„Ez az, amiért emlékezetes akarok lenni”

Az oroszországi Petrovicsiben született, hároméves volt, amikor szülei kivándoroltak az Egyesült Államokba. Apja Brooklynban nyitott kis vegyeskereskedést, amelynek vezetésébe később a már iskolás Isaac is gyakran besegített. A tudományos-fantasztikus irodalommal is üzletükben találkozott először, lelkes olvasója volt a polcokra kitett újságok ilyen tárgyú írásainak. Tizennyolc évesen ő is tollat ragadott, de első novellái különösebb visszhang nélkül maradtak. Az érettségi után a Columbia Egyetemen vegyészi diplomát, majd 1948-ban doktorátust szerzett. A Bostoni Egyetemen a rákellenes szérum egyik kutatójaként dolgozott, 1955-től biokémiát oktatott.

Huszonegy éves volt, amikor az Astounding Science Fiction című magazinban megjelent Leszáll az éj című elbeszélése, amelyet azóta is minden idők egyik legjobb tudományos-fantasztikus novellájának tartanak. Többször is azt nyilatkozta, hogy írására azért büszke, mert a folyóirat szerkesztői annyira jónak találták, hogy az eredetileg meghirdetett szavanként egy cent helyett példátlan módon – és önként – másfél centet fizettek neki.

Tudományos tevékenysége mellett az írással sem hagyott fel. 1950-ben kiadták első regényét Kavics az égen címmel, amely hatalmas sikert aratott. Az 1951 és 1953 között született, kiváló logikájú Alapítvány-trilógiája (Alapítvány, Alapítvány és birodalom, Második Alapítvány) 1966-ban minden idők legjobb tudományos-fantasztikus sorozataként elnyerte a rangos Hugo-díjat. A kitüntetést még négy alkalommal kapta meg, 1957-ben pedig A világegyetem építőkövei című tudományos értekezéséért elnyerte az Edison Alapítvány díját. Robotregényei is rendkívül népszerűek lettek, nevéhez fűződik a robotika szó megalkotása is, és ő fogalmazta meg a robotika három törvényét is, amelyre nemcsak más szerzők hivatkoztak-hivatkoznak, hanem a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók is komolyan tanulmányozták.

Asimov a Bostoni Egyetem kutatójaként dolgozott

Az Alapítvány-sorozatot 1984-ben folytatta Az Alapítvány pereme című regényével. A hajnal robotjai és A Birodalom robotjai című műveiben megkísérelte összehozni az Alapítvány-sorozat és a robotregények mindaddig egymástól független szereplőit, és így egyetlen hömpölygő regényfolyamot hozott létre.

A tudományos-fantasztikus irodalom mellett változatos témakörökben – elsősorban tudományos ismeretterjesztési céllal – rengeteget publikált, említésre érdemes 1970-ből az Asimov Shakespeare-kalauza vagy 1976-ból az Asimov a fizikáról című műve. Bőséggel adta ki az új tudományos eredményeket, kérdéseket népszerűsítő kiadványokat is, gyerekeknek írt csillagászati sorozata is jelentős.

A köztudatban elterjedt, hogy a könyvtárakban használt tizedes osztályozás (ETO) minden fő kategóriájában szerepel műve, ez azonban téves adat, mert a filozófia kategóriájába nem soroltak be Asimov-művet, de ez az apró „hiányosság” semmit nem von le munkásságának jelentőségéből.

Egy helyütt ezt nyilatkozta: „Amiért rám fognak emlékezni az emberek, az az Alapítvány trilógia és a robotika három törvénye. Amiért akarom, hogy emlékezzenek rám, az nem egy könyv. Nem is könyvek tucatjai. Minden egyes dolog, amit írtam, párhuzamba állítható, akár túl is szárnyalható valaki más művével. A teljes életművem viszont nagyságrendben, minőségben és változatosságban megismételhetetlen. Ez az, amiért emlékezetes akarok lenni.”

A médiában is sokszor szerepelt, kiváló előadóként és televíziós személyiségként a Föld és a világegyetem jövőjének kérdéseibe vezette be az érdeklődőket. Műveiben és fellépései során minden alkalmat megragadott arra, hogy rámutasson: a jövő nem előre meghatározott szükségszerűség, hanem mai választásaink eredménye, és ilyen értelemben lehetséges jövők sora áll előttünk. Életéről és gondolatairól, világszemléletének főbb elemeiről kétkötetes önéletrajzi könyvében adott számot.

Közismert tény, hogy rettegett a repüléstől, életében csak kétszer ült repülőgépen. Imádta viszont a kényelmes hajóutakat (bár úszni nem tanult meg soha): rendszeres vendég volt a világ legnagyobb hajóján, a Queen Elizabethen, ahol szívesen szórakoztatta utastársait meséléssel. Kiváló és türelmes előadó, ragyogó ismeretterjesztő volt, aki még a címére levélben érkezett kérdéseket is kivétel nélkül megválaszolta. Tagja, egy ideig alelnöke volt a legmagasabb IQ-val rendelkező embereket tömörítő Mensa egyesületnek, de nagyobb élvezettel látta el az Amerikai Humanista Társaság elnöki tisztségét.

Asimov 1992. április 6-án szív- és veseelégtelenségben halt meg, csak tíz évvel később hozták nyilvánosságra, hogy halálának oka HIV-fertőzés volt, a vírus 1983-ban bypass műtétje során, vérátömlesztéssel került szervezetébe. Emlékét kisbolygó, a Marson kráter, Brooklynban róla elnevezett iskola őrzi, és évről évre kiosztják az Asimov irodalmi díjakat.

(Borítókép forrása: vocal.media/futurism)