2018. április 7-én munkásságát és kitűnő eredményeit ismertettem, amikor átvette az EMKE Nagy István-díját. Néhány sorban most inkább Almási Istvánról, a tanárról, a mentorról, a barátról szeretnék beszélni.
2005 őszén, a Református Tanárképző Kar zenetudomány tanszékén ismerkedtem meg Almási Istvánnal. Magyar népzenét tanított. Elegáns volt, pedáns, mindig öltönyben, nyakkendővel jelent meg. Ami már első perctől feltűnt: minden diákot magázott! Bevallom, csodálkoztam. Ki ez az úriember, aki minket, huszonéveseket így tisztel?
Első folklórórán bemutatkoztunk, elmondtuk, honnan jöttünk és meg is kérdezte: „Szeretnek-e népzenét énekelni?” Már kollégiumi éveim alatt énekeltem népzenét, több versenyen is szépen szerepeltem, így vállaltam, hogy eléneklek egy kalotaszegi hajnalit. „Zoltán, maga nagyon szépen énekel, gyönyörű hangja van, de jöjjön csak, nézzük meg ezeket a hangsúlyokat. Tetszik tudni, Kodálynak van pár írása, amelyben beszél a zene és a szöveg hangsúlyáról. Szíves figyelmébe ajánlom, ugyanis a prozódia nagyon fontos…” Ettől kezdve, ahányszor lehetőségem adódott, szünetben mindig beszéltünk a magyar népzenéről, általában, de főleg a népdalok előadásmódjáról. Többször meghallgatott, s ha kellett, kijavította, ahol hibáztam.
Egyetemi éveim után nem szakadt meg a kapcsolatom Almási Istvánnal. A doktori képzés alatt sokszor fordultam hozzá segítségért, útbaigazításért. 2013 novemberében a Román Tudományos Akadémia Folklórintézete fiatal népzenekutatói állást hirdetett meg, amelyet sikeresen megpályáztam. Később tudtam meg, hogy ezt a feladatot, szinte fél évszázadon keresztül Almási István látta el. Ezt követően kapcsolatunk megerősödött. Megkért, hogy tegezzem – őszintén bevallom, nehezen szoktam meg –, a következőképpen nyilatkozva: „Zoli, te vagy a fiatal kollégám, te kell folytasd, amit én elkezdtem!”
Megijedtem! Ki vagyok én, vagy egyáltalán méltó vagyok, hogy ilyen fiatalon Almási nyomdokába lépjek? Megtisztelő feladat, de ugyanakkor nehéz, tele kihívásokkal, kérdésekkel… Szenik Ilona, kedves tanárnőm halála után, Almási István segített különböző népzenei kérdések megválaszolásában, letisztázásában. Ő volt az, akit felhívhattam, akitől tanácsot kérhettem, szakirodalmat, útbaigazitást, s nem utolsósorban, fiatal pályakezdőként, bátorítást. Ezeket mind megkaptam tőle, s ennél többet!
Mit tanultam Almási Istvántól? Sokat! Elsősorban azt, hogy: „Mindenki maradjon a helyén, ott, ahová a sors állította! Dolgozz, és ne csüggedj!” Ezenkívül pontosságot, igényességet, komolyságot, becsületességet.
Almási István 2021. március 8-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Eltávozása óriási veszteség a magyar népzenetudomány számára. Fájó szívvel búcsúznak tőle hozzátartozói, barátai, egykori munkatársai, volt tanítványai, ismerősei. És búcsúzom én is! Emléked legyen áldott!
dr. Gergely Zoltán, Román Tudományos Akadémia, Kolozsvári Folklórintézet
(Fotó: Horváth László)
