

Mártonffy Balázs hasonlóképpen úgy vélte, semmi nem jogosítja fel Oroszországot arra ami Ukrajnában tett, de az előzmények azért valamilyen formában indokolják lépéseit.

Oroszország keresi a helyét a többpólusú világrendben 

Szenkovics szerint, ez ma már nem egy orosz-ukrán háború; ez egy olyan proxy-háború, amit a fejlett Nyugat vív Oroszország ellen. Ukrajna a maga során, egyértelműen területvédelmi, honvédelmi háborút folytat az agresszor ellen. Ugyanakkor, Oroszországot egyetlen dolog motiválhatja: a hidegháború után kialakult, többpólusú világrendben való helykeresés, amint azt a legutóbbi moszkvai biztonságpolitikai konferencián Vlagyimir Putyin elnök újra kifejtette. Szenkovécs szerint ez az újra-pozicionálási törekvés juttatta oda Oroszországot, hogy megrohanta Ukrajnát. Meggyőződése szerint ugyanis a NATO-szomszédság ellehetetleníti mozgásterületét. A történelem folyamán Ukrajna mindig is egyfajta ütközőzóna volt Oroszország számára, és erről most sem akar lemondani, nyomatékosította Szenkovics Dezső.

Ugyanakkor Oroszországnál jóval nagyobb nagyhatalom Kína; és ha az ember követi az amerikai sajtót, jól érzékelhető, hogy már sokkal inkább Tajvannal foglalkoznak, mint Ukrajnával, hívta fel a figyelmet Mártonffy. Hozzátette: Kína álláspontja ugyanaz, mint Oroszországé. Az, hogy ebben az új világrendszerben neki is növelnie kell hatalmát. A két feltörekvő nagyhatalom, Kína és Oroszország pedig egyaránt érzi, hogy az Egyesült Államok hanyatlásban van, - gazdaságilag legalábbis-, és próbálják tesztelni úgymond a rendszert. „Kérdés, hogy ha az orosz-ukrán háború egy befagyott konfliktusba megy át, milyen következtetést von le ebből Kína, és visszatérünk-e valamilyen – jobb esetben hidegháborús, rosszabb esetben forró háborús logikához – világszinten is”, emelte ki a szakértő.

Szankciópolitika – egyféle képmutatás… 

„Politikatudományi megközelítésben azt mondhatnánk, hogy háborúban a jövő árnyéka leszűkül. Ez azt jelenti, hogy arra összpontosítunk, hogy mindig csak az adott napot éljük túl”, magyarázta Mártonffy Balázs. Ukrajna szempontjából most az a fontos, hogy megállítsák az oroszokat, hogy egy olyan tárgyalási pozíciót alakítsanak ki, ami számukra is elfogadható, és hogy tartsák fenn az ukrán érdekeket szolgáló – a liberális nemzetközi kapcsolatok elmélete vonalán teljesen jogos – narratívát, hogy ők a helyzetben a szenvedő félként vannak jelen, fejtette ki az NKE oktatója.  

Az Egyesült Államok által hirdetett liberális világrendben nincs ütközőzóna, nincs semlegességi terep – minden állam önállóan hozza meg egy szövetségesi rendszerhez való tartozásra irányuló döntéseit, és ha ezt megakadályoznák, ebben illő őket támogatni, folytatta Mártonffy Balázs, hozzátéve: ez érthető logika, csak sajnos a valóság az, hogy a realista világkép egyre inkább visszaszorítja a liberális világképet.

Arra a kérdésre, hogy előrelendítője lehet-e az ukrán-orosz békének az uniós szankciópolitika, Szenkovics Dezső azt válaszolta: értelmezése szerint, a szankciópolitika erre nem alkalmas, de a nyugatnak más eszköze nemigen volt. Ugyanakkor, megállapította azt is, hogy ez a szankciópolitika egyrészt egyfajta képmutatás, másrészt két okból is rossz elgondolásra alapul. Képmutatás azért, mert például az uránexportra – amely egyébként az amerikai atomerőművek üzemeltetéséhez szükséges – nem írtak elő szankciót. Elhibázott azért, mivel a szankcionált félnek jobban kellene fájnia, mint a kibocsátónak. Eddig azonban nem így alakult, s vélhetőleg középtávon sem lesz változás. Másrészt, mondta Szenkovics, már évekkel korábban kellett volna ezekkel a szankciókkal foglalkozni. Oroszország ugyanis gyakorlatilag a grúziai háború óta időt kapott arra, hogy felkészüljön. „Meggyőződésem, hogy az energiaszankciók nem fogják az orosz gazdaság összeomlását eredményezni; a rubel árfolyam most egyébként magasabb, mint a háború előtti napokban. A földgáz- és kőolajhiány a világpiaci árakat elrepítette. Lehet, hogy Oroszország kevesebb energiahordozót ad most el, de sokkal magasabb áron, bevétele valószínűleg magasabb, mint a háború kitörése előtt volt”, magyarázta. Úgy vélte, az oroszok elleni szankciókat a technológiai transzfer és a know-how területén kellett volna erőteljesen foganatosítani, ez érintheti őket leginkább. Az orosz kőolaj- és földgázipar kitermelési része ugyanis norvég és amerikai technológián alapszik; ha ezeket a fejlesztéseket elvágják tőlük, az nagyobb nehézségeket okozott volna nekik.

Mártonffy Balázs megállapította: a szankciókat illetően a hatásosság, hatékonyság és a működésük/sikerük vonatkozásában lehet gondolkodni.

A szankciók – a történelmi tapasztalatok szerint – akkor hatásosak, mielőtt kivetik őket, tehát elrettentés gyanánt, illetve amikor tárgyalási pozíciót lehet kialakítani arra alapozva, hogy valamiért cserében feloldják őket, magyarázta a szakértő. A szankciók egy államot még soha nem térítettek el a kifogásolt politika gyakorlásától.

A jelenlegi szankciók elrettentésben nem voltak hatásosak, eltérítésben sem, jegyezte meg Mártonffy. Ami a hatékonyságot illeti: az Egyesült Államok szempontjából nyilván hatékonyak, hiszen eladhatják az Európának a cseppfolyósított gázt háromszoros áron. Harmadsorban, ha a szankciókat államok, államközösségek normatív jelzéseként értékeljük, amelyet abból a célból adtak le Ororszország fele, hogy tudassák: effajta viselkedést ebben a korban nem tűrnek el, akkor a szankciók igenis működnek – szövetségi kohézió és jelzésértékű vonalon is, folytatta a szakember.

A háború az orosz-amerikai geopolitikai játszma része 

Az ukrajnai orosz kisebbség helyzetével való orosz érvelés talán lehetett egyfajta nemzetközi jogi kapaszkodó Oroszország számára, de nem ez volt az elsőrendű szempont, vélte Szenkovics Dezső. Mint mondta, ez a háború sokkal inkább egy orosz-amerikai geopolitikai játszma része, amelyben nagyhatalmak próbálnak meg területeket újraosztani. Emlékeztetett: a napokban jelentek meg a hírek, hogy több tízmillió hektárnyi ukrajnai termőföld van amerikai kézben.

Mártonffy Balázs meglátásában legrosszabbul a háború folytán Ukrajna jár, továbbá Oroszország, majd az európai uniós államok. Az amerikaiak akár jól is járhatnak, annak függvényében, hogy a kínaiak milyen következtetéseket vonnak le ebből a történetből. Ugyanakkor, „ha egy állam elkezd úgymond rosszul járni, akkor felerősödhetnek kulturális-antropológiai különbségek, a „mi” és az „ők” mentalitás. A politikai, nemzeti, vallási kisebbségek ilyenkor gyakran bűnbak- illetve áldozat szerepekbe kerülnek”, emelte ki a biztonságpolitikai szakértő. Ebből a szempontból rossz a prognózis – vélte. „A háborúban a jövő árnyéka lerövidül, de a memóriák megnyúlnak. Egyáltalán nem mindegy, hogy a magyar kisebbség számára hogyan ér véget, s hogy az ukrán vezetés hogyan alakítja a háború előtt már terhelt viszonyát a magyar külpolitikával”, nyomatékosította.

Befagyott konfliktus körvonalazódik 

Mi teremthetné meg belátható időn belül a békét? – hangzott el a beszélgetés központi kérdése. Mártonffy szerint a helyzet nagyon összetett: ha ugyanis Tajvan körül kirobbanna egy háború, az Egyesült Államok arra fog összpontosítani, nem Oroszországra. Ebben a helyzetben az oroszok elcsatolnák a Donbasz-régiót, népszavazást tartva. Ha nem robban ki Tajvanban háború, akkor a békéhez vezető – de nem túl közeli – alternatíva lehet a kifulladás, a szimbolikus nyereségek felvázolása, részletezte Mártonffy. Szerinte a megoldást nem békének, sokkal inkább valamiféle befagyott konfliktusnak fogják hívni.

Szenkovics szerint sem lesz egyhamar béke; ennek feltételei orosz részről ugyanis olyanok kell legyenek, ami Putyin számára lehetővé teszi, hogy imázsvesztés nélkül jöjjön ki ebből a háborúból. Ez egyre bonyolultabb, rengeteg civil áldozat van, a szankciók is érintik valamennyire Oroszországot, az orosz embereket. Amerikának ugyanakkor gazdasági megfontolásokból igencsak megéri a háború, a hadiipara rengeteget nyert már eddig is.

A hallgatóság soraiból feltett kérdésre válaszolva, hogy belpolitikai szempontból hogyan jöhet jól ki Putyin ebből a háborúból, Martonffy kiemelte: Putyin vélhetőleg nem jön ki megerősödve ebből a háborúból, de amikor eldöntötte, hogy elindítja, akkor meg volt győződve arról, hogy ha nem lép, akkor gyengül meg igazán, mert ő lesz az az elnök, aki megengedte, hogy Ukrajna kisodródjon az orosz érdekszférából.